Tokió 2020: Az ezüstérem jó kezdet – Siklósi Gergely

– A finálé előtt arról beszélt, kemény menet lesz az olimpiai döntő, de még nem tudja, milyen is egy olimpiai döntő – milyen?
– Nagyon egyszerű jelzőt mondok: jó. De olyan volt az asszó, mintha a tatai edzőtáborban vívtuk volna. Mostanra megtanultam elengedni a körülményeket, mindenféle helyszínen és helyzetben ugyanúgy vívok. Bár lehet, hogy itt, Tokióban eredményesebb voltam, Tatán azért néha ki szoktam kapni...

– Éppen a döntőben kapott ki, hála istennek mégis mosolyog.
– Nagyon szép lett volna, ha a világbajnokit követi egy olimpiai arany, de így marad motiváció és nyomhatjuk tovább! Jobban teljesítettem az első olimpiámon, mint Szilágyi Áron az övén, és némi szomorkodás után az eredményhirdetés előtt már az edzőm, Dancsházy-Nagy Tamás is elárulta, elégedett, és az olimpia előtt egyből aláírta volna ezt az eredményt.

– Az elutazása előtt azt mondta, nagyon fontos lesz az első asszó, nemcsak a győzelem, az érzései miatt is.
– Kiválóan is sikerült az antré: az ellenfelem meg volt illetődve, én pedig már az elejétől kezdve jól építettem fel az asszót. De már az elmúlt napokban voltak arra utaló jelek, hogy menni fog minden, hogy jó lesz ez a nap. Nagyon sokan hittek bennem.

– Az elődöntőben hiába vezetett többször is, ellenfele rendre utolérte, így történt ez 10:10-nél, aztán viszont váltott. Ott mi történt?
– Elkezdtünk vívni. Nagyon nagyképűnek hangzik ez egyébként, de kiskorom óta ez történik velem: ha a harmadik harmadba lépünk, és ott komollyá válik az asszó, nálam jön egy váltás. Nem tudom megmagyarázni, miért van ez így, ez tehetség, ezt kaptam.

– Az elődöntő és a döntő között eltelt két óra, ha már Szilágyi Áront emlegette, adódik a kérdés: önnek is megvannak a rituáléi ilyenkor?
– Nem. De Áron az Áron – ő kicsit szögletesebb, én meg kicsit kerekebb vagyok.

– A döntőben egy nemzetközileg nem jegyzett francia vívótól kapott ki.
– Én is így lettem világbajnok. Két évvel ezelőtt én is ismeretlen voltam; mostani ellenfelemet ismertem már korábbról, látszott a szemén, a tekintetén, hogy előbb-utóbb odaér ő is. Azt mondjuk, nem bántam volna, ha vasárnap még nem ért volna oda...

– A finálé néhány perces csúszással kezdődött technikai probléma miatt. Megzavarta ez az incidens?
– Nem zavart meg, és nem ezért kaptam ki. A sport ilyen: nyerhetünk, kikaphatunk – nem a másikat kell bántani, vagy másban kell keresni a hibát, ha kikapsz. Én most kikaptam, de elfogadtam.

– Vagyis örül az ezüstéremnek.
– Nagyon.

– Boczkó Gábor volt az edzőpartnere itt, Tokióban, és már a döntő előtt azt ígérte, hogy megöleli az asszó után, hiszen az éremben benne van a korábbi olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, a Magyar Vívószövetség sportigazgatója is.
– Boczek elérzékenyült a döntő után, bár szomorú is volt, hogy kikaptam. Akadtak, akik már előre ideadták nekem az aranyat, de én tudtam, vagy arany, vagy ezüst, vagyis mindenképpen érem lesz ebből. Két perc sírás után Boczkó Gábor is azt mondta, nagyon büszke rám.

– Büszke lenne önre Szalay Gyöngyi, a korábbi edzője, aki már nem érhette meg ezt az olimpiai ezüstöt, de nyilván övé is kicsit ez az érem.
– Az olimpiai aranyéremben benne lenne Gyöngyi, ám úgy gondolom, így is büszke rám.

– Miért tesz különbséget ebben a vonatkozásban az arany és az ezüst között?
– Nem tudom, valamiért így érzem. Ez egy érem, de Szalay Gyöngyi aranyat érdemel. Azért dolgozom ezután is, hogy egy olimpiai aranyérmet is megmutathassak neki. Egy világbajnokit már megmutattam neki, az olimpiai még hiányzik.

– Lesz még rá lehetősége.
– Én is így gondolom. Elsőbálozóként szereztem ezüstérmet, ez jó kezdet. A következő olimpiára csak három évet kell várni, ott nemcsak egyéniben, hanem csapatban is szeretnék versenyezni. Most jön egy kis pihenő, aztán elkezdünk építkezni Párizsra.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi