
A nyolcadik világbajnokságán szereplő magyar sportoló szerdán a buzogánygyakorlatára 23.100 pontot kapott, ezzel a 31. helyen végzett a selejtezőben. A 2023-ban karikával világbajnoki bronz-, 2024-ben labdával Európa-bajnoki ezüstérmes Pigniczki szalaggal 22.650 pontot szerzett és 34. lett.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint csütörtökön labdával 26.950 ponttal a 14., karikával pedig 26.500 ponttal a 29. lett, így összetettben 76.550 ponttal zárt a 36. pozícióban.
„A világbajnokságon a négy szer közül a labdagyakorlat sikerült a legjobban Fanninak, ez állt a legközelebb ahhoz a teljesítményhez, amelyre az edzéseken képes” – idézi Gelle Noémi edző nyilatkozatát a magyar szövetség honlapja.
A tréner hozzátette: Pigniczki a 14. helyen végzett ezen a szeren, ami jól mutatja, hogy ha pontosan és hiba nélkül sikerül bemutatnia azt, amit tud, akkor jó pontszámot kaphat, és ott lehet az élmezőnyben.
„A többi szer esetében nagyobb hibák és pontatlanságok is becsúsztak, ezért ezeken hátrébb végzett, ami természetesen az összetett eredményben is megmutatkozott. A labdagyakorlatnak ugyanakkor nagyon örülünk, mert ez egyértelműen biztató jel és fontos visszajelzés a jövőre nézve” – közölte.
Az egyéni verseny selejtezőjéből az első nyolc-nyolc helyezett jutott a szerenkénti döntőkbe, az első 18 pedig az egyéni összetett fináléba. Egyéniben az összetett döntő első három helyezettje, illetve az együttes kéziszercsapatok összetett versenyének dobogósai már most kijutnak a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokra.
A világbajnokság további programja
Péntek
egyéni összetett döntő 16.00
Szombat
együttes kéziszercsapatok összetett versenye 11.00
Vasárnap
együttes kéziszercsapatok szerenkénti döntője: öt labda 11.00, három karika és pár buzogány 14.00
egyéni verseny szerenkénti döntője: karika 12.10, labda 12.50, buzogány 15.10, szalag 15.50








