Kenderesi: Hozzászoktam már, hogy egyedül vagyok

– Kicsit nehéz ebbe belefogni…
– Arra kér, hogy válogassam meg a szavaimat? – kérdezett vissza Kenderesi Tamás, aki a debreceni országos bajnokságon 200 pillangón Milák Kristóf mögött a második helyen végzett.

– Arra semmiképpen sem, úgy kiváltképp nem kérem ilyenre, hogy ég és föld a különbség a novemberi és a mostani Kenderesi Tamás között. Akkor a rövid pályás országos bajnokságon majdhogynem dúlt-fúlt, amikor kikapott Miláktól, ezúttal viszont, immár Debrecenben és a nagymedencés ob-n, hihetetlenül higgadtan és nyugodtan viselte a vereséget.
– Mert nem feltétlenül a győzelem volt a célom, sokkal inkább szerettem volna elérni a kitűzött időeredményt. A tervem 1:54.2 volt, 1:54.1-et úsztam Debrecenben – azért az felsejlett bennem, hátha nyerek ezzel. Nem sikerült. Majd fog. Fontosabb, hogy a budapesti világbajnokságon fél másodperccel úsztam rosszabbat, mint az ob-n.

– És azt a versenyt júliusban rendezték, ezt meg március végén.
– Bizony, talán ezért is tűnök sokkal nyugodtabbnak.

– Azért megkerülhetetlen a kérdés: Milák Kristóf 1:52.71-es ideje önt is meglepte?
– Mondhatnám, hogy igen, de azt is, hogy benne volt a levegőben. Nem baj.

– Elhallgatott.
– Mert megpróbálok finoman, szépen fogalmazni: biztos vagyok benne, hogy ez nem tart örökké.

– Már micsoda?
– Hogy Kristóf ennyivel előttem van. Emellett Tokió még messze van, és talán az olimpia a legfontosabb. Ez persze nem jelenti azt, hogy addig nem próbálom utolérni, sőt, mindent megteszek azért, hogy néha-néha levadásszam – meglátjuk, sikerül-e.

– Ez egy párharc önök között, ez egyértelmű. Ahogyan az is, hogy legelőször önmagát kell legyőznie, márpedig az időeredménye azt mutatja, sikerült.
– Igen, ha lecsupaszítok mindent, és csak magamat nézem, feltétlenül elmondhatom, hogy jó úton járok, és a formám is egyre jobb.

– Ebből képes erőt meríteni?
– Mindenképpen. És nem is engedem meg, hogy bárki is leírjon, nem szoktam semmit sem feladni. Ezt a harcot sem fogom. Legalább most van valaki előttem, akit mindig a célkeresztbe tudok venni.

– Az üldözői szerepkör megfelel önnek?
– Egyelőre nincs más választásom, de azért üldözöttnek lenni sem olyan kellemes ám…

– Emlegettük már a novemberi százhalombattai országos bajnokságot, de azt még nem, hogy ott tett egy ígéretet.
– Igen, tudom, kétszáz gyors és hasonlók.

– Hogy emlékszik! De mintha nem tartaná magát az ígéretéhez…
– Elengedtem januárban mindent, csak a pillangóra, pontosabban a kétszáz pillangóra készülök. Ennek több oka is van, az egyik, hogy az edzőm, Tari Imre sem lelkesedett túlzottan azért, hogy vállaljak több távot, és szerintem ehhez a döntéshez két ember kell. A másik, hogy minden energiámmal és idegszálammal a kétszáz pillangóra akarok koncentrálni.

– És mi a helyzet a százzal?
– Az még alszik… Ráadásul elég mélyen. Mondtam már korábban is, hogy Gyurta Dániel nagy példaképem, és a száz mell neki is csak idősebb korában ment igazán.

– Ha már Gyurta Dánielt említette: a riói olimpia előtt közösen tettek egy fogadalmat, sajnos nem vált valóra, nem nyertek egyszerre aranyat 2016-ban. Fájlalja, hogy Tokió előtt már nem fogadhat meg vele együtt semmit?
– Örülni semmiképpen sem örülök neki. De nagyon köszönöm Daninak mindazt, amit kaptam tőle: a motivációt, a támogatást, az odafigyelést. Hálás vagyok neki ezért.

– Bár folyamatosan javul, nincs könnyű helyzetben, már csak azért sem, mert Pécsen tulajdonképpen egyedül készül. Miből merít erőt?
– Jó ideje így van, hozzászoktam már ahhoz, hogy voltaképpen egyedül vagyok. A saját időeredményeimet figyeljük, ahhoz viszonyítunk. Ha pedig elkedvetlenedem, mindig feltűnik valaki, aki segít, akitől pozitív visszajelzéseket kapok. De most minden rendben van, tényleg nyugodt vagyok, az országos bajnokságon messze volt tőlem a győzelem, ám biztos vagyok benne, hogy én is képes vagyok az 1:53-on belüli időre.