Vizes vb: Rasovszkyt a sok hallal lehet igazán kényeztetni

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 11:57
null
Rasovszky Kristóf csupán nyerni akar (Fotó: Dömötör Csaba)
A kvangdzsui vizes világbajnokság nyílt vízi úszóviadalának szombati rajtja előtt „minden király, minden rendben” a magyar csapatnál. Az 5 kilométeres távon Rasovszky Kristóf (a fenti idézet tőle van) és Székelyi Dániel áll rajthoz – előbbi Európa-bajnokként az egyik csúcsfavorit, azaz a meleg miatt reggel 8-ra (magyar idő szerint hajnali 1-re) előrehozott viadalon máris véget vethet a férfi nyílt vízi úszók 2011 óta tartó éremszünetének a vb-ken.

 

 

Az ilyen távoli ázsiai helyszíneken általában próbára van téve az európai sportolók gyomra, de Rasovszky ebben a tekintetben is elüt az átlagtól (meg ezer más dologban: bajusznövesztés, kabala-jelleggel utaztatott kiskacsa-arzenál, őrült színekben pompázó zoknik, plusz három egyéni érem egy Eb-n 2018-ból).

Mint érdeklődésünkre elmondta, „sok a hal, azzal pedig engem kényeztetni lehet” – mondjuk egy Balatoni Cápa esetében ezen nem is kell csodálkozni, legfeljebb más csapattársak ízlését ismerve.

„Még egy jó kis süti kellene” – számolt be egyetlen hiányérzetéről Rasovszky, bár abban maradtunk, hogy ennek verseny előtti fogyasztása kapcsán a dietetikusok dobnának egy olyan hátraszaltót, amit ő mutatott be a füredi világkupa rajtján.

Hogy holnap is elővezeti-e, ez majd kiderül; mondanánk, hogy egy vb feszültsége nyilván más, de aki Rasovszky kikezdhetetlen jókedélyét ismeri, az pontosan tudja: neki ez egy verseny a sok közül, ami miatt nem fog külön befeszülni; csupán meg akarja nyerni, és pont.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (fotó)

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
2025.03.25. 11:34

Rasovszky Kristófot az európai szövetség sportolói bizottságába választották

Úszás
2025.03.15. 18:42

Rasovszky Kristóf hetven-nyolcvan kilométert úszik hetente

Úszás
2025.03.10. 18:54

Nagy Nándor már nyártól magyarként úszhat

Úszás
2025.02.19. 10:07

Úszás: Nagy Napsugár előrébb tart, mint tavaly ilyenkor

Utánpótlássport
2025.02.14. 17:09

Rasovszky Kristóf áll a nyílt vízi úszók első világranglistájának élén

Úszás
2025.02.14. 10:30

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

Úszás: edzés edzés hátán, a versenyszezon még odébb van

Utánpótlássport
2025.01.26. 09:00
Ezek is érdekelhetik