Kétarcú klasszis, aki sportosan és elegánsan is ellenállhatatlan

– Nem szereti a nyakkendőt?
– Miből gondolja?

– Rendkívül elegáns volt az év végi úszógálán, a nyakkendő mégis hiányzott a ruházatából.
– Az egy gála volt, amely hivatalosan csokornyakkendővel jár, az meg nem illett bele abba a stílusba.

– Ennyire jártas ezen a területen?
– Ez alap, ezeket tudni kell.

– Mennyire fontos önnek a mindennapokban, hogyan néz ki?
– Szerintem a megjelenés nagyon sokat számít.

– Vagyis figyel erre.
– Legalábbis próbálok és szeretnék is erre figyelni.

– Esetleg van, aki segít ebben önnek?
– Kapom az instrukciót innen-onnan, szóval, igen.

– Melyik stílust érzi a magáénak?
– A sportosat. És az elegánsat is. Meg persze a sportosan elegánsat.

– Ez azt is jelenti, hogy a ruhára nem sajnálja a pénzt?
– Most jó úszónak lenni – kimondott öröm minden téren, így megvan rá a lehetőségem, hogy ne az árakat nézzem, hanem azt vegyem meg, amit szeretnék. Nem aggódom amiatt, hogy túlköltekezem, hiszen sohasem volt ez jellemző rám – nem vagyok felelőtlen. De igen, az kijelenthető, hogy ha ruháról van szó, nem nézem az árát.

– Nem titok, hogy dolgos, a jó értelemben véve egyszerű családból származik, amelyben már korán megtanulta, hogy a pénzt be kell osztani, hogy a munkának értéke van. Álmodott valaha arról, hogy eljut idáig? Hogy ennyire megbecsülik, hogy példakép lesz, és hogy nem kell néznie az árakat egy boltban?
– Minden gyereknek vannak álmai, mindenki szeretne valami vagy éppen valaki lenni. Én is sokat gondolkoztam erről, sokat álmodoztam, és rájöttem, ha a vágyaimat szeretném beteljesíteni, ahhoz dolgoznom kell. Akkor és egyelőre most is úgy gondolom, hogy nekem az úszásban kínálkozik esély arra, hogy példakép legyek. Próbálom úgy elérni, hogy a velem egykorúak ne undorodva-fanyalogva vagy irigyen-féltékenyen nézzenek rám. Legyek az a példakép, aki már hatévesen elkezdett valamit, bár akkor még nem tudta, nem fogta fel, mi is ez, ahogyan azt sem, hogy ez lesz az útja – aztán tizenöt évesen még mindig nem tudta, hogy jó lesz-e így, mégis elkezdett dolgozni, elkezdett lemondani, elkezdett odafigyelni magára, az életére, és büszke arra, hogy egyelőre még nem került bele semmi olyasmibe, amit szégyellnie kellene… Fiatal korom ellenére már tartok valahol.

– Mennyire érzi, hogy példaképként felelősen is kell viselkednie?
– Próbálok mindig mindenhez jó arcot vágni. Igyekszem megfelelni mindig – bár szerintem nem is kell mindig. Ennek ellenére próbálok minden helyzetben magamhoz képest a legjobban megfelelni.

– Az elmúlt három évben gyorsan jött minden: előbb a juniorok között halmozta a sikereket, de nem okozott gondot önnek az sem, hogy a felnőttek között kell bizonyítania. Aranyérmek, fantasztikus időeredmények övezték az útját. Ön is kapkodta néha a fejét? Nem sorjázott minden túl gyorsan, túl hirtelen?
– Szerintem kapkodják mások a fejüket, én nem szeretnék ezzel foglalkozni. Én mindig csak a jövőbe fogok tekinteni, csak előre akarok nézni. Amikor eljön annak az ideje, hogy elgondolkozzak, mit is csináltam az életem során, mit értem el, megteszem, és abból majd levonom magamnak a következtetést – életem további részére.

– Mennyire kell arra figyelnie, hogy ki közeledik önhöz azért, mert ön a példakép, az úszósztár? Ki tudja szűrni, hogy ki az, aki Milák Kristófra, az emberre kíváncsi?
– Nem könnyű, tényleg nem, beszélgettem is erről néhány klasszissal – mindenkiben a legrosszabbat kell keresni, a legrosszabbat kell feltételezni. Furán hangzik, de a legrosszabbra kell felkészülni, és akkor nem lehet baj. Egyébként pedig annyira kell jóban lenni bárkivel, hogy abból nekem ne származzék hátrányom.

– Vagyis inkább gyerekkori barátai vannak?
– Olyanok nincsenek.

– Barátai csak vannak…
– Hogyne lennének! Bennük feltétlenül megbízom.

– Tudja, hogy akadnak, akik már most Darnyi Tamáshoz hasonlítják?
– Biztos, hogy mindkettőnknek van egy stílusa…! Bizonyos tekintetben tényleg hasonlítunk, például abban, hogy két arcunk van: a visszafogott és a bevállalós. De Tamást olyannyira azért nem ismerem.

– Jó viszonyt ápol viszont egy másik olimpiai bajnokkal, Hosszú Katinkával.
– Ez igaz. Inspiráljuk egymást. Katka korban később kezdte el aratni a sikereit, sajnálja, hogy nem élhette át fiatalon azt, amit én igen. Egyébként azt hiszem, hogy bennem ez lehet a motiváló mindenkinek.

– Tegyük hozzá azt is, hogy nem mindig könnyű önnel… Milyen Milák Kristóf, amikor rossz a kedve, ha nem akar edzésre menni?
– Ilyenkor inkább csendben maradok, befelé fordulok.

– Néhány óráig ezt tette a kvangdzsui világbajnokságon is, miután nemhogy megnyerte a kétszáz pillangót, hanem Michael Phelps legendás világcsúcsát is megdöntötte.
– Akkor nem csendben voltam, csak egyedül akartam lenni. Az adrenalint, és mindent, amit egy ilyen siker magával hoz, minél gyorsabban ki kell adnom magamból, mert különben nem tudok a következő feladatra koncentrálni. Sajnos, ha rossz a hangulatom, ez sohasem sikerül, ezért is fordulok befelé – a rosszkedvet nem tudom magamból könnyen kiadni.

– Nagy bajnokok – például a tornász Berki Krisztián és a kardvívó Szilágyi Áron – mondják: a sikert legalább olyan nehéz feldolgozni, mint a kudarcot.
– Korban előttem járnak ezek a klasszisok, már csak ezért is adok nekik igazat, de át is éltem már mindent, és tényleg nem könnyű. De miért is lenne könnyű dolga annak, aki ilyen magasra jutott…? Kihívás ez is, de kellenek a kihívások.

– Most például önnek a pillangó mellé a gyorsúszás. Jó volt látni az elmúlt hónapok versenyein, hogy ez is egyre jobban megy önnek.
– Jól megy, valóban, de még nem elég jól. Annyira még biztosan nem, hogy világszínvonalúnak nevezhessem.

– Ahol jelenleg tart ebben az úszásnemben, még nem az a kategória, amely Milák Kristófhoz méltó?
– Nem.

– És lesz ebből a későbbiekben világszínvonalú úszás?
– Igen.

– Nem félő, hogy a pillangó rovására megy?
– Kellő odafigyeléssel, rutinnal, tapasztalattal és tudással nem mehet a rovására.

– Kétszáz méter pillangón méterekkel és másodpercekkel van a világ előtt. Utol lehet érni Milák Kristófot ezen a távon?
– Nem akarok és nem is fogok hátradőlni. Nyolc évig még biztosan nem.

– Addig akar úszni?
– Addig biztosan, bár már most tudom, hogy több lesz belőle. Ígéretet tettem egy barátomnak. Pedig nem szoktam… Most is rosszul tettem, el is buktam. Bánom kissé. De lehet, hogy mégsem, mert bár sok munkával jár az ígéret megtartása, a végén hatalmas örömöt hoz majd.

– Ez egyszersmind azt is mutatja, hogy szavatartó ember.
– Így nem feltétlenül igaz, az sokkal inkább, hogy nem szoktam ígérgetni – felelőtlenül meg aztán végképp nem.

– Nyolc év hosszú idő, ha arra még rátesz néhány évet, az még több. Mit gondol, már házas emberként fejezi be a pályafutását?
– Ezen hadd gondolkozzak kicsit!

– Nos?
– Fogalmam sincs…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 21-i lapszámában jelent meg.)