Úszás: Jobb lenne kemény versenyben eredményesnek lenni – Kapás

– Megnyugodott?     
– Az országos bajnokságon ötven pillangón három tizedet, százon hatot javítottam az egyéni csúcsomon, Virth Balázs mondogatta is, hogy ennek tükrében kétszázon 1.2 másodpercet kellene javulnom... Nagyon bízom az edzőmben, minden szavát elhiszem, ahogyan azt is, hogy tényleg képes is vagyok erre a fejlődésre, ezekre a jó időeredményekre.

– A bajnokságon azt mondta, bár ezt a plusz évet nem kérte senki sem, úgy érzi, sikerült kihasználniuk, hogy elhalasztották az olimpiát. Miben volt más az előző esztendő, mint a korábbiak?     
– A járvány első hulláma, a karanténidőszak után kezdtünk el együtt dolgozni Kurucz Attilával – ő a válogatott masszőre, de folyamatosan képzi magát, így már erőnléti edzőként is dolgozik. Ha minden marad az eredeti mederben, néhány héttel az olimpia előtt biztosan nem változtattunk volna a felkészülésen, így azonban belevágtunk, és már egyértelmű, hogy remek ötlet volt!

– Mit adott hozzá a felkészüléséhez?     
– Évek óta ott van velünk az edzőtáborokban, a versenyeken, és bár nem úszóedző, a parton is gyakorta ott áll, így látja például azt is, hogyan húzom a kartempót, ebből kifolyólag pontosan tudja, melyik izmot kell erősíteni. A célunk az volt, hogy ebben az egy évben gyorsuljak, és abban, hogy sikerült, Attilának is szerepe van – mostanra elértük, hogy a száz pillangót képes vagyok percen belül teljesíteni, ez pedig magával hozta, hogy a kétszázat is el tudom és merem kezdeni erősebben.

– Az utazási tilalmak hogyan befolyásolták a terveket, edzőtáborokat?     
– Másként épült volna fel a tavalyi évünk, ha nincs a koronavírus-járvány. S bár idén már voltunk kétszer is edzőtáborban, valószínűleg nem Dubaiban és Dél-Afrikában készültünk volna három-három hetet – kellett tehát valamelyest módosítani a terveken, de olyan nagyon azért nem borult fel a menetrendünk.

– Az életünk részévé váltak a tesztek – ilyenkor mennyire izgul, mennyire tart attól, hogy a mintavétel pozitív eredményt hoz?     
– Nagyon! Ezt sohasem lehet megszokni...

– Tavaly ilyenkor is így volt ez, amikor a sportolók közül majdhogynem elsőként kapta el a vírust?     
– Akkor még nemigen tudtuk, mi is ez, ezért amikor megkaptam a pozitív eredményt, megijedtem. Szerencsére nem voltak tüneteim, és manapság sem amiatt aggódunk, hogy hogyan viseljük majd az esetleges betegséget, inkább a következményektől tart mindenki: attól, ami vár a sportolóra a pozitív tesz után.

–  Igazságtalanabb lett az olimpiai kvalifikáció a versenyek elmaradása okán?     
– E tekintetben már biztonságban vagyok, hiszen kiharcoltam az olimpiai indulás jogát, ám biztos van olyan úszó, akit hátrányosan érint, hogy versenyek maradtak el – igazságtalanabbnak ugyanakkor nem gondolom a helyzetet, hiszen egyfelől erről senki sem tehet, másfelől azért többé-kevésbé mindenki számára ugyanazok a feltételek.

– Könnyen előfordulhat, hogy a szabályok betartása, a biztonságos rendezés ellenére is lesznek olyanok, akik nem vállalják az olimpiai indulást: zavarná, ha erős ellenfelek maradnának távol, így gyengülne a mezőny, vagy inkább örülne neki?     
– Vegyes érzéseim vannak. Győzni mindig jó, de úgy nyerni, hogy vannak távol maradók... Ott motoszkálna bennem, hogy oké, de milyen mezőnyben szereztem meg az aranyérmet? Szóval, mégiscsak jobb lenne kemény versenyben, kiélezett csatában eredményesnek lenni.

– Újfent visszakanyarodva az ob-hoz: a kétszáz pillangón aratott győzelme után bájos jelenet zajlott a Duna Aréna vegyes zónájában, hiszen mikor azt taglalta, azzal, hogy százon gyorsult, közelebb került a világ legjobbjaihoz, az egyik újságíró félbeszakította, és azt kérdezte, mikor hiszi már el végre, hogy ön is az élmezőnyhöz tartozik ezen a távon?     
– A fejemben még nem ez a kép él – ott, ha elképzelem a kétszáz pillangót, magamat az ötödik-hatodik helyre teszem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érezném magam esélyesnek, csak vannak, akik egyelőre jobb időeredménnyel rendelkeznek ebben a számban, őket erősebbnek is gondolom magamnál. Viszont emiatt egyáltalán nem szorongok, sőt, kifejezetten motivál, hogy legyőzzem őket.

– Amikor még gyorsúszóként érte el a sikereit, akkor is így gondolkozott?     
– Az annyiból volt más, hogy tisztában voltam vele, az amerikai Katie Ledeckyt nem tudom megelőzni, vagyis az aranyról nem is álmodtam, ám rajta kívül mindenkit meg akartam verni. Kétszáz pillangón nincs ilyen kiemelkedő klasszis, így kétszáz pillangón merek nagyot álmodni.

– Bár ez ebben a sportágban gyakorlatilag minden olimpián megtörténik, számol azzal, hogy kétszáz pillangón feltűnik valaki olyan, aki korábban nem villogott e távon, vagy annyira fiatal, hogy nem találkozhattunk még vele?     
– Számolok, hiszen nem lenne meglepő, de ezen sem idegesítem magam feleslegesen.

– És azon bosszankodna, ha elmaradna az olimpiai eredményekért járó állami jutalmazás?     
– Csábító persze a díjazás, hogy miközben én életem nagy álmáért küzdök, ha azt elérem, még jutalmat is kapok, ám nem ezért csinálom. Nem a jutalom miatt szeretnék jól szerepelni Tokióban.

– A riói játékok után azt mondta, szeretné újra átélni, amit egy olimpia ad, mindazt, amivel egy ilyen nagy verseny jár – ugyanakkor az biztos, hogy Tokióban egészen más élmények érhetik, mint Brazíliában.      
– Nyilvánvaló, hogy nem olyan lesz a tokiói, mint a riói, ám ettől még ez is olimpia lesz, amelyet megelőz a ruhapróba, az eskütétel, és még több olyan esemény, amely egy kívülállónak talán nem jelent annyit, de nekem ezek a történések adják meg az alaphangulatot. És nagyon remélem, hogy akárcsak Rióban, Tokióban is átélem, milyen, amikor érmet akasztanak az ember nyakába...