Műúszás: évek óta kergetett álomhatárt léptek át a mieink

– Kiváló szezont zárt a magyar műúszó válogatott 2022-ben, főként a budapesti világbajnokság sikerült remekül, amely hozta magával az Európa-bajnokságon elért, szintén szuper eredményt.
– Magyar szempontból minden idők legeredményesebb világbajnokságán vagyunk túl, ami igaz a helyezésekre, hiszen két versenyszámban is döntőt úsztak a lányok, amire korábban nem volt példa, mind pedig az elért pontszámra, mivel a kombinációs kűrben sikerült átütni a nyolcvan pontos álomhatárt, amelyet már évek óta kergettünk. Kívülről talán nem is tűnik fel, de ez egy nagyon komoly mérföldkő, új kategóriába kerültek a lányok. Több szakemberrel beszéltem, s a teljesítmény valójában már korábban elérte ezt a szintet, csak épp a pontozás nem jött ki úgy, hogy meg is kapják a nyolcvan pontot. Nagy öröm, hogy ezt egy hazai rendezésű világbajnokságon, ráadásul a döntőben sikerült elérni, méghozzá úgy, hogy nem is volt magyar bíró a panelben.

– Ez az eredmény a többi versenyszám pontszámaira is hatással lehet hosszú távon?
– Biztosan. A világbajnokság a legnagyobb presztízsű esemény az olimpia után, így nem is csak a bírók szempontjából és a csapat későbbi megítélése kapcsán fontos ez az eredmény, hanem azért is, mert így a lányok is elhiszik, hogy ez valóban egy ilyen magas szintű kűr volt. Így ez a pontszám minden szempontból pozitív lökést adhat a csapatnak.

– Mi az oka annak, hogy hazai rendezésű világbajnokságon nem volt bírónk a panelban?
– Két olyan minősítésű bírónk van, aki bekerülhetne a nagy nemzetközi versenyek panelébe, az egyikük Vízy Judit, aki versenyigazgatói minőségben dolgozott a világbajnokságon, így értelemszerűen ő nem pontozhatott emellett, a másik hölgy pedig egyszer kapott egy rossz minősítést, így most jutott lehetőséghez. Ezt a bírói kart egyébként még az eredeti tervek szerint a fukókai világbajnokságra rakták össze, és nem változtattak rajta.

– Hogyan tud segíteni a szövetség abban, hogy sportdiplomáciai szempontból is meglegyen a lányok támogatottsága?
– Mindenképpen igyekszünk megfelelő hátteret biztosítani. Azt gondolom, hogy már azzal is sokat tettünk le az asztalra ilyen téren, hogy ennyire rövid idő alatt egy zökkenőmentes világbajnokságot tudtunk szervezni. Sokaknak volt sok álmatlan éjszakája emiatt, de ismét kivívtuk a nemzetközi szövetség elismerését. Emellett Hussain al Musallam FINA-elnök az elmúlt évben, még megválasztása előtt is ellátogatott Budapestre, akkor is tudtunk beszélgetni, hiszen a buborék-szabályok miatt nem is mehetett le a versenytérbe. Jó érzés volt, hogy most már ismerősként üdvözölt, egy itthon nem major sportnak számító szövetségi vezetőként.

– Mi okoz nehézséget az eredményesség javításának szempontjából?
– Gyakorlatilag ez egy amatőr sport, így nem kapnak fizetést sem a lányok. A legnagyobb probléma, hogy tizennyolc-tizenkilenc éves korban, miután leérettségiztek és jön a továbbtanulás kérdése, akkor hogyan tartsuk meg őket... Pontozásos sportágnál még fontosabb, hogy együtt maradjon a csapat, a bírók nagyon szeretik, ha ugyanazokkal az arcokkal találkoznak: úgy láthatják a fejlődést egyik évről a másikra. Persze a tapasztalat is kell, aki már két-három világbajnokságon szerepelt, sokkal nagyobb rutinnal ugrik neki az azt követőnek.

– Mit lehet tenni ebben a helyzetben a folytonosság fenntartásért?
– Hamarosan ki szeretnénk választani két-három ügyes kislányt az utánpótlás versenyzők közül, akiket tizenkét-tizenhárom éves kortól végigmenedzselünk a felnőtt válogatottig. Úgy mire tizennyolc-tizenkilenc éves korukra eljutnak egy olimpiai kvalifikációs szezonig, már lesz mögöttük jó ötévnyi tapasztalat, és a nemzetközi bírók is ismerni fogják őket addigra.

– Nem lenne egyszerűbb a párosra helyezni a hangsúlyt? Hiszen kevés versenyzőt könnyebb utaztatni anyagi szempontból…
– Nem lehet súlyozni. Tény, hogy egy duóval bizonyos szempontból könnyebb dolgozni, de a veszély is nagyobb: ha a kettős egyik tagja kiesik mondjuk egészségügyi probléma miatt, ki fogja pótolni? Csapatban ez egyszerűbb. Igazából ez a hívószó: ha azt mondjuk az utánpótlás versenyzőknek, hogy gyertek a válogatottba, a tíz-tizenkét fős csapattal könnyebb megfogni őket, mind a két fő plusz egy tartalékból álló párossal.

– Ezek szerint a párost kevésbé kedvelik a versenyzők?
– Nem mondanám, hogy nem népszerű, mégiscsak kiemeltebb státusz, hiszen jobban meg tudja magát mutatni a versenyző.

– Hogyan lehet kezelni a más sportágakhoz mérten alacsonyabb költségvetést? Lát esélyt előrelépésre az állami támogatások, szponzoráció terén?
– Dolgozunk rajta, hogy minél jobban bírjuk a gyűrődést, menedzseljük a szövetség működését, a szakmai programot ennek ellenére is. Úgy gondolom, hogy elég jól, hatékonyan használtuk fel a forrásokat, amelyeket kaptunk, és vannak nagyon előremutató beszélgetések az állami sportirányítással és a Magyar Olimpiai Bizottsággal egyaránt, ahol szintén váltás volt nemrég. Azt látom, hogy mindkét oldal nagyon jó irányba megy olyan szempontból, hogy nem csak az a fontos, mennyi pénzt kap egy szövetség és az mire elég, hanem az is: a forrásokat az olimpiai ciklus alatt kiszámíthatóan kapják a szervezetek, hiszen úgy lehet felépíteni egy négy éves programot versenyeztetéssel és minden egyébbel. Ebben az évben egyébként ki kellett azért egészíteni a támogatást – nagy köszönet illeti Wladár Sándort és a Magyar Úszószövetséget, hiszen ők is segítettek, illetve szponzori hozzájárulással egy World Series állomásra is eljutottunk. Az ilyen támogatások viszont általában a versenyzők szüleihez köthetők, nem piaci alapúak, ha az adott sportoló külföldre megy például egyetemre, akkor nem lehet rá számítani a továbbiakban.

– Sportszakmai szempontból miben kell javulnia a magyar műúszásnak?
– A legfontosabb, hogy az alapvető készségfejlesztést minél kisebb korban megkapják a gyerekek, és hat-hétévesen már tánctanárhoz, balett tanárhoz is járjanak, és nem sokkal később már ugró oktató is foglalkozzon velük. Ezek olyan készségek, amelyeket vagy nagyon nehéz, vagy leginkább nem is lehet tizenkét-tizennégy-tizenhat évesen bepótolni, és a válogatottban nem is az alapkészségeket kellene fejleszteni, hanem már emelt szintre vinni. Ebben bőven látok fejlődési lehetőséget, amelyhez viszont a műhelytámogatást kellene nyújtanunk a kluboknak, ami szintén anyagi forrás kérdése.

– Van a szövetségnek valamilyen központi anyaga, amely mankót nyújthat a műhelyeknek utánpótlás-nevelés terén?
– Teljesen önszerveződő módon, önkéntes munkával hét-nyolc kolléganő összerakta a színkép elnevezésű programunkat. Ez durván kétszer ötven oldal, terjedelmes anyag. Egy tanulmány, amely lépésről lépésre leírja, milyen korban milyen típusú fejlesztésekre lenne szükség, hogy a gyerekek jól tudjanak fejlődni. Ahhoz viszont, hogy végig tudjuk vinni a programot és ellenőrizni tudjuk a klubokat, erőforrásra van szükség.

– A szakembereket mennyiben lehet megtartani a sportágban? Erős anyagi háttér nélkül is visszatérnek egykori műúszók edzőként, vagy más szakterületre?
Kifejezetten optimista vagyok ebből a szempontból. Az elnökségi tagok kétezertizenöt óta dolgoznak együtt, én valamivel több mint, három éve vettem át az elnöki pozíciót. Kiszámítható működést szeretnénk a szövetség mögé tenni, hogy a szakembereknek is vonzóvá tegyük, és a versenysportot abbahagyó, testkultúrával foglalkozó kollégák a rendszerben maradjanak. Idén negyvenketten vettek részt a bírói képzésen, soha ennyien nem jelentkeztek korábban, és csak fiatalok voltak a kurzuson.

– Ez legyűrűzik klubszintre is?
– Igen, pozitív változásokat látok ebben a tekintetben: azokat a lányokat is az egyesületek készítették fel korábban, akik idén elérték az áttörést a világbajnokságon, egy évvel ezelőtt Európa-bajnoki bronzérmet szereztek, amely szintén történelmi siker. Jó munka folyt tehát korábban is, ezt kell kicsit strukturáltabb mederbe terelni.

– Mennyi szerepet játszott az elért sikerekben az, hogy a koronavírus miatt több nemzet nem tudott elmenni, például a 2020-as Európa-bajnokságra, ezúttal pedig az Ukrajna elleni háború miatt Oroszország és Fehéroroszország nem indulhatott a világbajnokságon?
– Butaság lenne eltitkolni, hogy benne volt, de azt a versenyt lehet teljesíteni, amit megrendeznek, és azokat lehet legyőzni akik ott vannak. Az oroszok évek óta szinte mindent megnyernek, úgyhogy nyilván előttünk végeztek volna, bárhol elindulnak. Az Európa-bajnokság tizenkét csapata közül sem tud mindenki felkészülni az összes versenyszámra, ezzel sem tudunk mit kezdeni. Nem volt egyébként egyszerű a pandémia alatt együtt tartani a válogatottat, hiszen mindenféle cél nélkül kellett készülni. Az volt a legnagyobb eredmény, hogy senki nem hagyta abba az élsportot a koronavírus miatt.

– Hogyan lehetett mégis motiválni a csapatot?
– Érezték, hogy az elnökség, és jó magam is ott állok mögöttük – foglalkoztam velük én is, de nem túl sokat, hiszen nem gondolom, hogy állandóan ott kellene lennem az edzéseiken. Kilencven százalékban az edzői csapat érdeme ez, Árkovics Petra és Karsai Zsófia munkáját dicséri: ilyen nehéz helyzetben bizonyosodik be igazán, hogy a jó edző jó pedagógus is egyben.

– Dominál valamelyik stílus – például orosz vagy nyugati – a magyar műúszásban?
– Nem gondolom, hogy követnénk bármilyen iskolát... Korábban erős volt az orosz vonal, de az nem jött be – az edzésvezetés stílusa nem illik a magyar lányok lelki világához, és sportpolitikailag sem adott hozzá annyit a munkához, mint korábban gondolta a vezetőség. Nagy büszkeség, hogy egy olyan sportágban, ahol ennyire dominánsak a külföldiek, kizárólag magyar szakemberekkel értük el az áttörést a világbajnokságon. Ha az ember nagyon akarja a sikert és ügyes is, csak teret kell adni neki, és képes rá, hogy kiemelkedőt alkosson.

– A versenyzőknek miben lehetne előrelépni?
– Sokat edzenek a lányok, de valójában még többet kéne... Öt-hat órát is készülnek, de ez nem elég. Elég szörnyen hangzik, hogy ennyi időt töltenek a vízben, de biztos, hogy a kínaiak, oroszok, akik profik, ennél többet edzenek... Ez azonban itthon nehéz, mivel nem éltvitelszerűen sportolnak.

– A nyolcvan pontos mérföldkő elérése után mi a következő lépcsőfok?
– Most készül a hosszú távú sportágfejlesztési stratégiánk a következő világbajnokságig, de valószínűleg akkor már hosszabbra tervezzük, és kihúzzuk a Los Angeles-i olimpiáig. Amíg nincs kész, nem tudok erre mit mondani, nem is biztos, hogy pontszám lesz az elvárás, inkább a fejlődés és hogy folyamatosan tartsuk meg a csapat nagy részét.

– Ön szerint érkezik majd pozitív reakció az állami szférából az átfogó program kapcsán?
– Elindult a párbeszéd az új sportvezetéssel, de jövőre atlétika világbajnokság lesz és idén is sok egyéb sportesemény van még, így egyelőre akadnak ennél égetőbb feladatok is. Ráadásul az anyagiakon túl úgy érzem, hogy sportszakmai szempontból a MOB-nak is biztosan lesz véleménye a fejlesztési stratégiáról.

– Mit gondol, együtt fog maradni a mostani válogatott nagy része a 2027-es budapesti vizes világbajnokságig?
– Az még elég messze van, de megteszünk mindent... Fognak tudni sportolni addig, és az utánpótlást, a most tizenhárom-tizennégy éves lányokat is fel lehet építeni addigra.