Úszás: az oroszok nem indulnak a vizes világbajnokságon

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.07. 16:58
null
Vlagyimir Szalnyikov nem várta meg a júliusi döntést (Fotó: Getty Images)
A júliusi, fukuokai vizes világbajnokságon nem vesznek részt az orosz sportolók Vlagyimir Szalnyikov, az Összoroszországi Úszószövetség elnöke szerint.

 

Az úszásban négyszeres olimpiai bajnok sportvezető nyilatkozatával elébe ment a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) júliusra halasztott döntésének. A WA szerdai közleménye szerint a szervezet létrehozott egy munkacsoportot azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, az orosz és fehérorosz sportolók milyen módon indulhatnának újra semleges versenyzőként a nemzetközi viadalokon. Az alkalmi testület jelentését viszont csak a júliusban sorra kerülő WA-ülésen vitatják meg, ezt pedig túl kései időpontnak tartja Vlagyimir Szalnyikov, aki egyúttal elfogadhatatlannak nevezte az oroszok visszafogadásának kritériumait, melyeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) javasolt.

A NOB március 28-án állt elő azzal az indítvánnyal, hogy – semlegesként – engedjék vissza az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekre azzal a megkötéssel, hogy csak olyanok indulhatnak, akik nyilvánosan nem emeltek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.

Fukuokában július 14. és 30. között rendezik meg a 2023-as vizes világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
2025.03.25. 11:34

A FIS továbbra sem engedi az orosz síelők indulását

Téli sportok
2025.03.12. 16:18

Semleges színekben és létszámkorlátozással versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz evezősök

Kajak-kenu
2025.03.11. 14:44

Az NHL szeretne orosz részvételt a hoki-vk-n

Amerikai sportok
2025.02.13. 16:59

Az oroszok 102 feltételezett doppingesetet jelentettek

Egyéb egyéni
2025.01.13. 12:59

Az orosz korcsolyázók is indulhatnak az olimpiai kvalifikáción

Téli sportok
2024.12.21. 12:24

Párizs 2024: két és fél millió rubel jár fejenként az olimpiai ezüstérmes orosz teniszezőknek

Tenisz
2024.12.21. 10:06

Rekord! 30 világcsúcs született a Duna Arénában a rövid pályás úszó-vb-n

Úszás
2024.12.15. 20:09
Ezek is érdekelhetik