Vizes vb: Versenyezni kell, hogy versenyben maradjunk – Sós Csaba

– Az imént dobta vissza a labdát az egyik kollégának, aki próbált egy optimistább forgatókönyvet vázolni, mondván, elég Milák Kristóf győzelmét ideképzelni, és máris nem nézünk ki annyira vészesen.
– Persze, mert az nem is egy, hanem plusz két arany, meg két acélosabb váltóeredmény, nekem viszont abból kell kiindulnom, amit most láttam – mondta a fukuokai világbajnokság zárultával Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya. – Abban én is végig hittem, hogy most sem szakad meg a sorozatunk, azaz lesz úszóérem a világbajnokságon, mint 1973 óta mindig – abban már nem lehettem teljesen biztos, hogy a 2009 óta tartó aranyszéria folytatódik-e. Kós Hubinak hála itt sincs törés, ám ettől még muszáj foglalkozni azokkal a problémákkal, amelyekkel most szembesültünk.

– Tokióból még úgy tértünk haza, hogy rendben, csak Milák Kristóf szerzett érmet, viszont több döntős szereplés volt, mint bármikor korábban, három rémesen peches negyedik hellyel Kapás Boglárka, Verrasztó Dávid és Kenderesi Tamás jóvoltából, a csapat tagjainak túlnyomó többsége egyéni csúcsot úszott. Valami elcsúszott a két év alatt?
– Először is talán tartsunk névsorolvasást, hogy kik nem voltak itt abból az olimpiai csapatból: Hosszú Katinka, Cseh László, Verrasztó Dávid, Kenderesi Tamás, hogy csak azokat soroljam, akik a korábbi években olimpiai és világbajnoki érmek sorát szállították, és ugye itt még egyszer illik megemlíteni Milák Kristófot is. Öt ilyen világklasszis elvesztését talán csak az amerikaiak és az ausztrálok nem szenvednék meg látványosan. Muszáj észrevenni, hogy egy sor ország azért szerepel az éremtábla felső harmadában, mert van egy, a győzelmet, esetleg győzelmeket nagy biztonsággal szállító abszolút klasszisa, mint a svédeknek Sjöström, a franciáknak Marchand, a briteknek Peaty, a németeknek Wellbrock, vagy a románoknak újabban Popovici. Ha a nagy klasszis kiesik, vagy rossz formában van, akkor jó eséllyel nulla arannyal mennek haza. Nem akarom hárítani a kritikus kérdések megválaszolását, de sokkal szívesebben teszem ezt magyar kapitányként Kós Hubi aranya után és Milák Kristóf visszatérésének reményében, mint hogy a japán válogatott vezetőjeként álljak ki az ottani média elé, azt magyarázni, mi csúszott félre, mert ők hazai medencében két bronzzal zártak. Kíváncsi lettem volna, milyen tűzerővel kell szembenéznem, ha ugyanez velünk történik meg 2017-ben vagy 2022-ben...

– Azt azért látjuk, hogy ami elég egy Európa-bajnokságon a sziporkázáshoz, azzal egyre kevésbé lehet egy vébén akárcsak hasonló eredményeket elérni.
– Az olimpián meg még annyit sem. Megint nem elütve a kérdés élét, azért nézze meg, milyen fullasztó fölényben voltak az olaszok tavaly Rómában, tizenhárom arannyal és harmincöt éremmel, most volt nekik egy és hat. Ez is igazolja, sokkal több kell ahhoz, hogy a tengerentúliakkal felvegyük a versenyt. De figyeljünk magunkra, és találjunk megoldást azokra a problémákra, amelyekkel most szembesültünk. Így a napi értékeléseimben is érintett „harmadik úszással” kapcsolatos gondokra, hogy a nem túl sok döntősünk többsége egyszerűen képtelen volt két keményebb menet után a finálékban akárcsak megközelíteni a középdöntőben elért egyébként biztató eredményét. Ezen, meggyőződésem, csak a versenyzés segít, mert sehol másutt nem lehet modellezni azt, hogy kétszázas távokig huszonnégy órán belül háromszor kell jól, sőt, egyre jobban leúszni a számot, négyszázon pedig egy nap alatt. Nem lehet többé spórolni még egy országos bajnokság előfutamában sem. Megmondtam például Németh Nándinak, hogy neki a Sopron Openen is 48-at kell jönnie reggel, hiába megy mindenki más 50 környékén – mert ő nem az ottani fináléba akar bekerülni, hanem a világbajnokságon kell végre 47.5 alá mennie a döntőben, amikor harmadszor áll oda.

– Kós Hubert sikere nem azt üzeni, hogy Amerikában valamit jobban csinálnak?
– Azt üzeni, hogy az ottani versenyrendszer tökéletesen felkészíti az úszókat arra, ami nálunk hiányzik. Bob Bowman is megmondta: az elsődleges érdem Hubi magyar edzőjéé, Magyarovits Zolié – ők bizonyos részleteken dolgoztak, plusz Hubi a versenyeken ráérezhetett arra, milyen intenzitással, milyen sebességgel kell úsznia. Ez a lényeg: ott a legutolsó egyetemi viadalon is veszett hajtás van, nincs mese. Ami nem azt jelenti, hogyha elmegyünk öt versennyel többre, akkor mindenki szórni fogja a dobogós helyezéseket – azért kell adaptálódni is az edzőinknek, nem ragaszkodni görcsösen olyan módszerekhez, amelyek tegnap még jónak bizonyultak, de mára eljárt felettük az idő. Jobban meg kell találni az egyensúlyokat a felkészülésben és a versenyzésben – és erre most is van tökéletes példa itthonról is: Szokolai Laci élete formájába hozta Rasovszky Kristófot, aki most huszonhat, azaz elvben kellene indulnia lefelé, vagy már afelé tartania. Azaz ahogy az egyik kollégájának mondtam, vannak repedések a bástyán, de azért ez továbbra is egy komoly bástya, amit nagyon sokan néznek irigykedve.