Úszás: Ha Bob azt mondja, hogy nem, akkor nem – Kós Hubert a vb-ről

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.30. 09:40
Kós Hubert nem lesz ott Dohában (Fotó: MTI)
Kós Hubert a párizsi olimpia miatt kihagyja a dohai úszó-világbajnokságot. A 200 méteres hátúszás címvédőjét edzője, Bob Bowman nem engedi el a versenyre, noha a magyar versenyző jó esélyt lát arra, hogy ha elindulna, akkor megint világbajnok lenne.

Mint ismert, Kós Hubert már több mint egy éve készül Bob Bowmannel az arizonai egyetemen. Tavaly láthattuk ennek eredményét Fukuokában, idén azonban még várni kell arra, hogy a magyar úszó megmutassa magát, Bob Bowman ugyanis nem engedte el őt a vb-re, hiszen szerinte ez nem fér bele az olimpiai felkészülésbe. Kós a Magyar Úszószövetség honlapján közzétett interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy nem mondott le könnyű szívvel a vb-ről, de nem volt más választása.

„Nagyon nehéz nemet mondani egy ilyen versenyre. Tényleg nehéz úgy edzeni, na meg persze majd úgy nézni az eseményeket, hogy tavaly ott voltam a világbajnokságon, ráadásul nyertem is. A fókuszban egyértelműen az olimpia van. Amikor beszéltünk Bobbal a világbajnokságról, határozottan azt mondta, hogy nem mehetek. Rá lehet hallgatni, hiszen a valaha volt legeredményesebb edző az úszósport történetében, szóval, ha ő azt mondja, hogy nem, akkor nem. Ha ő úgy hiszi, ez visz a jó irányba, akkor biztos a jó irányba haladunk” – fogalmazott az interjúban.

Az olimpiai felkészüléséről Kós azt mondta: „Tavaly január végén még azt sem tudtam, merre van a fal – nagyon más volt az első szezonom, mint a második. Most, hogy már tudom, hogy néz ki egy felkészülési időszak, sokkal jobb. Túléltem a téli alapozási időszakot, decemberben és januárban rettentően nehéz edzéseink voltak, Bohus Ricsi tudna erről mesélni. Azzal, hogy ezt maradéktalanul elvégeztem, sokkal jobban érzem magam a vízben és egy fokkal erősebbnek, mint tavaly. A cél az, hogy az olimpiáig folytassuk ezt a nagyon komoly munkát, aztán meglátjuk, mi történik.”

 

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert amerikai egyetemi bajnok lett 200 vegyesen

Úszás
12 órája

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
Tegnap, 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17
Ezek is érdekelhetik