Visszatérhet a doppingvétség miatt eltiltott első kínai férfi olimpiai bajnok úszó

Vágólapra másolva!
2024.05.28. 14:51
Szun Jang (Fotó: Getty Images)
Kedden lejárt a több mint négyéves eltiltása Szun Jangnak, a kínaiak háromszoros olimpiai bajnok úszójának, aki kijelentette, visszatér a sportágba.

Az 1500 méter gyors világcsúcstartója 4 év 3 hónapot hagyott ki. Az ügye még 2018 szeptemberében indult, amikor szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) eltiltását akkor azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. Szun ezt követően még a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon elindult, de 2020 februájában végül ítélet született vele szemben - először nyolc év volt a büntetés, de a CAS végül mérsékelte azt.

„Büszke vagyok minden egyes eredményemre és érmemre, amit pályafutásom alatt szereztem. Jelenleg csak abban reménykedem, hogy bátran oda tudok állni a rajtkőre” – mondta Szun Jang, aki 2012-ben Londonban első kínai férfiként nyert aranyat úszásban. A 11-szeres nagymedencés világbajnok hozzátette, már négy évvel ezelőtt eldöntötte, hogy eltiltását követően folytatja a pályafutását. Nagy kérdés, hogy ezt milyen formában teszi majd, a párizsi olimpiára a kínaiak válogatóversenyét már megrendezték, ráadásul a helyi szabályok szerint nem lehet a nemzeti csapat tagja az, akinek valaha egy évnél hosszabb doppingeltiltása volt. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az ő esetében kivételt tesznek, ugyanis Kínában igazi hősként kezelik. 


 

 

Legfrissebb hírek

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
18 órája

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner: Felelős vagyok a csapatomért

Tenisz
2025.02.17. 09:33

Felmentették a doppingügy miatt eltiltott korábbi szegedi kézilabdázót

Kézilabda
2025.02.15. 17:30

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39
Ezek is érdekelhetik