Szexuális zaklatás az Iron Swimnél? Hosszú Katinka reagált

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 16:30
Hosszú Katinka (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) honlapjára még a múlt héten pénteken került fel az a közlemény, miszerint Hosszú Katinka egyesülete, az Iron Swim április 20-án „munkáltatói figyelmeztetést adott” a klub egyik edzőjének, akivel szemben egyebek mellett etikátlan magatartás és szexuális célozgatások is felmerültek. Az úszószövetség vizsgálóbizottságot állított fel, hétfőn Hosszú pedig hivatalos közösségi oldalán reagált a hírekre: mint bejegyzésében írta, a meg nem nevezett edzőt már nem foglalkoztatja az egyesülete.

A Magyar Úszószövetség múlt pénteki közleményében ezt írta: „A Magyar Úszószövetség elnöksége 10 igen, 0 nem és 0 tartózkodó szavazattal az IRON SWIM edzője női sportolókkal szemben tanúsított etikátlan magatartásának, szexuális célzásokra épülő kommunikációjának kivizsgálására eseti vizsgálóbizottságot hoz létre az alábbi összetételben: elnök: dr. Papp Gábor, tagok: dr. Tausz Katalin; Danks Emese, Tornyossy Monika és dr. Ugrin Tamás.”

A Sportal értesülései szerint  erről már tavasszal tudomása volt az Iron Swim klubvezetésének, a szexuális zaklatás miatt munkáltatói figyelmeztetésben részesített trénert azonban nem rúgták ki, sőt, még jelenleg is foglalkoztatják. De írtak arról is, hogy az eset nem maradt a klub belügye. A nyár végén ugyanis Hosszú egyesületének az alelnöke levelet írt az úszószövetség illetékeseinek, s ebben gyakorlatilag számonkérte a Wladár Sándor vezette elnökséget, hogy miért tétlenkedik az ügyben.

Hosszú hétfőn hivatalos közösségi oldalán reagált a hírekre. Ebben egyebek mellett úgy fogalmazott a háromszoros olimpiai bajnok úszólegenda, hogy egyesülete mindig magas színvonalat vár el az edzőktől, és az érintett szakember már nem is áll a klubja alkalmazásában. 

„Leszögezném, hogy az IRON SWIM etikai értékrendje magas színvonalat vár el az edzőktől, szigorú pedagógiai és szakmai szűrésnek kell megfelelniük. Ebből adódóan az évek során számos edzőtől kellett megválnunk. A jelenleg érintett edző sem dolgozik már a klubunkban. (…) A panasz érkezése után, fegyelmi figyelmeztetésben részesítettük az említett edzőt, valamint az érintett versenyzővel azonnali hatállyal felfüggesztettük a közös munkájukat, ezen felül személyesen  jeleztem a MÚSZ elnöke és a MÚSZ sportszakmai igazgatója felé a történteket. Számomra elfogadhatatlan az, hogy a MÚSZ felém irányuló támadásra használja fel a történteket  azok után, hogy mi személyesen is jeleztük részükre a körülményeket, amint a panasz hozzánk beérkezett. (...) Itt megkérdőjelezném ismételten azt, hogy miért a Gyárfás Tamás/Széchy Tamás érából maradt vezetők irányítják gyermekeink jövőjét? A MÚSZ jelenlegi vezetőinek java része Gyárfás Tamás óta továbbra is, – jelenleg Wladár Sándor megbízásából – irányítják az úszószövetséget” – írta egyebek mellett a Facebook-oldalán Hosszú. 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik