Rövid pályás úszó-vb: Betlehem Dávid is indul

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 15:54
Betlehem Dávid (Fotó: Kovács Péter)
A párizsi olimpián nyílt vízi úszásban bronzérmes Betlehem Dávid is indul a Duna Arénában sorra kerülő decemberi rövid pályás világbajnokságon.

A magyar szövetség szerdai beszámolója szerint a 21 éves versenyző, aki az ötkarikás játékok után megkezdte tanulmányait az Egyesült Államokban, 1500 méter gyorson ugrik majd medencébe. Betlehem Dávid ebben a számban a francia fővárosban is indult a medencések között, és óriási országos csúccsal negyedik lett.

Betlehem elárulta, azért is „választotta” a világbajnokságot, mert mandulagyulladás miatt ki kell hagynia a szombati, setúbali nyílt vízi világkupaversenyt és Hongkongban sem tud rajthoz állni, így ebben a szériában „bukja az összetettet”, mivel nem tud részt venni a versenyek hatvan százalékán.

„Ez elég rossz, de ezért döntöttünk úgy, hogy akkor viszont már legyen valami más, úgyhogy jövök haza a budapesti rövid pályás világbajnokságra. Remélem, tudok valami hasonlót reccsenteni, mint Párizsban, és az már jó lesz egy éremre. Első nap lesz az ezeröt, jó lenne egy kis hangulatot csinálni a Duna Arénában” – mondta Betlehem.

A budapesti világbajnokságot december 10. és 15. között rendezik a Duna Arénában.

 

Legfrissebb hírek

Kapás Boglárka hagy magának pár hónapot, hogy eldöntse, mihez kezd a civil életben

Úszás
7 órája

Visszavonult az osztrákok világ- és Európa-bajnok úszója

Úszás
2025.04.14. 15:29

Ugrai Panna: Előrébb járok, mint tavaly ilyenkor

Úszás
2025.04.14. 08:26

Sós Csaba elégedett az úszó ob-n látottakkal, s elárulta, minek örült leginkább

Úszás
2025.04.13. 11:43

Märtens megdöntötte a második legrégebbi úszóvilágcsúcsot

Úszás
2025.04.12. 21:40

Meglepetés! Kós Hubert legyőzte Milák Kristófot 100 pillangón az ob-n – videó

Úszás
2025.04.12. 18:57

Szabó Szebasztián legyőzte Milákot és Kóst is 50 pillangón

Úszás
2025.04.11. 18:07

Kós Hubert megelőzte Milák Kristófot az 50 méteres pillangó előfutamában

Úszás
2025.04.11. 12:22
Ezek is érdekelhetik