Július 26-án lesz jövőre a 43. Balaton-átúszás

Vágólapra másolva!
2024.11.27. 09:49
-Fotó: FB/Balaton-átúszás
Július 26-án rendezik meg a 43. Balaton-átúszást, melynek során a vállalkozók 5,2 kilométeres távot tesznek meg Révfülöp és Balatonboglár között.

A szervező Budapest Sportiroda szerdai tájékoztatása szerint a nevezés január végén indul a viadalra, melynek során 1979 óta már csaknem negyedmillióan úszták át a tavat. A végső szót – szokás szerint – az időjárás mondja majd ki, mivel csak biztonságos körülmények között, gyenge szélben és kellemes vízhőmérséklet mellett engedik elrajtolni a mezőnyt, így előfordulhat halasztás.

A közlemény emlékeztetett, hogy idén júliusban egy nappal kellett elcsúsztatni a rajtot, a hullámzás így is próbára tette az úszókat, ám a mintegy 150 vitorláshajóból, három kórházhajóból és tucatnyi motorcsónakból álló flotta garantálta az indulók biztonságát. Jövőre is több száz szervező mellett orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők és vízirendőrök lesznek jelen. Az úszók továbbra is két kihívás közül választhatnak: a hagyományos mellett lehetőség lesz a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére is. Ismét lesz Balaton-áthúzás is, 2021 óta egyre többen vállalkoznak arra, hogy az úszók folyosójától nem messze, SUP-pal szeljék át a Balatont északról déli irányba.

Legfrissebb hírek

Hátsó füves: Szentantalfán működik a Nivegy-völgyi modell

Hátsó füves
2025.03.01. 08:04

Hátsó füves: football a Balaton partján

Minden más foci
2025.02.02. 09:09

Hátsó füves: nem adják fel a magyar narancs földjén

Minden más foci
2025.01.25. 08:45

Hátsó füves: a Káli-medencében egyetlen csapat sem maradt

Labdarúgó NB II
2025.01.18. 09:07

Hátsó füves: a Balaton-felvidék futballtitkai

Labdarúgó NB II
2025.01.12. 09:36

Veszprémbe költözik 2026-ban a Hátsó füves-kiállítás

Labdarúgó NB II
2024.11.26. 16:44

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Balaton-átúszás: elrajtolt a mezőny

Egyéb egyéni
2024.07.21. 09:38
Ezek is érdekelhetik