Hét magyar továbbjutó szombat délelőtt a rövid pályás úszó Európa-bajnokságon

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 13:12
null
Komoróczy Lora továbbjutott az 50 hát előfutamából (MTI/Bodnár Boglárka)
Hét magyar úszó jutott tovább a lengyelországi Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokság szombat délelőtti előfutamaiból, közülük hatan ugranak medencébe az esti középdöntőkben – és a szombati versenynapot záró programban lesz négy finalistánk is.

A délelőtti előfutamok során a hátúszók sprintszámában, 50 méteren Komoróczy Lora az előzetes nevezési listán a negyedik volt, a továbbjutása nem is forgott veszélyben, 26.68 másodperces idővel a kilencedik helyen kvalifikált az esti folyatásra. A férfiaknál Jászó Ádám és Kovács Benedek egy futamba került, egyikük sem jutott tovább, előbbi 23.97-tel 27., utóbbi 24.20-szal 32. lett.

Női 50 méter mellen az országos csúcstartó (30.21) Fángli Henrietta a rekordjától három tizeddel elmaradva csapott célba, 30.51 másodperces idejével éppen lemaradt a középdöntőről és 17. lett. A szám másik magyarja, Sebestyén Dalma 30.82 másodperccel a 27. helyen zárt.

Női 50 méter gyorson Ábrahám Minna – mivel korábban nem nagyon úszta ezt a számot, nem volt igazi nevezési ideje – az első előfutamban szerepelt, nála jóval lassabb versenyzőkkel. A 200 méter gyorson és a 4x50 méteres mixed gyorsváltó tagjaként ezüstérmes, a 100 méter középdöntőjében Hosszú Katinka országos csúcsát megjavító úszó egyéni legjobbját megdöntve, a magyar rekordtól 18 századdal elmaradva, 24.29-es idővel csapott célba, így majdnem két másodpercet vert futamában a másodikra.

„Országos csúcsot akartam, szerintem bennem is lett volna, ez azonban így elég nehéz volt reggel. A lényeg viszont mindenképpen az esti százas döntő és bemenni esetleg 52 másodperc alá” – nyilatkozta az MTI-nek a 19 éves Ábrahám, aki összesítésben holtversenyben 17. lett, így a középdöntős szereplésért szétúszás várt volna rá, de jelezte, nem folytatja szereplését ebben a számban.

Ezt követően ugrott a medencébe az országos csúcstartó Senánszky Petra, aki legjobbjától mindössze nyolc századdal elmaradva (24.19) csapott célba és jutott tovább; tette ezt úgy, hogy a rajtnál beragadt, 73 századmásodperc volt a reakcióideje. „Sajnos ez már a fáradtság jele, egyre nehezebb fókuszálni, de azért a testem még bírja valahogy” – jegyezte meg az uszonyos úszás sokszoros világbajnoka és világjátékok-győztese.

Férfi 50 méter gyorson a szám 2021-es győztese, Szabó Szebasztián és Jászó Ádám is magabiztosan jutott tovább, előbbi – ahogyan elmondta, egy lassú úszással – 21.15 másodperccel a hatodik, utóbbi egyéni legjobbját (21.39) majdnem két tizeddel felülmúlva, 21.20-szal a nyolcadik helyen lépett tovább. Jászó ideje azért is kiemelkedő, mert 0.77 másodperces reakcióidővel messze az övé volt a legrosszabb rajt a mezőnyben. A futam után elmondta: a körülmények ismeretében – térdfájdalmai vannak – ez kiváló idő, amelyen szeretne javítani a középdöntőben.

Németh Nándor végül nem állt rajthoz ebben számban, rá 100 gyorson „szétúszás” várt a döntőért: a 46.30 végül nem lett elég, riválisa, a brit Matthew Richards 46.16-tal megnyerte a párbajt, ő jutott tovább.

„Nagyon jóban vagyunk Matthew-val, és nem értettük, miért így, a délelőtti program végén kell megrendezni ezt a szétúszást. Tegnap a levezetés közben már készültünk az összecsapásra, amikor szóltak, hogy ma lesz. Sokkal jobb lett volna tegnap úszni, de ha jól tudom, akkor van egy szabály, hogy egy órának el kell telnie legalább, viszont pénteken az utolsó szám volt a száz gyors” – mondta az MTI-nek Németh, aki a versennyel kapcsolatban megjegyezte: megpróbált nem túl erősen kezdeni, hogy a hajrára maradjon energiája, azonban a britek kiválósága nem véletlenül bírta a végét, ugyanis nagy medencében világbajnok és ötkarikás ezüstérmes 200-on, továbbá kétszeres olimpiai bajnok a váltóval.

Női 200 méter pillangón Ugrai Panna visszalépését követően egyedül Ilyés Laura képviselte a magyar színeket. Továbbjutása már a futam előtt biztos volt, hiszen mindössze 16-an álltak fel a rajtkőre ebben a számban. A 23 éves versenyző 2:10.74 perccel összesítésben a hatodik helyen zárta a tét nélküli előfutamot. A férfiaknál ebben a számban Márton Richárd 1:53.60 perces idővel a nyolcadik helyen lépett tovább.

Női 1500 méter gyorson Késely Ajna (15.59) futama második helyezettjeként, összesítésben a negyedik legjobb idővel bejutott a vasárnapi döntőbe. Mihályvári-Farkas Viktória (16.10.23) negyedik lett a saját futamában, összesítésben a kilencedik legjobb idő az övé – első számú tartalékként várja, visszalép-e valaki a döntőbe jutott nyolcasból.

„Ez most nagyon fájt, de nem is várhattam mást így, hogy tegnap volt a nyolcszáz döntője. Bíztam benne, hogy a spanyol lány egy kicsit visszafogja magát, de nem tett így, ezért mennem kellett vele, ám a végén azért tudtam egy kicsit spórolni az energiával” – nyilatkozta Késely.

(MTI)

ÚSZÁS
Rövid pályás Európa-bajnokság, Lublin
A szombat esti program
19.00: középdöntők, döntők (Tv: M4 Sport+)
női 50 m gyors középdöntő (Senánszky Petra)
férfi 50 m gyors középdöntő (Jászó Ádám, Szabó Szebasztián)
női 200 m vegyes DÖNTŐ
férfi 200 m vegyes DÖNTŐ (Zombori Gábor)
férfi 800 m gyors DÖNTŐ (Sárkány Zalán)
női 200 m pillangó középdöntő (Ilyés Laura)
férfi 200 m pillangó középdöntő (Márton Richárd)
női 50 m hát középdöntő (Komoróczy Lora)
férfi 50 m hát középdöntő
női 50 m mell középdöntő
férfi 50 m mell középdöntő
női 100 m gyors DÖNTŐ (Ábrahám Minna)
férfi 100 m gyors DÖNTŐ (Jászó Ádám)

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Kós Hubert győzött 100 háton a US Openen

Úszás
8 órája

Késely Ajna épphogy lemaradt a dobogóról, negyedik lett a rövid pályás úszó Eb-n

Úszás
19 órája

Úszás: Kovács Botond duplázott a rövid pályás ifi ob harmadik napján

Utánpótlássport
20 órája

Rövid pályás úszó Eb: Sárkány a harmadik, Ábrahám az ötödik legjobb idővel jutott tovább

Úszás
Tegnap, 12:35

Úszás: Betlehem Dávid visszalépett a lublini Eb-től

Úszás
Tegnap, 10:10

Úszás: Kós Hubert nyerte a 200 vegyest a US Openen

Úszás
Tegnap, 6:40

Rövid pályás úszó Eb: Ábrahám Minna 200, Sárkány Zalán 1500 gyorson, a mixed gyorsváltó 4x50 méteren lett ezüstérmes

Úszás
2025.12.04. 21:05

Úszás: Kertész Boróka és Antal Dávid vitte a prímet az utánpótlás ob-n

Utánpótlássport
2025.12.04. 20:13
Ezek is érdekelhetik