Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

2026.08.13. 19:52
null
Kós Hubert és Milák Kristóf egymás mellett versenyzett a döntőben (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
A vizes Európa-bajnokság csütörtök esti programja rögtön magyar érdekeltségű döntővel kezdődött, és nem csalódtunk, ugyanis hatalmas csata végén Milák Kristóf Európa-csúccsal nyerte meg a 100 pillangót, míg Kós Hubert a 4. helyen csapott célba, aki nem sokkal később 50 háton nem jutott be a döntőbe, a 14. helyen zárt. Pádár Nikolett 200 gyorson a 6. helyen végzett, majd a nap utolsó számában a Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Milák Kristóf összeállítású magyar csapat férfi 4x100 méteres gyorsváltóban Európa-bajnok lett!

Gigászok ütközete.

Bár ezen az Európa-bajnokságon egyértelműen megállapíthattuk, hogy bitang erős a mezőny, alig-alig van olyan szám, amelyikben nincsenek nagy harcok, amelyik nem fejlődött, nem erősödött az elmúlt egy évben, a férfi 100 pillangó valahogy kimagaslik a mezőnyből.

Nekünk mindenképpen, mert Milák Kristóf mellett immár Kós Hubert is beemelte ezt a repertoárjába.

Noe Ponti, Maxime Grousset, Milák Kristóf, Kós Hubert – tényleg gigászok. Külön-külön is, de ha négyen egymásnak feszülnek…

Ponti a tokiói olimpián bronzérmes volt ezen a távon (Milák mögött amúgy), tavaly, a szingapúri világbajnokságon meg ezüstérmet szerzett. Grousset Fukuokában (2023) és Szingapúrban (2025) is világbajnok lett ebben a számban.

Milák Kristófot persze nem kell bemutatnunk, de megtesszük: kilenc évvel ezelőtt ezen a távon robbant be, és éppen a hazai vizes vb-n, ott második lett – akárcsak Tokióban, az olimpián. Párizsban viszont nyert.

Kós Hubert meg Kós Hubert. Neki világversenyen még nincsenek nagy eredményei ezen a távon, leginkább azért, mert a „vegyeskorszaka” után a hátra koncentrált, ám jó ideje gyűri már ezt a számot is (a többi „új” mellett), s nem mellesleg négy éve pallérozódik Bob Bowman műhelyében. És nyűgözi le a világot a medencében.

Csütörtök este a hármas pályán a francia, a négyesen a svájci, az ötösön Milák, a hatoson Kós – így festett a férfi száz pillangó Eb-döntőjének „közepe”. 

És így festett a végén az első négy is. Közben is egyértelmű volt, hogy ennek a négy gigásznak a küzdelmébe senki sem tud beleszólni. Nem is szólt. 

„Egyéni csúcsot szeretnék” – ezt mondta előzetesen Kós Hubert.

„Nem irreális, hogy a száz gyors után száz pillangón is valami különlegeset alkossak” – ezt meg Milák a 100 gyorson 46.87-es országos csúccsal nyert bronz után. 

Mindketten tartották is magukat ehhez.

Kós Hubert az 50.55-ös egyéni rekordját a csütörtök esti döntőben 50.25-re alakította. 

Az Európa-bajnok meg Milák Kristóf lett. Száz pillangón – sorozatban negyedszer. Három századdal elmaradva a világcsúcstól. Minden idő második legjobb idejével (49.48) győzött Saint-Denis-ben. 

Amúgy a francia és az olasz úszószövetség elnöke „bekérte” magát a szám eredményhirdetésére. Az urak ott is voltak az emelvényen, de a forgatókönyvet nem a „fiaik” írták, hanem a mi fiunk. 

Az aranyérem Milák Kristóf nyakába került.

Összeállt a hőn áhított nagy négyes, és szárnyalt Saint-Denis-ben csütörtökön: a Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Milák Kristóf összetételű 4x100-as gyorsváltó aranyérmet szerzett.

Csodacsapat!

Kikukucskált a paraván mögül, aztán gyorsan visszahúzta a fejét. Ezt megismételte még néhányszor, hol lassabban, hol gyorsabban. 

Éppen Kós Hubert nyilatkozott a 100 pillangó középdöntője után, de ekkorra már túl voltunk a 200 hát döntőjén is, ám a két szám túl közel volt ahhoz, hogy az Eb-arany megszerzése után rögtön kijöjjön a vegyes zónába.

És már túl voltunk a 100 gyors döntőjén is, ahol meg Milák Kristóf nyert bronzérmet – bődületes idővel. A 46.87 amellett, hogy országos csúcs, a szám történetében a tizedik leggyorsabb úszást jelenti. Félelmetes!

Szóval Kós éppen nyilatkozott, s arról beszélt, hogy majd a budapesti vizes vb-n megdönti a 200 hát világrekordját, amikor Milák bekukucskált a paraván mögül. Majd visszahúzta a fejét. 

A többedik leselkedés után Kós is észrevette: „Megérkezett a friss, negyvenhét alatti úszónk, de a váltóban nem úszik… Hogy minek ússz? Hát hogy nyerjünk!”

A „felkonferálást” rövid csend követte, aztán jött a válasz Miláktól: „Hubi, te nyersz nélkülem is!”

Hogy mi vagy éppen ki hatott rá, mi hozta meg a változást, mindegy is, a lényeg, hogy a váltódöntőre Kós Hubert, Szabó Szebasztián és Németh Nándor mellett Milák Kristóf is kivonult a rajtkőre!

És ugyanígy, együtt vonultak nem sokkal később – az eredményhirdetésre, hogy felálljanak a dobogóra. 

A felső fokára. 

Együtt odaértek az első helyre.

Hiába nem voltak itt a franciák (egyszerűen nincs négy igazán jó sprinterük mostanság), hiába estek ki az olaszok az előfutamban (bizony, a máskor rendre az élmezőnyben végző olaszok kicsit el is taktikázták az első úszást, de nem is tudnak most sok jó gyorsúszót felmutatni), hihetetlenül kemény volt a döntő, amely végül úgy alakult, ahogyan azt reméltük. Abban szinte biztosak voltunk, hogy a kvartett odaér a dobogóra, abban meg reménykedtünk, hogy harcban lesznek a srácok az aranyért, mégpedig az oroszokkal. 

Hihetetlen, már-már meseszerű ez a történet, de talán ez a négy fiú csak most kezd a meseírásba. 

Azzal, hogy nyertek, meg azzal, hogy a tokiói olimpián felállított országos csúcsot (azt a 3:11.06-ot Milák, Szabó, Bohus Richárd és Németh hozta össze) is megjavították (3:10.03). 

De leginkább azzal, hogy összeálltak.

A világ- és Európa-csúcs amúgy még a cápadresszes korszakból, 2008-ból származik, mindkettő 3:08-cal kezdődik, már csak ezért is tűnik helytállónak az a kijelentés, hogy ha ez a négyes a jövőben is összeáll, akkor a meseszerű történetnek tényleg csak az első fejezete íródott csütörtök este itt, Saint-Denis-ben.

Sara Curtis világcsúccsal győzött a női 50 méteres hátúszás csütörtöki döntőjében. Az olasz versenyző már a szerdai középdöntőben is minden idők legjobb eredményével (26.63) nyert, a fináléban ezen tovább faragott, és 26.56 másodperces eredménnyel csapott a célba.

Kós Hubert nem jutott be a döntőbe 50 méteres hátúszásban. A 200 méter hát olimpiai bajnoka – aki szerdán fő számában megszerezte első Európa-bajnoki címét is – csütörtökön mindössze fél órát pihenhetett azt követően, hogy 100 méter pillangón egyéni csúccsal negyedik lett.

A Texasi Egyetemen a legendás Bob Bowman irányítása alatt készülő Kós a délelőtti előfutamban mindössze hét századdal maradt el országos csúcsától (24.50), s így a kilencedik idővel várta az esti középdöntőt. A 23 éves magyar versenyző az első futamba kapott besorolást, s végül 24.73 másodperces idővel hetedikként csapott a célba, ezzel összesítésben a 14. helyen búcsúzott (a döntőről 28 századdal maradt le).

Pádár Nikolett hatodik lett 200 méteres gyorsúszásban.

A Kós Huberthez hasonlóan a Texasi Egyetemen készülő Pádár a szerdai előfutamból 1:58.81 perccel a 12. helyen jutott tovább, majd a középdöntőben 1:57.24-re javított, és hetedikként került be a fináléba. A 20 éves magyar versenyző a döntőben szinte pontosan megismételte ezt a teljesítményét, 1:57.29 perccel hatodikként csapott a célba.

A számot a cseh Barbora Seemanová nyerte 1:54.38-cal.

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SAINT-DENIS
MEDENCÉS ÚSZÁS
Férfi 100 m pillangó, döntő
Európa-bajnok: Milák Kristóf (Magyarország, klub: BHSE, edző: Szabó Álmos) 49.48 – Európa-csúcs (régi: 49.62, Grousset, 2025)
2. Maxime Grousset (Franciaország) 49.70
3. Noe Ponti (Svájc) 49.93
4. Kós Hubert (Magyarország, klub: BVSC-Zugló, edző: Bob Bowman, Nagy Péter) 50.25 – egyéni csúcs (régi: 50.55, 2025)

Férfi 4x100 m gyorsváltó, döntő
Európa-bajnok: Magyarország (Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Milák Kristóf – Jászó Ádám, Kós Olivér) 3:10.03 – országos csúcs (régi: 3:11.06, 2021)
2. Oroszország (Ivan Girjov, Vaszilij Kukuskin, Alekszandr Scsogolev, Jegor Kornyev – Mihail Scserbakov, Roman Zsidkov, Andrej Minakov) 3:10.12
3. Horvátország (Jere Hribar, Vlaho Nenadic, Vili Sivec, Toni Dragoja) 3:11.08

Női 50 m hát, döntő
Európa-bajnok: Sara Curtis (Olaszország) 26.56 – világcsúcs (régi: 26.63, Curtis, 2026)
2. Mary-Ambre Moluh (Franciaország) 27.06
3. Lauren Cox (Nagy-Britannia) 27.15

Férfi 50 m hát, középdöntő
1. Pavel Szamuszenko (Oroszország) 24.03
2. Kliment Kolesznyikov (Oroszország) 24.14
3. Miroslav Knedla (Csehország) 24.20
...
14. Kós Hubert (Magyarország, klub: BVSC-Zugló, edző: Bob Bowman, Nagy Péter) 24.73 – nem jutott be a döntőbe

Férfi 200 m mell, döntő
Európa-bajnok: Filip Nowacki (Nagy-Britannia) 2:07.70
2. Caspar Corbeau (Hollandia) 2:07.78
3. Luka Mladenovic (Ausztria) 2:08.91

Női 200 m gyors, döntő
Európa-bajnok: Barbora Seemanová (Csehország) 1:54.38
2. Marrit Steenbergen (Hollandia) 1:54.65
3. Freya Colbert (Nagy-Britannia) 1:55.81
...
6. Pádár Nikolett (Magyarország) 1:57.29


AZ ESTI PROGRAM
18.30: középdöntők, döntők (Tv: Duna World) – élőben a Nemzeti Sportrádióban!
18.30: férfi 100 m pillangó, DÖNTŐ (Milák Kristóf, Kós Hubert)
18.36: női 50 m hát, DÖNTŐ
18.41: férfi 200 m gyors, középdöntő
18.51: női 100 m pillangó, középdöntő
 19.00: férfi 50 m hát, középdöntő (Kós Hubert)
19.07: női 200 m mell, középdöntő
19.26: férfi 200 m mell, DÖNTŐ
19.36: női 200 m gyors, DÖNTŐ (Pádár Nikolett)
19.43: férfi 4x100 m gyorsváltó, DÖNTŐ (Magyarország)

 

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
2 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
6 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
12 órája

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
Tegnap, 22:08

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
Tegnap, 20:50

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
Tegnap, 20:46

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
Tegnap, 20:34