Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

– Nem sokszor lát az ember ilyen csalódott, már-már szomorú aranyérmest a dobogón. 
– Nem feltétlenül azért voltam az eredményhirdetés alatt olyan, amilyen, mert megint nem sikerült a világcsúcs – persze, azért is, de inkább azért, mert nagyon próbáltam fókuszálni arra, ami rám vár. Vagyis a száz pillangóra. Nem akartam kiesni ebből az állapotomból. De nagyon örülök az Európa-bajnoki aranynak, kétszáz háton ez még hiányzott a kollekciómból. Európa-bajnokságot csak Európa-bajnokságon lehet nyerni, világcsúcsot bárhol, bármikor lehet úszni. 

– Vagyis?
– Nem mondhatom, hogy bárhol meg fogom dönteni a csúcsot, csak remélem, hogy mondjuk jövőre, a budapesti vébén igen. 

– Meddig érezte a döntőben, hogy még versenyben van a csúccsal? Egyáltalán: mennyivel építette fel másként ezt a kétszáz métert?
– Ez volt a második verzió. Hogy visszafogom magam, de nem jött be ez sem. 

– De szerdán a döntőben már ott volt önben a keddi első kísérlet…
– Igen, ezt nyilván bele kellett kalkulálnom. De nem is úgy mentek a tempók, nem úgy tudtam fogni a vizet, ahogyan a középdöntőben, ami lehet a fáradtság miatt, de lehet, hogy csak nem voltam szerencsés, ráadásul délelőtt a vegyes zónában be is ütöttem a lábamat, még mindig fáj. Ez nem kifogás, nem is akarok mentségeket keresni, szimplán csak idióta vagyok. 

– Már többedjére használja ezt a jelzőt magára. 
– Mondhattam volna durvábban is, de igen, idióta vagyok, ez jó jelző rám. Remélem, azért nem hoztam szégyent Bob Bowmanre és Michael Phelpsre, ő ugye a közösségi médiában a középdöntős úszásomra kommentelt, hogy „It’s coming”, amivel arra utalt, hogy jön az a világcsúcs. Remélem, nemcsak a döntőre értette, hanem elég neki az, ha csak jövőre döntöm meg. Valami még hiányzik. A hit már megvan. Ezzel a versennyel megjött a hit, hogy meg tudom csinálni, hogy képes vagyok a világcsúcsra. Az utolsó ötven méteren még hiányzik valami, amit vagy a konditeremben, vagy a medencében meg kell szereznünk jövőre. 

– De ugye azért tud örülni az Eb-aranynak?
– Inkább annak örülök, hogy megadtam magamnak az esélyt. Persze, örülök az Eb-címnek is, tudom, hogy ez rosszul hangzik, de nehezebb örülni a harmadik aranynak, főleg úgy, hogy kétszáz háton már a világcsúcs közelében vagyok, szerintem sokan várták, hogy megdöntsem itt a rekordot. Ezért nehéz kicsit, ám annak örülök, hogy nem úgy jöttem ki a vízből, hogy nem adtam meg magamnak az esélyt – leginkább a középdöntőben. A döntőhöz már nem úgy álltam hozzá, hogy mindenáron meg akarom csinálni, és megyek, tekerek. Ezúttal már nem volt meg az a tűz az utolsó ötvenen, amely kedden megvolt. De nem mondhatom azt az 1:53.0-ra, hogy örülök, mert akkor sohasem fogom megdönteni a világcsúcsot. Kell egyfajta maximalizmus – nem ünnepeltem az Eb-aranyat, mert fél órával a döntő után jött a száz pillangó, ám azért örülök neki. 

– Száz pillangó. Úgy hírlik, nagyon készült erre a számra. 
– Ez így is van, de amikor beugrottam a középdöntőben, éreztem, hogy necces lesz – a hányás után. A kétszáz hát után csak néhány pillangótempót tettem a melegítőmedencében. A második hely a középdöntőben automatikusan döntőt ért, akkor megnyugodtam. Tovább nem folytatom.