Sárkány Zalán: A fájdalom nem állíthat meg!

– Ezüst és bronz az Európa-bajnokságról, országos és egyéni csúcsok ugyan­onnan, no meg a vállfájdalma – mielőtt az előbbiekről és az úszásról beszélnénk: hogy van?     
– Nyugodtan telnek a mindennapok – válaszolta Sárkány Zalán, akit már Amerikában, éppen reggelikészítés közben értünk utol. – Az egyetem ugyan elkezdődött, egyelőre ez sem olyan vészes. A csapattársaim már úsznak is, én még csak a konditeremben dolgozom.

– A válla miatt?     
– Igen, az orvosok azt mondták, minél többet kell pihentetnem, és most van az az időszak, amikor megtehetem. Az Európa-bajnokságig kihúztam valahogy, de azt követően egyértelműen az lett a legfontosabb, hogy minél jobb állapotba kerüljön a vállam.

– Ez mit is jelent valójában: meddig tervezi a pihenőt?     
– Ebben az időszakban kell megtapasztalnunk, mit bír el a vállam és hogyan kell kezelnünk – két év múlva mindennek rendben kell lennie.

– Mentálisan mennyire voltak nehezek az elmúlt hónapok, mert bár mindig pozitívan áll mindenhez, kizárható, hogy sohasem jutott az eszébe, miért velem történik ez?     
– Nem mondom, hogy könnyű. Először is azt kellene felfognom, már azért is hálás lehetek, hogy ilyen eredményeket érhetek el, emellett tudom azt, hogy sokan küzdenek hasonló problémával. Nem vagyok egyedül. Az úszás fontos nekem, nagyon fontos, sok áldozatot hoztam érte, sok energiát tettem már bele, az is erős érzés bennem, hogy egy ilyen sérülés, fájdalom nem állíthat meg az úton, amely a céljaimhoz vezet. Kezelni kell a vállamat, ugyanakkor az sem segít, ha egy-egy kevésbé sikerült edzést, eredményt, úszást a vállamra fogok.

– Ha nem lenne a TOS-szindróma, a vállfájdalom, az Európa-bajnoki szereplésére, az egész szezonjára akkor is azt mondhatnánk, hogy ez igen! De vajon ön is ezt mondja?     
– Azt biztosan tudom mondani, hogy elégedett vagyok. Nem feltétlenül számítottam ilyen eredményekre az Eb-n, de azért azt nem mondom, hogy igazi meglepetésként ért, hiszen a felkészülés során sokat dolgoztunk, úgyhogy most kicsit ellent is mondok magamnak, mert a munkából kiindulva várható volt ez az eredménysor. Csak hát ott volt a kétely, mi van, ha a vállam nem engedni… Két társam is küzd hasonló problémákkal, nekik le kellett mondaniuk a szezonról. Nem lehetek eléggé hálás a gyógytornászaimnak, a masszőrömnek és mindenkinek, aki segített abban, hogy versenyezni tudjak. Az volt a terv, hogy négyszáz és nyolcszáz gyorson megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, mert edzőmmel, Szokolai Lászlóval arra számítottunk, nem biztos, hogy ezerötszázon jó leszek, mert az hosszú, és kétséges, bírja-e a vállam – mégis ott jött az ezüst és egy országos csúcs.

– Jó ideje érezni, hogy bizonyítani akar, a rövid pályás világ- és Európa-bajnoki arany után meg akarja mutatni, ötvenes medencében is képes jó eredményekre. Ez mennyire nyomasztotta, netán frusztrálta az elmúlt hónapokban, években?     
– Sokaknak kezdődik úgy a pályafutása, mint az enyém, hogy először rövid pályán érnek oda a legjobbak közé, de azért azok a sikerek nem hoznak akkora elismertséget, mint az ötvenes medencében elért jó eredmények. Nem mondom, hogy frusztrált a helyzet, de hajtott, hogy nagy medencében is „dobjak egy nagyot”. Arra persze nem számítottam, hogy ezen az Európa-bajnokságon sikerül… Még jelenleg sem tartok ott, ahol szeretnék, ám ez az év mégiscsak egy lépés volt a célom felé. Egy jókora lépés volt afelé, hogy az olimpián a lehető legjobb eredményt érjem el.

– Abból azért erőt meríthet, hogy a saját elvárása szerint nincs még ott, ahol szeretne, mégis mindig feljebb és feljebb lépked.     
– Köszönöm is Kovács Magdolnának, a mentáltréneremnek, ő volt az, aki akkor, amikor nem jól álltam hozzá az egészhez, amikor nem a jó megoldásokat kerestem, vagy éppen a könnyebbik utat akartam választani, mindig segített – például azzal, hogy nézzem a teljes képet, a nagy egészet.

– És ha azt nézzük, éppen Los Angelesben érhet el… Ezt inkább ne is folytassuk, helyette árulja el, kell ennyire előre nézni, vagy épp ellenkezőleg, nem szükséges folyton az olimpiára gondolni?     
– Azért ahogy közeledünk hozzá, egyre inkább rálátunk. Ráadásul az az idő, amellyel Eb-ezüstöt nyertem ezerötszáz gyorson, a párizsi olimpián bronz­érmet jelentett volna. Ez sokféle érzést hoz elő belőlem, hiszen mégiscsak arról álmodik minden úszó, hogy érmes lesz egy olimpián. Ez az Európa-bajnoki szereplés mindenképpen jó jel Los Angelesre, de szerintem a legtöbb úszó egyelőre még a budapesti világbajnokságra figyel. Én is. Kicsit el is viszi a fókuszt a hazai vébé az olimpiáról, de ez nem baj, sőt: van egy közelebbi cél, egy már-már kézzelfogható közelségben lévő nagyon fontos verseny, amely ugyanakkor már az olimpiára való felkészülést is segíti.

–  Ahhoz, hogy lépésről lépésre haladjon, hogy ne akarjon nagyot ugrani, pláne fájós vállal, kell egy jó adag türelem is. Mi vár önre a vizes világbajnokságig, hogyan épül fel ez a tíz hónap?     
– Tényleg szükség van kellő türelemre, én már az első héten be akartam menni a társaimmal a vízbe… Nem egyszerű visszafognom magam, mert mégiscsak azt érzem, hogy azok, akik már úsznak, előnyhöz jutnak velem szemben. De e tekintetben is a teljes, a nagy képet kell néznem, például azt, hogy itt, Amerikában más a helyzet, mint Európában. Itt az egyetemi bajnokság miatt már szinte mindenki úszik, míg ott többen még mindig pihennek. Hogy én úszom-e az egyetemi bajnokságban, még nem tudom, és nem a vállam miatt, hanem azért, mert négy évet már lehúztam itt. Még van egy évem az egyetemen, s adódott a lehetőség, hogy az ötödik szezonban is úszhatok a bajnokságban, de ez még nem dőlt el. Ugyanígy azt sem tudom még, ott leszek-e decemberben a rövid pályás világbajnokságon: jó lenne úszni, de az nem lenne jó, ha a sietség, kapkodás miatt romlana a vállam állapota. Ami biztos, májusban diplomázom, s utána irány Veszprém. Laci bácsival készülök a budapesti vébére és a Los Angeles-i olimpiára is – az ötvenes versenyekre való felkészülési időszakban a lehető legjobb helyem ott van.