Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

VIC BERETTON (Sophie Marceau) óta tudom, Párizs csodahely, sokaknak vannak a francia fővároshoz fűződő személyes emlékei és élményei – a Házibuli klasszikus képkockái mellett nekem is. Szerencsére sok, ráadásul a város érzelmileg is képes megmozgatni az embert a maga csodáival.

Ezzel együtt az idei úszó Európa-bajnokság helyszínére némi félelemmel a szívemben érkeztem, merthogy többen figyelmeztettek: „Sötétedés után egyedül ne közlekedj az utcán!”     

Párizs csodás város, a néhány kilométerre fekvő Saint-Denis-re már nem mindenki mondja ugyanezt, de hogy ez után a hét nap után nekem és sokaknak ott marad a szívében ez a hely, ez a verseny, az egészen biztos.

Ebben a hét napban kivirult a kisváros, életet, pontosabban a megszokottól eltérő életet kapott a központja, telt házzal üzemelt esténként minden kiülős hely – jó esetben boldog és elégedett úszók és edzők ünnepeltek, beszélgettek ott. Még jócskán sötétedés után is.

Minden nap, minden egyes este rendre akadt ezen a téren egy „magyar” asztal is: mindig volt miről beszélni.

Csoda volt ez az Európa-bajnokság, újra megmozdult valami a magyar úszósportban, újra kivirultak az arcok, újra pezsgett az élet – nemcsak Saint-Denis főterén, a csapat háza táján is.

Egyéni csúcsok sora, gyönyörű győzelmek, meseszép érmek, káprázatos úszások kísérték ezt a hetet Saint-Denis-ben. Olyan történetek és olyan pillanatok, amelyek nemcsak egy-egy rovátkát jelentettek a sportkönyvekben. Sokkal többet!

Mert mi az, ha nem csoda, hogy összeállt végre az álomnégyes, és a fiúk Magyarország történetének első Eb-győzelmét aratták a 4x100-as gyorsváltóban?

Mi az, ha nem csoda, hogy kaptunk valamit újra Milák Kristófból, hogy felcsillant a fény, fog még szárnyalni a jövőben is?

Milyen jelző illik arra, amikor valaki huszonhat évesen, három esztendő után úszik egyéni csúcsot, amikor valaki vállfájdalommal küszködve egész évben szerez érmeket (meg úszik országos rekordokat), amikor az a magyar úszó, aki már mindent megnyert, amit csak lehetett, már-már sír örömében a váltógyőzelem után?

Mi az, ha nem csoda, hogy a kétszázas női gyorsváltónk újra bizonyít, ahogy a fiatal úszók is, nem törődve az ilyenkor majdhogynem megszokott megilletődöttséggel, izgalommal?

Csoda volt ez a hét nap itt, Saint-Denis-ben, és csoda volt az is, amit a magyar úszócsapat alkotott ezen az Európa-bajnokságon. Már-már vetekszik a francia kultfilm képkockáival.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!