Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Fájhat a csípő, rendetlenkedhet a váll, s mindezektől még a kedv is alábbhagyhat, ám a 400 vegyes az a 400 vegyes, Jackl Vivien meg azt még ebben a helyzetben sem engedte meg magának, hogy a nagy kedvencet átadja valaki másnak.
„Egyáltalán nem volt lineárisnak mondható a felkészülésem, hol a csípőmmel, hol a vállammal akadtak gondok, emiatt a kedvem sem volt túl jó, s ez látszott is az országos bajnokság első két napján – ismerte el Jackl Vivien a kaposvári ob pénteki napján a 400 vegyes döntője után. – Ezeket igyekeztem kizárni ezúttal, és csak az úszásra és a »négyvegyesre« koncentrálni.”
Mindez olyannyira jól sikerült, hogy Kocsis Márta tanítványa meggyőző fölénnyel, több mint hét másodperccel volt gyorsabb a második Késely Ajnánál.
Németh Nándor a 100 után a 200 gyorsot is megnyerte („Jól volt felépítve ez az úszás, bár egy 1:43-as idő jó lett volna, de nem fogok panaszkodni. Az utolsó huszonötben talán még van mit fejlődni.”), Szabó Györgyei Szebasztián pedig az 50 gyors után 50 pillangón is nyert pénteken („Szeretem a rövid pályát, szeretem az ötven gyorsot is, de az ötven pillangót különösen. Elég jól sikerült ezúttal is, tavaly is hasonló időt úsztam. Biztató ez az eredmény, biztató az úszás, és főleg biztató a tempószám.”).
Zombori Gábor 200 mellen és 400 vegyesen lett magyar bajnok pénteken, és két egyéni számot (már 10 aranynál tart Ugrai a kaposvári ob-n) nyert Ugrai Panna is ezen a napon, Máté Hunor úszója ezúttal 200 gyorson és 50 pillangón győzött: „Teher nélkül úszunk ezen az ob-n, szeretem is a rövid pályát, lehet, hogy azért megy ennyire. Néhol foghíjas a mezőny, én viszont itt vagyok, próbálkozom, eddig ez elég jól össze is jött.”
RÖVID PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR
Férfiak
200 m gyors
Országos bajnok: Németh Nándor (FTC, edző: Plagányi Zsolt) 1:44.01
2. Márton Richárd (BHSE) 1:44.95
3. Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 1:46.17
200 m mell
Ob: Zombori Gábor (UTE, e: Virth Balázs) 2:08.24
2. Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:10.09
3. Török Dominik (BVSC-Zugló) 2:12.36
50 m pillangó
Ob: Szabó Györgyei Szebasztián (BVSC-Zugló, e: Máté Hunor) 22.59
2. Nell Olivér (Stamina TKSA) 23.05
3. Antal Dávid (Bátori Sárkány ÚE) 23.28
400 m vegyes
Ob: Zombori Gábor 4:06.52
2. Holló Balázs (Békafütty Egri Úszó Klub) 4:09.17
3. Török Dominik (BVSC-Zugló) 4:11.08
4x100 m gyorsváltó
Ob: BVSC-Zugló (Mészáros Dániel, Szabó Györgyei Szebasztián, Török Dominik, Rácz Zsombor) 3:12.64
2. FTC (Németh N., Kovács B., Takács B., Grandpierre) 3:13.71
3. UNI Győri Úszó Sportegyesület (Pózvai O., Takács D., Takács M., Kocsu) 3:16.12
Nők
200 m gyors
Ob: Ugrai Panna (BVSC-Zugló, e: Máté Hunor) 1:54.79
2. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 1:57.32
3. Fábián Fanni (Szegedi Úszó Egylet) 1:57.47
200 m mell
Ob: Békési Eszter (BVSC-Zugló, e: Kovács Ottó) 2:25.23
2. Péter Virág (UNI Győri Úszó Sportegyesület) 2:25.37
3. Zsebők Laura (Vasas SC) 2:26.95
50 m pillangó
Ob: Ugrai Panna 26.36
2. Szabó Kincső (BVSC-Zugló) 26.62
3. Varga Dominika (Debreceni Sportcentrum SI) 26.78
400 m vegyes
Ob: Jackl Vivien (BHSE, e: Kocsis Márta) 4:34.09
2. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 4:41.79
3. Kertész Boróka (Jövő SC) 4:42.92
4x100 m gyorsváltó
Ob: BVSC-Zugló (Ugrai Panna, Szabó Kincső, Békési Eszter, Késely Ajna) 3:42.87
2. Jövő SC (Magyar, Gergely, Kertész, Kokas) 3:43.44
3. Debreceni Sportcentrum SI (Varga, Molnár F., Csoba, Szabó L.) 3:44.25

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Újabb úszóvilágcsúcsok az amerikai rövid pályás vb-válogatón

Népsport: világcsúcs üres medencében





