Úszás: Gyárfás nem mond le, ezt kínálja Hosszúnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.16. 13:21
null
Gyárfás Tamás nem mond le (Fotó: NS-archív)
Kedd délután a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka Facebook-oldalán közzétett nyílt levelében lemondásra szólította fel a Magyar Úszószövetség elnökét, Gyárfás Tamást. A honi szövetség még aznap sajtóközleményben válaszolt az úszóklasszis szavaira. Szerdán Gyárfás Tamás sajtótájékoztatót tartott, amelyen válaszolt az újságírói kérdésekre.

„Nem mondok le! Nem azért, mert Katinka ezt szerette volna, hanem azért, mert még kötelezettségeim vannak. Elviseljük ezt az ország sikere érdekében. Az elnökséggel gyakorlatilag bármire képesek vagyunk ennek a megoldása érdekében. Ez mindenkinek szent ügy. Ha kell, le is térdelek!” – mondta Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke.

„Arra törekedtünk, amit Katinka kért. Csúnya szóval élve, a kegyeit kerestük. De szeretném kérni, hogy aki bármiről tud, amivel segíteni tudnánk, jelezze! Bevallom, rossz érzés, ami most történik. Annak idején mindent megtettünk azért, hogy a legjobb körülmények között készüljön. Nem mentegetőzni szeretnék!”

„A korábbi ajánlaton, amelyet Katinka a nyilvánosság előtt széttépett, most változtattunk és tizenöt millió forinttal szeretnénk őt támogatni. Ez nem ajándék, kérjük, hogy fogadja el.”

„Hogy mások is esetleg beállnának mögé? Nyitottak vagyunk mindenre, de félek tőle, hogy igen, hiszen mágikus erejű szavai vannak. De szeretném, hogy a versenyzőket ebbe ne vonjuk bele, ne provokáljuk őket, mert most nekik a legfontosabb, hogy a világversenyekre készüljenek” – tette hozzá a szövetség elnöke.

ÍME, A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ VÁGATLANUL!

Legfrissebb hírek

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40

Hosszú Katinka pályafutása számokban

Úszás
2025.01.09. 12:58

„Visszavonult minden idők egyik legjobbja” – nemzetközi sajtóvisszhang Hosszú Katinka bejelentéséről

Úszás
2025.01.09. 10:05

Köszönjük, Katinka!

Úszás
2025.01.08. 23:06

Wladár Sándor: Hosszú Katinka egyedülálló tehetség, rendkívüli személyiség

Úszás
2025.01.08. 22:26
Ezek is érdekelhetik