Azt írja az újság, „feneketlen kútként nyeli el a közpénzt a vizes vb”. Egy másik meg azt, „újabb botrány alakul Hosszú Katinka és a Duna Aréna körül”. A harmadik szerint „tucatnyi helyen fogtak gyanút a közbeszerzéseknél”, míg a negyedik arról informálja a nagyvilágot, hogy „Demjén Ferenc megkapta az 5 milliót a röhejes úszódaláért”.
Ember legyen a talpán, akinek e vidám apokalipszishangulat nem csinált kedvet az elmúlt hónapokban a budapesti vizes világbajnoksághoz.
Még száz nap maradt arra, hogy a brutális szókimondók szakajtóval hordhassák egybe a virgonc világvége puzzle-darabkáit. Hogy a nemzetközi pofaviziteken fáradhatatlanul kiáltsák az egek felé a veszedelmesen vicsorgó valóságot. Lássuk be: lánglelkű útbaigazítások ezek, nehogy elbitangoljon a hallgató/olvasó figyelme és gondolata. Mintha mifelénk így lenne szokás hírünket öregbíteni. Szűkagyú önsanyargatással. Mintha bohóctréfaként legalábbis szeméttelepet guberálnánk össze egy világbajnokság ürügyén.
Tetszik vagy sem, jobbára nyomtalanok vagyunk a modernista világban is (lásd még a Budapest/Bukarest klasszikust). Jobbára légmentesen elzártak. A kitörés új látásmódot, új kultúrát is feltételez(ne).
S kevés alkalmasabb terep kínálkozik a nekiveselkedésre a sportnál. Hiszen a sportban nemcsak az győz, aki a dobogó tetején állhat; a szurkoló is gazdagabban hagyja el a stadiont (az uszodát, a pályát), mint amikor átlépte a létesítmény kapuját. Persze akiben semmi sem mozdult meg a svájci A-csoportos hokivébén a szlovákoknak ütött gólok pillanataiban, vagy a margitszigeti vízilabda Európa-bajnokság valamelyik magyar meccsén, vagy az osztrák futballválogatott legyőzése utáni Eb-karnevál közepette a Nagykörúton, az legfeljebb vadságot érezhet, harmóniát soha. A kerékkötők önként csereberélt köpönyegéből pedig legfeljebb lélegeztetőgépek bújhatnak elő.
Hosszú Katinkáék felkészülése lassan a célegyenesbe fordul. Azt a szépséges titkot, azt a műélvezetet készülnek megosztani velünk gondos szaktudással, amelyet egy-egy nemzet számára legbensőségesebben a sport hordoz magában.
Kezelhetjük mindezt adófizetőket bosszantó korrupt otrombaságként, de tekinthetünk a vb-re a polgári derű egyensúlyban tartó szelídségével is. Ha netán eddig nem sikerült volna, épp száz napunk maradt rá, hogy döntsünk.