Születésnapra – örömfutball

"Apu, most már kétszeresen is milliárdos vagyok!” – kiálltja egy tíz év körüli kissrác, mikor rohan vissza szüleihez, kezében papír, rajta Baróti Lajos aláírása. Nincs egyedül: gyerekek sokasága futkos Détári Lajostól Kovács Kálmánig, Illovszky Rudolftól Király Gáborig, Albert Flóriántól Buzánszky Jenőig. Labdarúgásunk nagyjait kisemberek gyűrűje fogja közre. Nem menekülhetnek, de nem is akarnak menekülni. Vég nélkül osztogatják az autogramokat.
A Ferencváros népligeti bázisán vagyunk, a föld alól is mezbe öltöztetett labdarúgó-palánták kerülnek az ember elé. Csodálatos látványt nyújt a Kismartoni úti sportcentrum. Egymás után lépnek pályára a csapatok, az ország legtávolabbi zugából is eljöttek – június 14. és 15., azaz a Góliát Gála 2003 című tanévzáró gyermeklabdarúgó-fesztivál napja. Az esemény apropóját az adta, hogy 15 éve alapították a Góliát-McDonald's FC Országos Diáksport Egyesületet, amely az ország legnagyobb létszámú gyerekfutballisták nevelésére szakosodott szervezete. A Góliát-program iskolai keretek között működik, s másfél évtized alatt meghúszszorozta taglétszámát (jelenleg 40 364 sportolót jegyez). A népligeti tornán öt korcsoport (6 és 12 év közöttiek) 112 fiú- és 12 lánycsapatában több mint 1600 labdarúgó vesz részt.
A kissrácok azt gondolják, ennyi ember előtt kikapni, az katasztrófa. Az egyik pályán most rendezik az elődöntőt. A rendes játékidő döntetlennel zárul, szétlövés következik. Szülők magukból kikelve ordítoznak, hangosabbak, mint a Fradi-tábor. A játékosok csúcsprofik, a kapus kesztyűjébe köp, a büntető-végrehajtó hosszasan keresi a labda helyét, társai pedig, akár a brazil válogatott tagjai, kart karba öltve szorítanak érte. Ô az utolsó, be kell lőnie, különben búcsúznak. Lassan nekifut – mellé! Az edzőnek ideje sem marad boszszankodni. Vigasztalnia kell a kissrácot, aki térdre rogyva zokog, a többiek is megértőek, nincs gond, haver, nyugi, majd legközelebb – de a kissrácnak tragédia ez a javából! Ám az biztos, hogy ez a gyerek addig gyakorolja majd a tizenegyes-végrehajtást, míg a Bajnokok Ligája döntőjében is biztos lábbal lőne a hálóba.

Mindenesetre ezúttal még ő is bajnok, a Góliát és a névadó szponzor az első nap minden játékosnak piros-sárga színű emblémázott dresszt, az eredményhirdetéskor aranyérmet ad.
"Igyekeztünk valódi ünneppé varázsolni ezt a napot – mondja Baksa László alapító elnök, aki 1979 és 1985 között tagja volt az MLSZ elnökségének, és az 1984-es ifjúsági Eb-aranyat nyert csapat vezetőjeként ténykedett. – Az ilyen rendezvényen a szülők és a gyerekek is rádöbbenhetnek, mennyire jó futballozni. Tizenöt esztendeje jött az ötlet, hogy miután akkoriban szervezett keretek között csak tízéves kortól lehetett focizni, a fiatalabbaknak is teremtsük meg a lehetőséget. Az első évben kétezer-hétszáznegyven fiatal sportolt nálunk, míg országos szinten előkészítő csoportokban összesen hatszáznyolcvan tíz éven aluli játékost regisztráltak. Másfél évtized alatt elértük, hogy hatszázhatvanhárom településen, ezerhetvenhat iskolában vagyunk jelen, ezerötszáz képzett szakember vezényli a tréningeket. Nem túlzás kijelenteni, a Bozsik-program alapjait mi teremtettük meg.”
Amikor megkérdezem Baksa Lászlót a pályák között állva, a hatalmas zsibongás közepette, voltaképpen mi a Góliát, hiszen se nem egyesület, se nem program, az elnök ekképp válaszol: "Filozófia!” Baksa László szerint mindennél fontosabb volt az egészséges életmódra nevelés és a rendszeres képzés. Ehhez be kellett a labdarúgást vinni az iskolákba, ekképp helyettesíthetők például a grundok. Így aztán a mozgás szempontjából legfontosabb korosztály tagjai (a hat és 12 év közötti gyerekek) nem úgy kerülnek az egyesületekhez, hogy előtte még sosem rúgtak labdába. A góliátos iskolákban nem az edzésvezénylés a fontos, hanem maga a játék, a felkészítés, és persze az évente két-három nagyobb tornán való részvétel.
Olyanokon, mint amilyen a Góliát Gála 2003, amelyik rendezvényen még az is megszereti ezt a játékot, aki korábban sosem látott futballmeccset.