A dobogóhoz sokkal több kell

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.08.03. 22:29
Címkék
Miután az ukránok legyőzésével mindkét csapat bejutott a legjobb nyolc közé, a magyar csapat célja nem lehetett más, mint csoportelsőként végezni, hiszen a negyeddöntő E-csoportjába magával viszi a görögök elleni eredményt.
A vérbeli tétmeccsen a mieink szoros védekezést választottak, míg a görögök a zónázásra szavaztak. Mindez azt eredményezte, hogy a kiállítások számában végig mi vezettünk, a hellének viszont a fontosabbik műfajban, a góllövésben jeleskedtek. Igen magabiztosan értékesítették az emberfórokat, és akadt egy vezérük a négy gólt szerző Manoliudaki személyében. Györe Lajos a következőképpen kommentálta a történéseket: "Sajnos a lányok megijedtek a téttől, a csoportelsőség lehetőségétől, s valódi tudásukat képtelenek voltak megmutatni."Szerdán pihenőnapot kapnak a negyeddöntő résztvevői, csütörtökön pedig két négyes csoportban folytathatják a dobogóért még versenyben lévők. Egy biztos, az elődöntőbe jutásért és éremért Bariba utazó magyar együttesnek többet kell nyújtania tervei megvalósításáért.3. játéknap, B-csoport
Görögország-Magyarország 9-4
(2-1, 2-1, 3-1, 2-1)
Görögország-Magyarország 9-4
(2-1, 2-1, 3-1, 2-1)

Bari, 500 néző
GÖRÖGORSZÁG: GUNA - V. Szuri, Asztmaki, Szoranaki, Avranidu 1, Makiruni, MANOLIUDAKI 4. Cs: Vlontaki, Zilaku, Zervakaki 1, Szaravelaki, KANCU 2, H. Szuri 1. Szövetségi kapitány: Konsztantinosz Petrakisz
MAGYARORSZÁG: Papp - Tomaskovics 1, Bodor, Brávik F. 1, Tóth I., Poszkoli 2, Kiss A. Cs: Jankovics (kapus), Szabó X., Szűcs, Kisteleki O., Huszka. Szövetségi kapitány: Györe Lajos
Gól - emberelőnyből: 7/6, ill. 5/2
A B-csoport végeredménye: 1. Görögország 4 pont, 2. Magyarország 2, 3. Ukrajna 0. 2. játéknap. D-csoport: Németország-Olaszország 9-6. 3. játéknap. A-csoport: Oroszország- Franciaország 17-2. A végeredmény: 1. Oroszország 4 pont, 2. Csehország 1 (12-16), 3. Franciaország 1 (5-20). C-csoport: Hollandia-Anglia 10-5, Spanyolország-Szlovákia 12-4. A végeredmény: 1. Hollandia 6, 2. Spanyolország 3 (24-20), 3. Anglia 3 (25-26), 4. Szlovákia 0. D-csoport: Németország-Portugália 14-0. A végeredmény: 1. Németország 4, 2. Olaszország 2, 3. Portugália 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik