Birkózás: Szél Anna az ezüstéremig menetelt a Német Nagydíj kadétversenyében

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.07. 20:08
Címkék
Szél Anna értékes ezüstérmet nyert a női birkózók hagyományos Német Nagydíján Dormagenben, melyen a foghíjas leány-kadetválogatott képviselte a magyar színeket. Szatmári Zsolt szövetségi edző bizakodó az Eb-főpróbának is beillő verseny után.

Lakner Gábor Hosszú ideje Dormagenben rendezik meg a női birkózók Német Nagydíját, melyen felnőtt, junior és kadetkorosztályban is rendre rangos nemzetközi mezőny gyűlik össze. Magyar birkózók az idén kizárólag a legfiatalabbak, vagyis a kadetek versenyében léptek szőnyegre. Szatmári Zsolt és Farkas Gábor vezetésével héttagú, viszonylag foghíjas csapat utazott el Németországba, miután a már világversenyen is bizonyított Nagy Bernadett és Szekér Szimonetta ezúttal nem tudta vállalni a megméretést.Lakner Gábor Hosszú ideje Dormagenben rendezik meg a női birkózók Német Nagydíját, melyen felnőtt, junior és kadetkorosztályban is rendre rangos nemzetközi mezőny gyűlik össze. Magyar birkózók az idén kizárólag a legfiatalabbak, vagyis a kadetek versenyében léptek szőnyegre. Szatmári Zsolt és Farkas Gábor vezetésével héttagú, viszonylag foghíjas csapat utazott el Németországba, miután a már világversenyen is bizonyított Nagy Bernadett és Szekér Szimonetta ezúttal nem tudta vállalni a megméretést.

„A korábbi évek tapasztalatai alapján tudtuk, hogy erős verseny vár ránk, és nem is kellett csalódnunk. Az oroszoknak és a kazahoknak a Német Nagydíj volt a válogatóversenyük a kadet Európa-bajnokságra, mellettük eljött a lengyel, a német és a svéd válogatott is, de láttunk nagyszerű svájci vagy olasz birkózókat is. Kitűnő lehetőség volt arra, hogy felmérjük: hol is tartunk valójában” – mondja honlapunknak Szatmári Zsolt.

Szél Anna
Szél Anna

Szél Anna a döntőig megállíthatatlan volt  •  Forrás: MBSZ

A legmesszebb az Orosházi SBK színeiben versenyző, de az év jelentős részében Csepelen készülő Szél Anna jutott, aki egészen a döntőig verekedte magát. Az 56 kg-os súlycsoport 19 fős mezőnyében Anna svéd, cseh, svájci, kazah és francia birkózót múlt felül úgy, hogy harminchárom technikai pontot szerzett, míg rajta mindössze kettőt tudtak végrehajtani ellenfelei. A fináléban nagy csatában alulmaradt a két orosz versenyzőt is kiejtő svéd üdvöskével, a kadetvébé-bronzérmes Ida Jönssonnal, szemben, de az 5-4-es vereség ellenére is szépen csillog az ezüstérem.

A 60 kg-osok között Bognár Erika két győzelem és két vereség után az ötödik helyért birkózhatott a hagyományostól eltérő módon lebonyolított versenyen, és a kecskemétiek ígérete az orosz Jekatyerina Ananyicsevát tussal felülmúlva meg is szerezte azt. A mieink közül ezúttal helyezetlenül zárta a versenyt Makó Johanna, Horváth Vanessza, Nagy Nikolett és Szabados Noémi is.

„Anna második helye szép eredmény, és ha kicsit türelmesebb, akkor még a dobogó legmagasabb fokára is felállhatott volna, de épp ezért jók ezek a versenyek, mert tanulhatunk belőle. Amennyiben az Európa-bajnokságon ismét szembekerül svéd ellenfelével, biztos vagyok benne, hogy fordított eredmény születik. Erika is jól birkózott, a legyőzői ellen is lesz a folytatásban keresnivalója. Ért minket meglepetés is: az elsőéves kadet Szabados Noémi tusgyőzelmet aratott orosz ellenfele ellen, csupán két kazah lánytól kapott ki, és nagyon reménykeltően birkózott. A többieknek még tapasztalatra van szükségük, de ők is becsülettel harcoltak, edzőként pedig ezt a legjobb látni. Összességében elégedett vagyok, és bizakodok a július végi, szarajevói Európa-bajnokság előtt.”

Ahol már Nagy Bernadett és Szekér Szimonetta is a fedélzeten lehet.

További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik