Birkózó-juniorvébé: hát, ez nekünk most ennyi volt!...

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 01:24
Címkék
Érem nélkül, legjobb eredményként két 10. hellyel fejezte be a tamperei junior-világbajnokságot a magyar csapat. A kötöttfogást Irán uralta, a versenyzői a három arany mellé egy-egy ezüstöt és bronzot is nyertek. A fogásnem további öt bajnoki címén testvériesen megosztoztak az amerikaiak, a grúzok, az oroszok, a törökök és az ukránok.

Szekeres István Két nappal az átütő magyar sikert hozott kadet Európa-bajnokság után kezdődött meg juniorválogatottunk hatnapos vesszőfutása a finnországi Tamperében, a korosztály világbajnokságán. Tudtuk, hogy a generációváltás súlyos veszteségekkel járt, és azt a kontinensbajnokság mélyrepülése világosan a tudomásunkra is hozta. Eleve szokatlanul kis létszámú csapatot neveztünk, s persze nem véletlenül, és még az is nehezítette a helyzetet, hogy a junior Eb egyetlen magyar férfi(bronz)érmese, a szabadfogású Vida Csaba térdsérülés miatt itthon maradt.Szekeres István Két nappal az átütő magyar sikert hozott kadet Európa-bajnokság után kezdődött meg juniorválogatottunk hatnapos vesszőfutása a finnországi Tamperében, a korosztály világbajnokságán. Tudtuk, hogy a generációváltás súlyos veszteségekkel járt, és azt a kontinensbajnokság mélyrepülése világosan a tudomásunkra is hozta. Eleve szokatlanul kis létszámú csapatot neveztünk, s persze nem véletlenül, és még az is nehezítette a helyzetet, hogy a junior Eb egyetlen magyar férfi(bronz)érmese, a szabadfogású Vida Csaba térdsérülés miatt itthon maradt.

És még csak annyi segítséget sem adott meg a sors(olás), hogy legalább első ellenfélnek olyat adjon például a három vasárnapi kötöttfogású szereplőnknek, aki a verhető kategóriába tartozik. Nem könnyűt, mert ma már olyan nem létezik, hanem akivel szoros „felhozó” meccset lehet birkózni, amely felpörgeti.

Például olyat, mint az olasz Giovanni Freni, akivel az 55 kg-ban Kecskeméti Krisztián a vigaszág első fordulójában találkozott. Az olasz igazán nem akárki: kadet-világbajnok és a tavalyi junior Eb bronzérmese. A magyar azonban okos és jó birkózással legyőzte, miután szaltóval léptette ki, és az akció győzelmet ért. De a következő körben jött az orosz Szefersajev, akinek a legyőzése bronzmérkőzést ért volna, csak hát technikai tus lett a vége…

A második kötöttfogású nap kezdetén a három magyar egy órán belül kikapott, és egyik találkozó sem tartott hat percig.

A második kötöttfogású napon a 66 kg-os Amin Javar Kavijaninezsad megszerezte Irán harmadik aranyát Forrás: UWW
A második kötöttfogású napon a 66 kg-os Amin Javar Kavijaninezsad megszerezte Irán harmadik aranyát Forrás: UWW

A második kötöttfogású napon a 66 kg-os Amin Javar Kavijaninezsad megszerezte Irán harmadik aranyát  •  Forrás: UWW

Ezt követően aztán én is átadhattam magam az elegánsan és szépen megrendezett vébé, az érdekes és magas színvonalú küzdelmek élvezetének, izgalom és belső feszültség nélkül, amely mindvégig az emberben bujkál, amíg magyar birkózó még versenyben van.

Helyesnek bizonyult az előrejelzésem, hogy ismét a kötöttfogás produkálja a legnagyobb mezőnyt. A szabadban 39 ország 176 versenyzője lépett szőnyegre, míg a klasszikus fogásnemben 43 országból 202 birkózó. Ennek önmagában persze nincs nagy jelentősége, de fontosnak tartom minden lehető alkalommal közzétenni az adatokat, mert nálunk makacsul tartja magát a tévhit, hogy a szabadfogás sokkal népszerűbb a világban, míg a másik szép csendben elhal… Hát, nem.

A döntő nyolc szereplőjét hat ország adta. Kettőt-kettőt Irán és Kirgizisztán… Erősen feljövőben van a kirgiz birkózás, két napja az első női junior-világbajnokát ünnepelhette, és a két kötöttfogású döntős is nagy teljesítmény, miközben csak egy-egy grúz, orosz, örmény és török jutott a fináléba.

Láttam az egyik feltörekvő ország, Brazília 66 kilósát – rövid és könnyű neve van: – Joilson de Brito Ramos Júniort, aki a nagyon erős amerikai csapat tagját, Domonick Demast verte meg 12-2-re, technikai tussal úgy, hogy az utolsó négy pontját igazán nem könnyű technikai elemmel, látványos hátsó emeléssel szerezte meg.

Az Egyesült Államok kötöttfogású csapata – arany- és ezüstéremmel – negyedik lett a pontversenyben. Csak néhány országot sorolok fel azok közül, amelyeket megelőzött: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Ukrajna… Ez azért igazán nem semmi!

A grúz Zvjadi Patridze harmadszor lett junior-világbajnok Forrás: UWW
A grúz Zvjadi Patridze harmadszor lett junior-világbajnok Forrás: UWW

A grúz Zvjadi Patridze harmadszor lett junior-világbajnok  •  Forrás: UWW

A nap hőse pedig a grúz Zvjadi Patridze lett, aki immár a harmadik junior-világbajnoki címét szerezte meg. Igaz, a fanyűvő a döntőben okozott némi csalódást, mert nem sok birkózást produkált, hanem a rendkívüli erejét kihasználva csak kilökdöste a szőnyegről a kirgiz ellenfelet, darabjáért egy-egy pontot kasszírozva…

A mi legsikeresebb emberünk pedig a bíró Palásti Tibor lett, aki a szombati négy döntő egyikének volt a mérkőzésvezetője – majd a vasárnapi négyből is megkapta az egyiket. A jelek szerint tehát jól áll a bírók rangsorában.

Én meg félbehagytam a brazil srác történetét, aki leiskolázta az amerikait… A történet már nem hosszú, mert Joilson de Brito Ramos Júnior a következő mérkőzésén 7-2-re kikapott a bolgár Sztojan Kubatovtól, és a 9. helyen végzett.

Muszáj megjegyeznem, hogy a juniorvébé legértékesebb magyar helyezése – a 10. volt…

Hát, ennyi volt nekünk az idei junior-világbajnokság. Felejtsük el gyorsan!

De még jobb lenne, ha a Tamperében szerepelt fiatalok szép lassan, de egyre jobb eredményekkel biztosan – elfeledtetnék velünk.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, TAMPERE (FINNORSZÁG)
Kötöttfogás, 2. nap: 55, 66, 84, 120 kg
A magyar szereplők
55 kg: Kecskeméti Krisztián. 66 kg: Árvai Márk. 84 kg: Kismóni Botond
A magyar mérkőzések
Selejtező. Zsolaman Sarsenbekov (kirgiz)–Kecskeméti technikai tus, 8-0 a 4:39. percben. Namaz Rusztanov (azeri)–Árvai tus a 2:39. percben, 6-2-nél. Temuri Cskuacelidze (grúz)–Kismóni technikai tus, 11-0 a 3:27. percben
Vigaszág, 1. forduló. Kecskeméti–Giovanni Freni (olasz) 3-2. 2. forduló. Emin Szefersajev (orosz)–Kecskeméti technikai tus, 8-0 a 2:28. percben
A nap junior-világbajnokai és a magyarok helyezése
55 kg (22 induló): Kerem Kamal (Törökország),… 13. Kecskeméti Krisztián
66 kg (27): Amin Javar Kavijaninezsad (Irán),… 25. Árvai Márk
84 kg (28): Alekszandr Komarov (Oroszország),… 28. Kismóni Botond
96 kg (22): Zvjadi Patridze (Grúzia), magyar induló nem volt
Pontverseny: 1, Irán 58 pont, 2. Oroszország 53, 3. Törökország 38,… 28. Magyarország 2

Amit eddig írtunk a juniorvébéről
1-2. versenynap: szabadfogás
3. versenynap: női birkózás 44, 51, 59, 67 kg
4. versenynap: női birkózás 48, 55, 63, 72 kg
5. versenynap: kötöttfogás 50,60, 74, 96 kg

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik