Vízilabda, U20-as vb: az olaszoknak már a csoportkörben vissza lehet vágni Belgrádban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 11:22
Címkék
A négy közé jutás reményében utazik a belgrádi vízilabda-világbajnokságra a férfi-juniorválogatott. A válogatott sérülésből visszatérő alapembere, a 19 éves Nagy Ádám honlapunknak elmondta, a tavalyi Eb-szereplés felülmúlása mellett az olaszoknak való visszavágás lehetősége is motiválja a csapatot.

Bruckner VinceA tavalyi alpheni Európa-bajnokságon szerzett hetedik hely után az idei belgrádi világbajnokságon mindenképp előbb végezne a juniorválogatott. Az előjelek pedig pozitívak, mivel mind a BVSC-uszodában rendezett BENU-kupát, mind a szombathelyi nemzetközi tornát megnyerte Horkai György csapata – nívós válogatottakat, köztük a horvátokat és a szerbeket is megelőzve. Emellett pedig örömteli, hogy csatlakozott a kerethez két vezéregyéniség, a felnőtt-világbajnokságon remekül játszó Manhercz Krisztián...Bruckner VinceA tavalyi alpheni Európa-bajnokságon szerzett hetedik hely után az idei belgrádi világbajnokságon mindenképp előbb végezne a juniorválogatott. Az előjelek pedig pozitívak, mivel mind a BVSC-uszodában rendezett BENU-kupát, mind a szombathelyi nemzetközi tornát megnyerte Horkai György csapata – nívós válogatottakat, köztük a horvátokat és a szerbeket is megelőzve. Emellett pedig örömteli, hogy csatlakozott a kerethez két vezéregyéniség, a felnőtt-világbajnokságon remekül játszó Manhercz Krisztián...

És a vállsérüléséből visszatérő Nagy Ádám, aki honlapunknak megerősítette, egyre jobb állapotban érzi magát:

A sérülés után visszatérő Nagy Ádám kulcsembere lehet a válogatottnak Szerbiában is Forrás: waterpolo.hu
A sérülés után visszatérő Nagy Ádám kulcsembere lehet a válogatottnak Szerbiában is Forrás: waterpolo.hu

A sérülés után visszatérő Nagy Ádám kulcsembere lehet a válogatottnak Szerbiában is  •  Forrás: waterpolo.hu

„Most már egész jól van a vállam, mindenképpen tudom vállalni a belgrádi szereplést. Körülbelül négy héttel ezelőtt álltam edzésbe, a lövés és egy-egy passz okoz gondot, még túlságosan féltem. Azonban ha ezen túl leszek, akkor azt hiszem, már nem lesz gond.”

A kapitány továbbra is vezéregyéniségként számít Nagyra. A játékos elmondta, a belgrádi viadalon elsősorban védekezésben lesz feladata, ha pedig lövések is összejönnek, az pluszt jelenthet a csapatnak.

Ami a célkitűzést illeti: az a tavalyi szereplés egyértelmű felülmúlása. Ádám is a legjobbak közé várja a csapatot. A történet külön pikantériája, hogy már a csoportkörben lesz lehetőség visszavágni az olaszoknak az előző évi, különleges körülmények között elvesztett mérkőzésért.

„Mint általában, a legjobb négy közé jutás a célunk, ott pedig, tudjuk, bármi megtörténhet. Az olaszokkal szemben pedig van törleszteni valónk a tavalyi meccsért, ezen kívül egyáltalán nem mindegy, elsőként vagy másodikként lépünk tovább a csoportból, ami külön érdekessé teszi a találkozót.”

A 19 éves pólós szerint a csütörtökön Szerbiába útra kelt csapatban az egységgel sincs gond, összeszokott társaságot alkotnak. Amire szükségük is lesz, mivel a Dél-Afrikai Köztársaság elleni szombati bemelegítőmeccs után vasárnap már az olaszok elleni rangadó következik.

U20-AS FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD
D csoport:
MAGYARORSZÁG, Olaszország, Egyiptom, Kanada, Dél-Afrika
A magyarok csoportmérkőzései:
augusztus 5., 21.00:
Magyarország–Dél-Afrikai Köztársaság
augusztus 6., 18.00: Magyarország–Olaszország
augusztus 8., 10.20: Magyarország–Egyiptom
augusztus 9., 19.20: Magyarország–Kanada

További korosztályos híreinkVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik