Vízilabda: a világklasszis Varga Dániel a „2001-es válogatott” élén

UP-info Miként arról korábban a waterpolo.hu és az utanpotlassport.hu is beszámolt, a vízilabda-szövetség január 18-i elnökségi ülésén Benedek Tibort megválasztották az utánpótlás-bizottság társelnökének, míg a férfi tehetséggondozó szövetségi kapitánya dr. Vincze Balázs, az utánpótlás általános sportszakmai igazgatója pedig Cseh Sándor lett. Az utánpótlás-bizottságot Bíró Attila, Märcz Tamás, Cseh Sándor, dr. Vincze Balázs, Madaras Norbert és Varga Zsolt alkotja.UP-info Miként arról korábban a waterpolo.hu és az utanpotlassport.hu is beszámolt, a vízilabda-szövetség január 18-i elnökségi ülésén Benedek Tibort megválasztották az utánpótlás-bizottság társelnökének, míg a férfi tehetséggondozó szövetségi kapitánya dr. Vincze Balázs, az utánpótlás általános sportszakmai igazgatója pedig Cseh Sándor lett. Az utánpótlás-bizottságot Bíró Attila, Märcz Tamás, Cseh Sándor, dr. Vincze Balázs, Madaras Norbert és Varga Zsolt alkotja.

Varga Dániel és tanítványai  •  Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A szövetség célja a hagyományok tisztelete mellett az utánpótlás-nevelés szakmai megújítása. Erősíteni kívánja a generációk közötti együttműködést, számít arra, hogy az idősebb korosztály a tapasztalataival segíti a fiatalok munkáját, amelyhez a legmodernebb sportszakmai hátteret biztosítják.

A válogatott edzői névsor kétségkívül egyik legérdekesebb alakja az olimpiai és világbajnok, 35 esztendős Varga Dániel, aki az előző szezonban még játékosként alkotott maradandót, elég csak az FTC–Szolnok bajnoki fináléra gondolni. A játékos-pályafutását ezt követően abbahagyta. Az edzői munkát a Fradiban a 16-19 esztendős ifjakkal elkezdő bajnokunk markáns gondolatisága miatt mindjárt az ars poeticájáról kérdeztük. Természetesen nem jött zavarba…

„A modern vízilabdázás követelményeinek kell megfelelni, miközben a jövő trendjét is keresni kell.”

De vajon milyennek látja az egyik legnagyobb utánpótlásdilemmát, az eredményközpontúság és a nevelés egyensúlyát? Íme: „A Fradiban kettős feladatom van. Egyrészt valamennyire számít, hogy jó eredményeket érjünk el a bajnokságban. Az eredmény a fejlődés egyik mutatója, ergo fontos. Ugyanakkor még fontosabb, hogy nevelnünk kell! A klubban a fő feladatom, hogy idővel a felnőttcsapatba sikerüljön játékost adni, vagy ha aztán oda nem is, de olyan játékost faragni belőlük, akik ob I-es környezetben megállják a helyüket. Ahhoz, hogy az utánpótlásban előbbre lépjünk, nem szabad vitának lennie a nevelés témakörében, még akkor sem, ha természetesen a rövid távú célok sem az elhanyagolható kategóriába tartoznak. Szóval, az a válaszom, hogy hetven százalékban egyszerre fut a kettő, egyszerre nevelünk és készülünk a bajnokságra, a következő mérkőzésre. A harminc százalék a különbség, amit a hosszú távú munkának neveznék, amelynek nincs feltétlen azonnali hatása a hétvégi meccsre, a tabellára. A Fradiban fontos célként fogalmazódott meg a minél több tehetséges játékos felépítése, majd beépítése a felnőttcsapatba. A környezet igénye maga felé egyértelmű, a bajnokságban minél jobb helyen végezni, nem vagyok én sem álszent, nyerni mindig jobb, mint kikapni, mindazonáltal tudom: az említett harminc százalékot mindennap bele kell tenni a hosszú távú célok eléréséhez. Ez a fajta munka viszont nem annyira látványos, nem feltétlen mutatja ki az MVLSZ-statisztikája, a szülő sem biztos, hogy ezt figyeli, és sokszor a gyerekeknek is megerősítést kell adnom, hogy vannak befektetések, amelyek csak hosszú távon kamatoznak.”

Tekintettel arra, hogy az utánpótlás-válogatottal dolgozni mégiscsak más, mint a klubban, hiszen itt csak időközönként találkozik az edző a játékosokkal, feltétlen érdekes, hogyan készül erre a feladatra, egyáltalán miben látja a munka dandárját.

A 2001-es válogatott játékosai  •  Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

„Utánpótlás-válogatott esetében már nagyon fontos, hogy a nemzetközi színtéren milyen élményt szereznek maguknak a játékosok, milyen nyomot hagy a korosztály maga után a világban. Beszélhetnék itt is a fejlődésről, hogy cél, idővel a felnőttválogatottba kerüljenek a játékosok, de ennél többről van szó. Egy-egy generáció sikeressége vagy kudarca nyomot hagy a fejekben és a lelkekben. A győzni tudás képességének elsajátítását nagyon fontos tényezőnek tartom. Ha valaki megérzi a siker ízét, az a későbbi pályafutására is kihat, vágyik rá. A siker építi a csapategységet, és növeli a nemzeti öntudatot, mindkettőnek alapvető jelentősége van. Példaként hozhatom fel a hetvenöt-hetvenhatos korosztályt, tudjuk, mennyire meghatározta a verhetetlenségi mítoszuk a magyar vízilabdát. Túl azon, hogy a játékosok milyen egyéni kvalitásokkal bírtak, a csapatként megélt élmények később meghatározói voltak felnőtt szinten is az életüknek.”

Varga Dániel a 2001-es válogatott irányítását kapta, Kovács Róbert, egykori vasasos csapattársa segíti a munkáját. A konkrét feladatról így beszélt: „A juniorválogatottat és a 2002-eseket irányító kollégáimhoz képest nekem a nyáron nem lesz a csapattal világversenyem, így elvben több időm van az építkezésre. A tavasz feladata, hogy kijelöljük azt az irányt, azt a stílust, karaktert, amely az úgynevezett alapanyagból létrehozható, amelyet a szakmai stábbal modernnek és előremutatónak ítélünk meg.”

A helyzet persze speciális, hiszen a korosztály legtehetségesebbnek ítélt játékosai, öten-hatan várhatóan folyamatosan meghívást kapnak a junior-keretedzésekre, és vannak kiszemeltek a serdülő-válogatottban is, ami nyilvánvaló egyeztetéseket igényel. Az újjáalakított rendszerben ennek is megvan a maga útja.

„A kétezer-tizenkilences esztendő leginkább arról szól, hogy azok a srácok, akiknek az adottságai alapján reális esélyük van beleférni a korábban említett szakmai elképzelésekbe, azokat felhozni olyan szintre, ellátni olyan instrukciókkal, amelyek alapján el tudják végezni a kívánt edzésmunkát, magukévá tudják tenni azt a filozófiát, amit kérünk tőlük. Vannak olyan dolgok, amelyekhez sok idő kell, amelyeket havi két-három edzés során értelemszerűen nem lehet elvégezni, de az, aki fejlődni akar, odafigyel, tapasztal, és a hétköznapokban ennek szellemében dolgozik a klubjában, annak meglesz az eredménye. Egy évben kilenc-tíz hónapot mégiscsak a klubjában tölt a játékos, a válogatott teljesítményét jelentős részben a klubban nyújtott produkciója határozza meg.”

Kép az edzésről  •  Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Arra a kérdésre, hogy hét hónapos edzői ténykedése során mi volt a legfontosabb tapasztalása, így reflektált: „Már tudom, a mérkőzés előtt és alatt nem szabad túl sok folyadékot inni! Játékosként ez nem okozott problémát, de edzőként…”

Tudjuk, a frappáns válaszokért sohasem ment a szomszédba, mindazonáltal természetesen gyorsan komolyra váltott: „Néha lassítanom kell. A legtöbb dologhoz több idő kell, mint amire korábban számítottam. Főleg, ha mélyen gyökerező hibák kijavításáról beszélünk. Mindazonáltal a legnagyobb edzői öröm az, ha látod, hogy a játékosaid fejlődnek, és képesek olyan teljesítményre, amilyenre korábban még nem.”

A játék hiányát firtató felvetésre így válaszolt „Cseppet sem érzem. Edzőnek gondolom és érzem magam. A bajnoki döntő, az utolsó mérkőzésem óta csupán egy napon nem volt így: amikor a csapat az Olympiakosz ellen vívta az Európai Szuperkupát, szívesen játszottam volna, de előtte és azóta sem.”

Ennek tudatában talán mégsem annyira sablonos a felvetés: mennyit változott az élete?

„Az életemben továbbra is a család és a vízilabda játssza a főszerepet. A különbség a korábbiakhoz képest, hogy játékosként az edző, edzők által meghatározott keretek között mozogtam, az alakította ki a napirendemet. Edzőként viszont én határozom meg a kereteket, vagyis hogy mennyi és milyen edzés legyen, illetve milyen irányban fejlesszem magam. Többrétű feladatnak érzem az edzőit, de nem mondanám se könnyebbnek, se nehezebbnek, hiszen mindkettőben száz százalékot kell beleadni a siker érdekében. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Testnevelési Egyetemen a negyedik félévét járom. Ezt kifejezetten élvezem, és sokat profitálok belőle.”

Esetében mindenképpen érdekes a felvetés, ilyen szinten „szűz” edzőként mennyire lepte meg a felkérés, egyáltalán miként élte meg mindezt. Természetesen nem maradt el a „vargadanis” válasz: „Amikor elkezdtem az edzői munkát, kizárólag a Fradi-projekt lebegett a szemem előtt. Kiemeltünk egy olyan korosztályt, amellyel három évig dolgozhatok. Ezzel kapcsolatban forgott minden gondolatom, minden más, így egy esetleges utánpótlás-válogatott feladatkör is csak a távolinak tűnt. Aztán amikor először hallottam róla, hogy rendszerbeli változások lesznek, és ebben én is szerepet kaphatok, elkezdett foglalkoztatni a téma. Egyszer már lezártam egy nagyon szép korszakot az életemben a magyar válogatottal kapcsolatban. Most, hogy újra viselhetem a címeres ruhát, bízom bennem, hogy valamikor elérhetek hasonló szép sikereket.”