Könyv Kocsis Mihályról, a KSI egykori igazgatójáról

Szekeres István – utanpotlassport.hu A 19. századi orosz irodalom iskolateremtő mestere, Gogol A köpönyeg című elbeszélésében Akakij Akakijevics Basmacskin kishivatalnok tragikus történetét írta meg. A fantasztikumba is átívelő ábrázolás nagy hatással volt az új nemzedékekre. A klasszikus orosz regény másik óriása, Dosztojevszkij azt így fogalmazta meg: „Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő”.Szekeres István – utanpotlassport.hu A 19. századi orosz irodalom iskolateremtő mestere, Gogol A köpönyeg című elbeszélésében Akakij Akakijevics Basmacskin kishivatalnok tragikus történetét írta meg. A fantasztikumba is átívelő ábrázolás nagy hatással volt az új nemzedékekre. A klasszikus orosz regény másik óriása, Dosztojevszkij azt így fogalmazta meg: „Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő”.

Noha a párhuzam furcsának tűnhet, nem túlzás azt állítani, hogy a magyar sportnak a 20. század utolsó harmada óta tartó sikerszériáját megalapozó utánpótlás-nevelés alkotó szakemberei mind „a KSI-koncepció köpönyegéből bújtak elő”.

A könyv címlapja

1963-ban vezették be – hivatalos nevén – az utánpótlás-nevelés egységes rendszerét, amely a köztudatba a sportiskolai jelzővel ment át. A fiatalok felkészítése évfolyamos szisztémára épült, vagyis az azonos évben születettek alkottak (kor)csoportokat a sportágakban. Törvényerőre emelkedett a sportpedagógia és -lélektan alaptétele, hogy a gyerekekkel csak az életkori sajátosságaik figyelembe vételével lehet foglalkozni, s annak megfelelően terhelni őket.

1963 májusában megalapították a Központi Sportiskolát. Maga a KSI is részt vett fiatalok felkészítésében, de alapvetően a módszertani központ szerepét töltötte be. A tömegesen születő egyesületi és városi sportiskolák működéséhez adott szakmai-pedagógiai modellt és használható módszereket. A KSI szakembereinek vezetésével tanterv készült a különböző sportágak évjáratainak (10-től 18 éves korig). Az egyes évek anyaga egymásra épült, és megfelelt a sportélettan tanításainak: figyelembe vette például, hogy az általános fizikai képességek (gyorsaság, erő, állóképesség, hajlékonyság, ruganyosság stb.) mely életkorokban fejleszthetők ideálisan. Nyilvánvaló tapasztalat volt, hogy a világ rohamosan fejlődő sportjával csak napi két edzés révén lehet versenyben maradni. Néhány év alatt ezt a lehetőséget is megteremtette a rendszer. Testnevelés-tagozatos általános- és középiskolák jöttek létre, ahol délelőtt a sportiskolások mindennapos, emelt szintű testnevelésórán vettek részt, és az általános fizikai képességek fejlesztése volt a cél, majd délután a szakosztályban a sportágspecifikus képességek kerültek sorra.

Kocsis Mihályt 1964-ben nevezték ki a KSI élére. Nem véletlenül. A test nevelését hivatásának tekintő, sokoldalú érdeklődésű, vérbeli pedagógus volt. A mindenkori feladat ismeretében ő tűzte ki a célt, és tervezte meg az eléréséhez szükséges utat. Így cselekedett a 30-as évek végén, amikor a csepeli Weiss Manfréd Vállalatok sportosztályának élére került, és a munkástestedzés apostola lett. De volt a magyar kajak-kenu egyik megszervezője, a tatai edzőtábor vezetője, olimpiai felkészülések felelőse, és dolgozott a Testnevelési Tudományos Kutató Intézetben is.

Majd következett a KSI. Ezt a korszakot a most megjelent könyvben a sok csatát megjárt sportvezető, Köpf Károly idézte fel. Mégpedig tárgyilagosan. Helyre tette a maga korában diktátorként emlegetett Kutas István szerepét is: ő hozta tető alá az utánpótlás-nevelés egységes rendszerét, benne a Központi Sportiskolát. Ő „a (szerintem) megosztó személyiségével együtt is zseniális sportvezető – írja Köpf –, aki valóban nagyon sokat tett a magyar sport nemzetközi sikereiért.” A KSI tökéletes felépítése, a felhalmozódó tudás és tapasztalat terjesztője Kocsis Mihály volt.

Az utánpótlás-nevelés egységes rendszere 1971-re fel is épült. Az igazgató akkor vonult nyugállományba, érzékelhetően nem „önként és dalolva”. Aztán az olimpiai mozgalomban dolgozott a megszokott lendületével.

A könyv teljes egészében mutatja be a kiváló testnevelő életművét. Tartalmazza két jelentős kötetének a szövegét is (Vállalati sport – munkástestedzés, 1942. és A legsikeresebb Olympia felkészülésének tanulságai, 1948.), továbbá cikkeket, tanulmányokat. A szerkesztő testközelből ismerte a tanár úr életét és tevékenységét, lévén hogy a fia: Kocsis L. Mihály, az 1990 nyaráig Népsport néven megjelent sportnapilap ikonikus publicistája, több fontos és értékes (sport)könyv szerzője. De a 60-as, 70-es évek Népsportjának olyan más, rangos szerzői is közreműködtek, mint az Előszót jegyző Gallov Rezső vagy Dávid Sándor. Ők még a papának is segítettek annak idején, amint azt Dávid regisztrálja is: kettőjüknek kellett megszervezni a KSI kulturális életét, mert „ő úgy gondolta, hogy – mint minden iskolának – egy sportiskolának is kultúra a lelke”. Gallov amellett (igaz, jóval később) százszázalékos bajnokságra vezette a KSI pólósait. Az igazgató ugyanis az induló tanári karba világhírű sportolókat hívott meg, akikre a tanítványok joggal nézhettek fel: a hosszútávfutó zseni Iharos Sándor, a vízilabdázó Gyarmati Dezső, az öttusázó Török Ferenc és így tovább. De a névsor kiegészült olyan zseniális nevelőedzőkkel is, mint Széchy Tamás.

Megemlékeznek az egykori igazgatóról a KSI edző-tanárai is. Elbűvölten és meghatottan hajtanak fejet az emléke előtt. Kiemelik a sokoldalú felkészültségét, a hihetetlen lelkesedését, a fáradhatatlanságát, amely révén mindent megszerzett az iskolának, ami a tökéletes működéshez kellett. E sorok íróját pedig különösen megfogta az a néhány sor, amelyet Bátor Vilmos kosárlabdaedző fogalmazott meg az időnként kissé nyersnek tartott Kocsis Mihályról: „Rendben, fegyelemben, szeretetben (kiemelés B. V.-től – A szerk.), ha szabad így jellemezni az akkori KSI-t és Miska bácsit! Örökösen, ízig-vérig pedagógusként dolgozva és gondolkodva! Egy, akkor már valóban nagy intézmény vezetőjeként soha nem éreztette senkivel, hogy ő a főnök, mindenkire sugárzott a belőle áradó kollegiális figyelem. Soha nem érzett feszélyezettséget az ember, ha vele beszélgetett. Ahogy öregszik az ember, egyre inkább érzi, hogy mekkora szükség van (volna?) az ilyen példaadó személyiségekre.”

A sportiskolák sorsa mostohára fordult a rendszerváltás időszakában. A finanszírozási vákuum hatására az egyesületiek gyakorlatilag megszűntek. De „csak” az intézmények tűntek el, mert a nevelőműhelyek változatlanul a sportiskolai típusú képzést alkalmazták, és lényegében azzal élnek az azóta divattá vált akadémiák is.

Változatlanul igaz tehát az a megállapítás, amellyel a magyar sportújságírás fejedelme, Feleki László zárta a nekrológját: „Valahányszor magyar sportolónak tapsolunk, egyben Kocsis Mihály emlékének is áldozunk”.

• • •

A könyv megvásárolható a Líra könyvesboltokban vagy a Líra Online boltban.