Labdarúgás: Fazekas László borúlátó a közeljövőt illetően

„Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy gyerekként végigkísérhettem az Aranycsapat pályafutását. Még az 1954-es magyar–angol párharcon is a lelátón voltam, amelyet Puskás Ferencék hét–egyre nyertek meg. Magamba szívhattam csodálatos játékukat, mentalitásukat, testközelből éreztem át, mire képesek. A válogatott varázsában nőttem fel, ez hatalmas löketet adott pályafutásomnak” – emlékezik vissza Fazekas László, aki tizennégy évvel később, 1968-ban már olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett a mexikóvárosi Azték Stadionban.„Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy gyerekként végigkísérhettem az Aranycsapat pályafutását. Még az 1954-es magyar–angol párharcon is a lelátón voltam, amelyet Puskás Ferencék hét–egyre nyertek meg. Magamba szívhattam csodálatos játékukat, mentalitásukat, testközelből éreztem át, mire képesek. A válogatott varázsában nőttem fel, ez hatalmas löketet adott pályafutásomnak” – emlékezik vissza Fazekas László, aki tizennégy évvel később, 1968-ban már olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett a mexikóvárosi Azték Stadionban.

Fazekas László nem lát esélyt arra, hogy a magyar labdarúgás a közeljövőben újra a régi fényében tündököljön  •  Forrás: mlsz.hu

A 72 éves legenda fejében meg sem fordult, hogy több mint ötven évvel később is ez lesz a magyar labdarúgás eddigi utolsó aranyérme felnőtt világversenyen.

„Akkoriban még nem gondolkoztunk ilyesmin. A magyar focit világszerte elismerték. Arra készültünk, hogy négy évvel később, Münchenben sorozatban harmadszor is megnyerjük a játékokat. Ezüstérem lett belőle, ráadásul ott sem lehettem a fiúkkal, mivel egy héttel az olimpia előtt megsérültem. Szomorkodásra még úgy sem lehetett különösebb okunk, hogy a lengyelek elleni döntőben, a félidőben még egy–nullára vezettünk; egy–kettő lett a vége. Nem rossz eredmény a három addigi elsőség és egy bronz mellé a második hely. Belefért.”

Hajszálon múlt, hogy Fazekasék nem jutottak ki az 1970-es mexikói, valamint az 1974-es nyugat-németországi világbajnokságra. Négy évvel később Argentínában már ott voltak, a szerencse azonban nem állt melléjük: a házigazdák mellett az olaszokkal és a franciákkal találkoztak, pont nélkül, csoportutolsóként búcsúztak. Az 1982-es, spanyolországi vb-n is részt vettek, a kieséses szakaszig ekkor sem jutottak el.

„A labdarúgó életében az egyik legnagyobb dolog, ha világbajnokságon szerepelhet. Nekem ez kétszer adatott meg. Visszagondolva, kevésen múlt, hogy nem négyszer, de ezen már kár rágódni. A hetvenes évek legvégén találták ki, hogy elengedik az idősebb játékosokat nyugatra, hogy tapasztalatot szerezzenek, amelyet később Magyarországon kamatoztatnak. Sok társammal együtt így kerültem Belgiumba. Azóta itt élek, egyetlen megkeresést sem kaptam otthonról. Négyszáznyolc meccset játszottam az Újpest színeiben, kétszázötvenegy gólt lőttem. Elvégeztem a profi labdarúgóedző-képzést is, normálisnak gondoltam volna, ha egyszer ajánlatot kapok.”

Közel negyven, Belgiumban töltött év után mennyire követi Fazekas „Kapa” a magyar labdarúgást?

„Az Újpest meccseit figyelem. Érdekel, hogyan szerepelnek a bajnokságban. Természetesen a válogatott mérkőzéseket is megnézem. A nemzetközi szinten elért eredmények gyönyörűen megmutatják, milyen szinten van az adott ország válogatottja és utánpótlása. A legutóbbi huszonkilenc évben egyetlen Európa-bajnokságon voltunk ott… A fiataloknak abból kellene motivációt nyerniük, hogy látják, milyen lehetőségek vannak a mai labdarúgásban. Rengeteg ajtó van nyitva előttük, páratlan dicsőséget szerezhetnének magunknak. Ha ez nem készteti őket alázatra, akkor semmi.”

Az Ezüstcipővel is díjazott szakember nem lát esélyt rá, hogy a magyar futball a közeljövőben újra a régi fényében tündököljön:

„Nemrégiben gondolkoztam azon, hogy milyen régóta uralkodnak ugyanazok a csapatok Európában. A hazai klubok gyakorlatilag egyáltalán nem tudnak labdába rúgni. De nemcsak a magyarok, hanem a kelet-európai együttesek sincsenek partiban a nyugati élvonallal. Nehéz a mi szintünkről tenni bármit is. Nem tudom elképzelni, hogy egyhamar visszakerülhetünk a világ trónjára, azt viszont igen, hogy lehet olyan aranygarnitúránk, mint amilyen most van például a belgáknak. Hozzáteszem, ők sem hozzák ki a legtöbbet magukból: a 2018-as oroszországi világbajnokságon legalább a döntőig kellett volna jutniuk.”

Min változtatna az utánpótlás-nevelésben idehaza, ha ő felelne érte?

„Elsősorban megnézném, hogyan foglalkoznak a fiatalokkal Belgiumban, itt ugyanis magas szinten dolgoznak az ifjakkal, jelentős szakmai háttér és anyagi forrás van mögöttük. Összehasonlítanám az otthoni viszonyokkal, figyelembe venném a magyar labdarúgás kultúráját, és ezeknek az egyvelegéből alakítanék ki olyan rendszert, amely a leghatékonyabb.”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.