Triatlon: júliusban új utánpótlás-versenysorozat indul

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 20:07
Címkék
Július 12-én újraindul az utánpótlás triatlonsportélet: a koronavírus miatti kényszerpihenő után, a hatályos rendelkezések figyelembevételével Zalaegerszegen kezdi meg idei öt ranglistaversenyből álló sorozatát a hazai szövetség.

A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) a kényszerű, sportéletet is jelentősen érintő koronavírus-járvány miatti leállás után, hosszú előkészítést követően májustól edzéslehetőséget biztosított a legjobb utánpótlás-válogatott versenyzők számára Balatonbogláron. A helyszínen mind az úszás, mind az egyéb szabadtéri edzések feltételei, valamint az optimális szállás és ellátási körülmények is biztosítottak voltak. Ez a tábor jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a sportolók legjobb formájukat hozva tudjanak majd indulni az elkövetkezendő hazai és nemzetközi versenyeken.

Új utánpótlás-versenysorozat indul Forrás: E.ON Hungária Zrt
Új utánpótlás-versenysorozat indul Forrás: E.ON Hungária Zrt

Új utánpótlás-versenysorozat indul  •  Forrás: E.ON Hungária Zrt

A szinten tartó egyéni edzések után már minden egyesületben elkezdték a közös tréningeket, így a remények szerint – a mindenkori szabályozások betartása mellett – lassan valamennyi korosztály számára visszatérhet a régi gyakorlat.

Az E.ON a Magyar Triatlon Szövetség idei öt utánpótlás ranglistaversenyének és az utánpótlás országos bajnokságnak is névadó főszponzoraként járul hozzá a sportág és a fiatal versenyzők sikereihez, fejlődéséhez. A július 12-én, Zalaegerszegen induló széria a gyermek (2007-2008-as születésűek), serdülő (2005-2006), ifjúsági (2003-2004) és junior (2000-2001) korcsoport képviselőinek kínál nívós vesenyzési lehetőséget.

A versenysorozat állomásai:
2020.07.12. Zalaegerszeg, Utánpótlás Ranglista Verseny
2020.07.22. Lengyeltóti, Elit MIX-váltó VB Válogató
2020.07.25. Lengyeltóti, Utánpótlás Ranglista Verseny
2020.08.01. Baja, Utánpótlás Ranglista Verseny
2020.08.22. Fadd-Dombori, Utánpótlás Országos Bajnokság (OB)
2020.09.06. Tisza Triatlon, Utánpótlás Ranglista Verseny

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik