Asztalitenisz: két év múlva újra lehet ifjúsági világfesztivál

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.22. 18:28
Címkék
A hazai szövetségnek feltett szándéka, hogy 2022-ben ismét megrendezzék az ifjúsági világfesztivál. Amennyiben a nemzetközi szövetség áldását adja rá, két év múlva Győrben tarthatják meg az esemény ötödik felvonását. .

Az ifjúsági világfesztivál ötlete Herendi Iván és Lipovits Gyula fejéből pattant ki, kezdeményezésük először 1989-ben vált valóra. Az első alkalommal a Budapest Sportcsarnokban (BS) 70 asztalon versenyző, közel 30 országból érkező 700 résztvevő el volt varázsolva a különleges hangulattól, amelyet a versenyek melletti kulturális és szórakoztató programok fokoztak. A sportvonatkozás mellett ez utóbbi adja ennek a viadalnak a különleges értékét.

A második ifjúsági világfesztiválra csupán egy évet kellett várni. Az 1990-es esemény „betétprogramjaként” kibéreltük a Fővárosi Nagycirkuszt, ahol a porondon elhelyezett pingpongasztalon az elefánt ormányán érkező Gárdos Róbert a virtuóz Faházi Jánossal játszott. Tóth Krisztina egyesben és párosban is aranyérmes lett. Később 2000-ben és 2002-ben Tiszaújváros volt a házigazda.

Herendi Ivánék először 1989-ben álmodták meg az ifjúsági világfesztivált Forrás: MOATSZ
Herendi Ivánék először 1989-ben álmodták meg az ifjúsági világfesztivált Forrás: MOATSZ

Herendi Ivánék először 1989-ben álmodták meg az ifjúsági világfesztivált  •  Forrás: MOATSZ

Azóta már rendszeresen megrendezik az ifjúsági világbajnokságot, így a Magyarországgal egybeforrt ifjúsági világfesztivál a háttérbe szorult, olyannyira, hogy a negyedik kiírását nem követte újabb. Az ötödik ifjúsági világfesztivál megrendezésének gondolatára két évtizedet kellett várni. Miután ifjúsági világbajnokságokat már évek óta rendeznek, felvetődött, hogy inkább a fiatalabbaknak biztosítsanak világméretű találkozási, versenyzési lehetőséget.

„Az előző világfesztiválokon a tizennyolc évesekig volt érintve a mezőny, most a felső korhatárt a serdülőkor végéig visszük le, és a fiatalabb korosztályokat célozzuk meg az U11-es korosztálytól – beszélt az asztaliteniszezz.hu-nak az új célközönségről Vígh Zsolt, a szervezőbizottság társelnöke. – Nekik kell a legtöbb olyan lehetőséget megadni, hogy világszinten is találkozzanak egymással, hiszen serdülő világbajnokság még nincs. Fontos, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban képet kapjanak arról, hogy hol is tart a korosztályuk. Ezen kívül próbálunk az egész eseménynek a korábbiakhoz hasonló fesztiváljelleget biztosítani, amelynek segítségével a különböző földrészekről, különböző kultúrákból érkező gyerekek megismerkedhetnek egymással.”

A 2022 júniusára tervezett 5. világfesztivál keretében megrendeznénk a soron következő serdülő világjátékokat is. A világfesztivál és világjátékok helyszínéül a három évvel ezelőtt az európai ifjúsági olimpiai fesztiválnak (EYOF) otthont adó, világszínvonalú győri Olimpiai Sportparkot választották a szervezők.

„Már minden érintettel felvettük a kapcsolatot, akik fontosabb szereppel bírnak a verseny megrendezését illetően – számolt be a szervezési előkészületek jelenlegi állapotáról a győri származású Vígh Zsolt. – Úgy gondolom, hogy bizakodóak lehetünk, hiszen az eddigi világfesztiválok mellett teljes mellszélességgel kiállt a nemzetközi szövetség, és az első visszajelzések alapján reméljük, most is zöld lámpát kapunk. Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere elvállalta a rendezvény fővédnökségét, ezzel a várost az esemény mögé állította.”

Ha tehát minden jól alakul, 2022-ben június 13. és 19. között ötödször is megrendezhetjük a fiatal asztaliteniszezők világfesztiválját, Budapest és Tiszaújváros után ezúttal Győrben.

További korosztályos hírekASZTALITENISZsportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik