Kézilabda: Vajda Huba beleérne az NB I-be a Veszprémi KKFT-ben

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 18:33
Címkék
Egy kis idő majd biztosan kell, hogy felvegyék a ritmust, de bízik a bennmaradásban a férfi kézilabda NB I legfiatalabb csapatának 20 éves beállósa, Vajda Huba, akit a saját szerepéről is kérdeztünk.

A koronavírus-járvány miatt eltörölt előző bajnokság után sokáig úgy tűnt, bár vezette az NB I/B Nyugati csoportját, nem juthat fel a Veszprémi KKFT az élvonalba. A Vác visszalépését követően azonban mégis megvalósult az Éles Kézisulira épülő alakulat álma. Ennek megfelelően a nyáron érkeztek erősítések, ám a klub filozófiájához híven fiatal magyar játékosok, mások mellett a juniorválogatott 20 éves beállója, Vajda Huba, aki egy évig kölcsönbe érkezett a veszprémiekhez.Vajda Huba, aki egy évig kölcsönbe érkezett a veszprémiekhez.

„Sokan voltunk egy posztra Balatonfüreden, én pedig mindenképpen rendszeresen az NB I-ben akartam játszani, már csak a közelgő utánpótlás-világversenyek miatt is – kezdte az ifjúsági vb-ötödik játékos. – Kis Ákosnak (a BFKA-Balatonfüred igazgatója – a szerk.) jeleztem is, hogy folyamatos játéklehetőséget szeretnék, szerencsére érkezett is a veszprémi megkeresés, és senki nem állt az utamba. Mindenkinek jó ez a megoldás, mert közel maradok Füredhez, szemmel tudnak tartani.”

Vajda Huba (balra) és a Veszprémi KKFT másodedzője, Fazekas Nándor Forrás: Veszprémi KKF
Vajda Huba (balra) és a Veszprémi KKFT másodedzője, Fazekas Nándor Forrás: Veszprémi KKF

Vajda Huba (balra) és a Veszprémi KKFT másodedzője, Fazekas Nándor  •  Forrás: Veszprémi KKF

Augusztus közepén már dübörög is a története első élvonalbeli szezonjára készülő gárda felkészülése. Legutóbb, pénteken éppen a tavaly még az EHF-kupában szereplő Csurgót múlták felül idegenben.

„Már az első edzéseken éreztem, hogy olyan közegbe érkeztem, ahol mindenki fejlődni akar és mindenki folyamatosan pörög. Vannak jobb és rosszabb periódusaink, még egy-egy meccsen belül is, de bizakodó vagyok, hogy összeállunk a rajtra. Jó, hogy sok NB I-es riválissal találkozunk felkészülési meccsen, mert kicsit belekóstolunk abba, ami ránk vár, de az ősszel azért biztosan kell majd egy-két hónap, hogy teljesen felvegyük a ritmust.”

Vajda Balatonfüreden már megtapasztalhatta az NB I ízét, azonban teljes értékű játékosként ez lesz az első szezonja a „nagyok” között.

„Ezen a szinten, már nagyon kell a fizikum, hogy ne tudjanak csak úgy eltolni, és a rutin is elengedhetetlen, minden apróságra oda kell figyelni a falban. Elégedett azzal lennék, ha a csapat kiharcolná a bennmaradást, én pedig sokat tudnék játszani, tapasztalatot szerezni és megérnék az NB I-es szintre.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
5 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
6 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
6 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
6 órája

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
7 órája

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
7 órája

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
7 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik