Birkózás: kevés volt a jó meccs a junior ob-n

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 15:48
Címkék
A junior kötöttfogású birkózóválogatott vezetőedzője, Struhács György, a szabadfogásúé, Tóth Gábor és a lányoké, Ritter Diletta is vegyes szájízzel távozott az orosházi junior országos bajnokságról – velük beszélgettünk a történtekről.

A Magyar Birkózó Szövetség először rendezett versenyt a junioroknak − a strandbirkózó országos bajnoki sorozatot leszámítva − március óta; a junior ob-t szombaton az orosházi Eötvös Sportcsarnokban tartották, ahol meglehetősen kevés, összesen 117 sportoló próbált szerencsét.

A koronavírus-járvány miatt a junior országos bajnokságon rengeteg fertőzésmegelőzési intézkedésnek kellett megfelelniük az érintetteknek, így a bírók például rendhagyó módon nem foghattak kezet a versenyzőkkel, nem emelhették fel a győztes karját. Érdekességként az is említhető, hogy egy fiatal a háromból csak egy szakágban küzdhetett, ebből adódóan mindenki a legerősebb fogásnemében bizonyított; ez megmutatkozott a súlycsoportonkénti indulók létszámában is, az összes kategóriában körmérkőzéseket rendeztek vagy az úgynevezett nordic-systemben (hat vagy hét induló esetén használják – a szerk.) birkóztak.

Losonczi Dávid ezúttal a 97 kilósok között lépett szőnyegre Fotó: UWW
Losonczi Dávid ezúttal a 97 kilósok között lépett szőnyegre Fotó: UWW

Losonczi Dávid ezúttal a 97 kilósok között lépett szőnyegre  •  Fotó: UWW

Kötöttfogásban arra lehetett számítani, hogy a junior világ- és Európa-bajnok Takács István és a junior Eb-ezüstérmes Losonczi Dávid ismét összeméri tudását egymással a 87 kilósok között, erre azonban nem került sor: Dávid eggyel feljebb, kilencvenhétben indult. E súlycsoport abszolút favoritja, a junior kontinensbajnok Szőke Alex kivételesen a legnagyobbak, a százharminc kilogrammosok mezőnyében lépett szőnyegre. Mindhárom srác aranyérmet nyert.

A szakág vezetőedzője, Struhács György hiányolta a minőségi párharcokat:

„Egyetlen nemzetközi szintű meccset láttam: nyolcvankét kilóban Mezei Dominik és Fulai Bence csatája remek volt – előbbi győzött. Nem neveztek sokan és a versenyhiány is érezhető volt a srácokon. Az utánpótlásklasszisaink mind jól birkóztak, és szomorú, de az alsóbb kategóriákban továbbra sincs igazán ütőképes sportolónk. Az első sorunk általában jó, de a mögöttük lévő emberek, másodikok, harmadikok jócskán le vannak maradva tőlük.”

A junior szabadfogású fiúk mestere, Tóth Gábor sem volt boldog az esemény után.

„Majdhogynem előre ki lehetett volna osztani az aranyérmeket, az esélyesek szinte ellenállás nélkül, simán nyertek minden súlycsoportban – így Tóth Gábor. – Igazán jó ütközet csak a hetvennégy és hetvenkilenc kilósok döntőjében volt. Nem tett jót a vírushelyzet a magyar bajnokságnak, több meghatározó klub is távolmaradt az erőpróbától. Kiemelendő viszont a két kadétkorú fiatal, Balázs Bálint és Rizmajer Márton teljesítménye, mindketten aranyérmet nyertek.”

A junior leányválogatott vezetőedzője, Ritter Diletta finoman fogalmazva sem elégedett az Orosházán történtekkel.

„A jelenlegi járványügyi helyzetben nem volt értelme megrendezni ezt a viadalt. Egyetlen pozitívuma volt: a lányok rákényszerültek arra, hogy hozzák a súlyukat. Szinte mindenki egyedül volt, több esélyes hiányzott (például a junior Európa-bajnok Nagy Bernadett). Még izgalmas meccsek sem alakultak ki. Ez persze nem meglepő, ha azt vesszük figyelembe, hogy tíz súlycsoportban összesen harmincegyen indultak, ez nagyon kevés” – mondja Ritter Diletta.

A lányok között a tíz aranyéremből hármat a Csepel nyert meg, kettőt a Ferencváros, míg a maradék ötön a Pesterzsébet, a Honvéd, a Kecskemét, a Tófej és a házigazda Orosháza osztozott. A csapatpontverseny toronymagas csepeli sikert hozott.

Kötöttfogásban az ESMTK négy birkózója nyert, két bajnokot ünnepelhetett a Dorog, míg egyet-egyet az Orosháza, a Cegléd, a Pécs és a BVSC. A csapatpontversenyben itt sem volt kérdés, az erzsébeti együttes 15 pontot vert a második helyezettre.

Szabadfogásban szorosabb volt a klubok közötti verseny:a Csepel és a Vasas egyaránt két-két bajnoki címet szerzett, egyet-egyet pedig az ESMTK, a Kecskemét, a Pécs, a Tatabánya, a Haladás és az Érd vihetett haza. Végül csepeli győzelem született

Ha minden a tervek szerint halad, december 4. és 10. között megtartják Belgrádban a juniorok világbajnokságát, erre azonban mindhárom mester kevés esélyt lát− noha örülnének annak, ha nem lenne igazuk.

JUNIOR ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, OROSHÁZA
A bajnokok
Kötöttfogás
55 kg:Rácz Richárd (Orosházi SBK)
60 kg:Petenykó Viktor (ESMTK)
63 kg:Tóth Levente (Ceglédi VSE)
67 kg:Járfás András (Pécsi EAC)
72 kg:Tösmagi Attila (ESMTK)
77 kg:Klányi Krisztofer (Dorogi NC)
82 kg:Mezei Dominik (Dorogi NC)
87 kg:Takács István (BVSC-Zugló)
97 kg:Losonczi Dávid (ESMTK)
130 kg:Szőke Alex (ESMTK)
Csapatverseny
1. ESMTK 42 pont
2. Dorogi NC 27 pont
3. BVSC-Zugló 13 pont
Szabadfogás
57 kg:Németh Milán (ESMTK)
61 kg:Farkas Rajmund (Kecskeméti TE)
65 kg:Kiss Károly (Pécsi EAC)
70 kg:Balázs Bálint (Tatabányai SC)
74 kg:Nemes Bálint (Haladás VSE)
79 kg:Rizmajer Márton (Csepeli BC)
86 kg:Hencz Joel (Vasas SC)
92 kg:Végh Richárd (Érdi Spartacus)
97 kg:Korcsog Milán (Csepeli BC)
125 kg:Ubornyák Csaba (Vasas SC)
Csapatverseny
1. Csepeli BC 36 pont
2. Vasas SC 19 pont
3. Sziget SC 18 pont
Női birkózás
50 kg:Matyi Vivien (ESMTK)
53 kg:Vizi Flóra (Csepeli BC)
55 kg:Szenttamási Róza (Csepeli BC)
57 kg:Bognár Erika (Budapesti Honvéd SE)
59 kg:Szabó Nikolett (FTC)
62 kg:Szél Anna (Orosházi SBK)
65 kg:Szabados Noémi (FTC)
68 kg:Nagy Alexa (Csepeli BC)
72 kg:Újfalvi Lili (Kecskeméti TE)
76 kg:Magasházi Mercédesz (Kerámia SE Tófej)
Csapatverseny
1. Csepeli BC 30 pont
2. FTC 14 pont
3. Budapesti Honvéd SE 12 pont

További korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik