Kosárlabda: a Vasas Akadémia lett a bajnok a serdülő fiúk között

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.05.10. 14:39
Címkék
Vasárnap játszották a serdülő fiú kosarasok nyolccsapatos országos bajnoki döntőjének helyosztóit a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

A fiú serdülők kosárlabda-bajnokságából vasárnapra már csak a helyosztók, illetve az érem sorsáról döntőmérkőzések maradtak hátra. A nyolcegyüttest felvonultató országos bajnoki döntő helyszínéül szolgáló Pasaréti úti Sportcentrumban végül a hazaiak nyakába akasztották az aranyérmeket.

Ám a záró napon először a hetedik helyért játszottak a csapatok, amely találkozón rendkívül fordulatos első félidő után a Pityke KSE játékosainem tudták tartani a lépést a debreceniekkel, így aCívis KK szerezte meg a hetedik helyet (67-59). Az ötödik helyért tartott mérkőzésen a MAFC az első félidőben felépített előnyéből jól gazdálkodott a második húsz percben, ezzel behúzta az ötödik pozíciót városi riválisával, a Budapesti Honvéddal szemben (80-72).

A bronzmeccs két teljesen ellentétes félidőt hozott. Az első húsz percben azNKA Pécs irányította a találkozó menetét - a mecsekaljaiak 16 ponttal álltak jobban a nagyszünetben (45-29). A fordulás után hatalmasat változott a meccs összképe. A Sopron Sportiskola a harmadik negyed 11 pontos megnyerésével 5 pontosra csökkentette hátrányát, majd 63-59 után egy 12-0-val a maga javára fordította a mérkőzését (63-71). A Pécs egy 8-0-val még egalizált, az utolsó perc azonban a Nyikos Balázs, valamint Béres Mártonvezette Soproné volt, amely ezzel a harmadik helyen végzett (71-75).

Forrás: MKOSZ
Forrás: MKOSZ

A Vasas veretlenül lett bajnok  •  Forrás: MKOSZ

Az MKOSZ beszámolója szerint a fináléban a Vasas Akadémia/A ellenállhatatlanul, 27-7-tel kezdett az első negyedben, és ezzel gyorsan el is döntötte az aranyérem sorsát. A Vajda Zoltán Márk (20 pont, hat pattanó, négy szerzett labda) vezette pasarétiek a második felvonásban tovább növelték előnyüket. A nagyszünetben több mint 30 ponttal álltak jobban (22-55), a harmadik játékrészben még 17 pontot raktak hozzá előnyükhöz, és végül rendkívül magabiztos, az egész idény során százszázalékos teljesítménnyel lettek országos bajnokok a fiú serdülő korosztályban (60-108). A Zalakerámia ZTE KK csapata nagyot küzdött az előző két játéknapon, hogy bejusson a fináléba, ezen a napon azonban kevés jó egyéni teljesítmény akadt a zalai oldalon: Mezőfi Márk (18 pont, 12 pattanó) és Jordán Bendegúz (17 pont, négy pattanó, hat eladott labda) is már akkor tudtak inkább hozzátenni csapatuk eredményességéhez, amikor eldőlt a találkozó.

A SERDÜLŐ ORSZÁGOS BAJNOKI DÖNTŐ HELYOSZTÓINAK VÉGEREDMÉNYE:
A hetedik helyért
Cívis KK U14A - Pityke KSE 67-59
Az ötödik helyért
MAFC/A - Budapesti Honvéd 80-72
A harmadik helyért
NKA Pécs/A - Soproni Sportiskola/A 71-75
Döntő:
Zalakerámia ZTE KK/A - Vasas Akadémia/A 60-108
A torna végeredménye:
1. Vasas Akadémia/A
2. Zalakerámia ZTE KK/A
3. Soproni Sportiskola/A
4. NKA Pécs/A
5. MAFC/A
6. Budapesti Honvéd
7. Cívis KK U14A
8. Pityke KSE
A torna All-Star csapata:
Nyikos Balázs (Soproni Sportiskola/A)
Teszárik Márton (NKA Pécs/A)
Mezőfi Márk (Zalakerámia ZTE KK/A)
Vajda Zoltán Márk (Vasas Akadémia/A)
Rosta Péter (Vasas Akadémia/A)
A döntő MVP-je:
Vajda Zoltán Márk (Vasas Akadémia/A)

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik