Labdarúgás: elkezdődtek a fiatalok A-csoportos küzdelmei

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.02.24. 13:16
Címkék
A kiemelt utánpótlás-bajnokságok őszi legjobbjaival elstartoltak az U16-os, az U17-es és az U19-es A-csoportok küzdelmei, a múlt szezonban az élen végző labdarúgócsapatok közül azonban nem mindegyik tudott győzelemmel kezdeni.

Közel három hónapos téli szünet után tértek vissza az U16-os, az U17-es és az U19-es labdarúgók első osztályú küzdelmei. Immár második éve, hogy megújult lebonyolítási rendszerben rendezik meg ezeket a bajnokságokat, amelynek köszönhetően az őszi kiemelt csoportok tizenkét csapatából a legjobb nyolc jut a tavaszi, rájátszásnak is beillő A-csoportba. Fontos megemlíteni, hogy a téli, félidei eredmény alapján pontokat hoznak magukkal a csapatok: amíg az őszi elsők hat, addig a második helyezettek öt pontról (és így tovább…) folytathatják a versenyfutást a bajnoki címért.

Az MTK Budapest U19-es csapat ünnepli a Budapest Honvéd-MFA elleni sikert Forrás: MTK Budapest
Az MTK Budapest U19-es csapat ünnepli a Budapest Honvéd-MFA elleni sikert Forrás: MTK Budapest

Az MTK Budapest U19-es csapata ünnepli a Budapest Honvéd-MFA elleni sikert  •  Forrás: MTK Budapest

Az U16-osok számára a múlt héten kezdődtek el az A-csoportos küzdelmek, csonka fordulóval. Két meccset rendeztek meg a négyből, az egyiken pedig az előző szezon legjobban teljesítő gárdája, a Puskás Akadémia is pályára lépett, amely idegenben győzte le 2–1-re a Mol Fehérvár csapatát. A másik találkozón a Kisvárda a Budapest Honvéd-MFA ellen az utolsó negyedórában tudott fordítani, így otthon tartotta mindhárom pontot (2–1).

Az eggyel idősebbek között az élen telelt a Puskás Akadémia, amely azonban – az U16-os együttesükkel ellentétben – nem tudta győzelemmel indítani a rájátszást, sőt komoly pofonba szaladt bele a szerdai nyitányon; a Kiss Márton által vezetett fiatalok idegenben 5–1-re kaptak ki a Ferencvárostól. Két másik fővárosi klub is sikerrel vette az első kört: a Budapest Honvéd-MFA és az MTK Budapestegyaránt begyűjtötte a három pontot, utóbbi ráadásul a sikernek köszönhetően a tabella élére ugrott.

A fővárosi kék-fehérek az U19-esek kiírásában is jól szerepelnek, téli első helyük után a tavaszi kezdés is örömteli volt számukra, miután Kispesten tudtak nyerni 4–1-re. Az MTK-ban duplázni tudott a 16 évesBarkóczi Benedek, aki az előző szezonban még az U17-esek között szerezte meg az őszi gólkirályi címet 11 találattal. Győzelemmel kezdett az ETO FC Győr és a Puskás Akadémia is, míg az Újpest és az Illés Akadémia-Haladás összecsapását később rendezik meg.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik