Labdarúgás: két fiatal is betalált az NB I 23. fordulójában

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 09:00
Címkék
A múlt heti visszaesés után – ha csak keveset is, de – újra növekedett a 2001-es vagy annál fiatalabb labdarúgók játékideje a labdarúgó NB I-ben, aminek viszont még inkább lehet örülni, hogy közülük ketten is eredményesek voltak.

Bár az egy héttel ezelőtti körhöz képest eggyel kevesebb 2001-es vagy annál fiatalabb labdarúgó kapott lehetőséget az NB I-ben vezetőedzőjétől, az összesített játékpercek száma kevéssel mégis meghaladta a legutóbbi eredményt; a 23. fordulóban 673 percet töltöttek a pályán a fiatalok a felnőtt első osztályban.

A statisztikát ismét egy mérkőzés „mentette meg”, méghozzá a Gyirmót–MTK Budapest kiesési rangadó. A tabellán elfoglalt helyezések alapján az utolsó előtti és az utolsó párharca 1–1-es döntetlent hozott, amely során négy ifjú labdarúgó kapta meg a bizalmat. A győriek színeiben ismét kezdett a 20 esztendős középhátvéd, Csörgő Viktor, mellé a jobbhátvéd Major Martin (20) állt be a hosszabbításban. A vendégeknél Kata Mihály (19) és Várkonyi Bence (19) is végig a pályán volt. A két csapat a fiatalperceket tekintve 292-t, a forduló eredményének közel a felét „tette a közösbe”.

A ZTE-s Huszti András (elöl) az első NB I-es gólját ünnepli Fotó: Török Attila
A ZTE-s Huszti András (elöl) az első NB I-es gólját ünnepli Fotó: Török Attila

A ZTE-s Huszti András (elöl) az első NB I-es gólját ünnepli  •  Fotó: Török Attila

A Zalaegerszeg védője, Huszti András (21) először kezdett 2022-ben NB I-es meccsen, a bizalmat pedig csapata első góljának megszerzésével hálálta meg az óriási gödörben lévő Mol Fehérvár ellen megnyert (2–0) összecsapáson. A fiatal először talált be a felnőtt első osztályban.

Hozzá hasonlóan eredményes volt a Paksi FC–Mezőkövesd (4–0) egyetlen fiatalja, Szabó Bálint (21), aki a góldús meccseket játszó tolnaiak együttesében azelső osztály jelenlegi kiírásában már harmadik alkalommal zörgette meg az ellenfél hálóját.

Nincs jó formában a Puskás Akadémia, amely legutóbbi négy élvonalbeli találkozóján egyaránt nyeretlen maradt: mérlegük három vereség és egy döntetlen. A múlt hét végén az Újpest otthonából sem tudtak ponttal távozni (2–1), a 2001-es vagy annál fiatalabb magyar játékosok játszatásában viszont ők voltak az aktívabbak; Skribek Alen (20) kezdett, őt Komáromi György (20) váltotta, mellettük a 17 éves Bakti Balázs szállt be az utolsó 10 percre.

A felcsútiakhoz hasonlóan a DVSC is három fiatalt szerepeltetett a legutóbbi körben; a Debrecen csapata Baráth Péterrel (20), Baranyai Nimróddal (18) és Bényei Ágostonnal (18) a soraiban 4–2 arányban maradt alul a Budapest Honvéddal szemben.

A forduló rangadóján, a Ferencváros–Kisvárda (2–1) találkozón nem játszott 2001-es vagy annál fiatalabb labdarúgó.

A 2001 VAGY AZUTÁN SZÜLETETT MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2021-2022-ES ÉVADÁNAK 23. FORDULÓJÁBAN:
Csapatonként
MTK Budapest:97+97= 194 perc
DVSC:
83+13+13= 109 perc
Puskás Akadémia:
78+16+10= 104 perc
Gyirmót FC Győr:
97+1= 98 perc
Zalaegerszegi TE:
98 perc
Paksi FC:
70 perc
Játékosonként
Huszti András (Zalaegerszegi TE):
98 perc
Kata Mihály (MTK Budapest):
97 perc
Csörgő Viktor (Gyirmót FC Győr):
97 perc
Várkonyi Bence (MTK Budapest):
97 perc
Baráth Péter (DVSC):
83 perc
Skribek Alen (Puskás Akadémia):
78 perc
Szabó Bálint (Paksi FC):
70 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia):
16 perc
Bényei Ágoston (DVSC):
13 perc
Baranyai Nimród (DVSC):
13 perc
Bakti Balázs (Puskás Akadémia):
10 perc
Major Martin (Gyirmót FC Győr):
1 perc
ÖSSZESEN:
673 perc

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik