Úszás: Güttler Károly bízik benne, egyszer meglesz az utódja

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.21. 15:45
Címkék
Az olimpiai ezüstérmes, ex-világcsúcstartó mellúszó, Güttler Károly edzőként erősíti a Kőbánya SC-t.

Három évtizede a világ legjobbjai közé tartozott, manapság utánpótlásedzőként a reménybeli utódokat keresi Güttler Károly, az Európa-bajnok, kétszeres olimpiai és egyszeres világbajnoki ezüstérmes mellúszó. Az 54 éves szakember két színhelyen is igyekszik átadni tudását, tapasztalatait: 1998 óta szakmai irányítója az Újpesten működő úszóiskolának, emellett 2013-tól tagja az edzői teamnek a Kőbánya SC úszószakosztályában. Güttler Károly, az Európa-bajnok, kétszeres olimpiai és egyszeres világbajnoki ezüstérmes mellúszó. Az 54 éves szakember két színhelyen is igyekszik átadni tudását, tapasztalatait: 1998 óta szakmai irányítója az Újpesten működő úszóiskolának, emellett 2013-tól tagja az edzői teamnek a Kőbánya SC úszószakosztályában.  

Güttler Károly abban a Kőér utcai uszodában dolgozik, ahol 1987-től kezdve nemzetközi sikereit megalapozta.

Az egyik legnagyobb diadalát az 1993-as sheffieldi Eb-n aratta, ahol úgy nyert nagy fölénnyel a délutáni döntőben, hogy a délelőtti selejtezőben hatalmas világcsúcsot repesztett 100 mellen. 

– Tíz éve vagyok ismét a Kőbánya SC-ben, ahol ugyanabban a 33-as medencében úsznak a tanítványaim, mint annak idején Egerszegi Krisztina, Risztov Éva, Kovács Ági, Cseh Laci meg hát én magam is. Hűek maradtunk a helyszínhez, itt készül az én nagy csoportom is. Tizenketten tartoznak közvetlenül hozzám a serdülő és ifjúsági korúak közül. 

– A KSC korosztályos úszói hagyományosan a legjobbak közé tartoznak idehaza... 

– Utánpótlásszinten nagyon jól állunk, legutóbb, a tavaly decemberi rövidpályás magyar bajnokságon is kiválóan szerepelt az egyesületünk, az eredményességi rangsor élén végeztünk. Mondhatnám, hogy nevelőklubunk megint kiválóan vizsgázott. 

– Van olyan tanítvány, akiből egy új Güttler Károly lehet? 

– Én nagyon szeretném. Azon vagyok, meg ábrándozom is róla eleget, hogy edzőként a lehető legjobbat, legtöbbet hozzam ki a gyerekekből, ezt próbáljuk összehozni közösen.

Minden vágyam az, hogy legyen ugyanolyan eredményes az edzői pályafutásom, mint amilyen a versenyzői volt, ezt az álmomat soha nem fogom feladni.

Garantált siker persze nincsen, nem lehet előre borítékolni a végeredményt, de vannak ügyes gyerekek, akiket el tudok képzelni a felnőtt mezőnyben is sikeres úszóként. Neveket még nem mondanék, de bízom benne, meglesz majd az utódom, mert egyelőre nem attól hangos az uszodák világa, hogy egy Güttler-tanítvány olimpiát nyert, ami viszont nem jelenti azt, hogy nem is lesz ilyen. Várjuk ki az idejét... 

– A Kőér utcai uszodában régóta ugyanaz a megszokott menet: reggel, vagy még inkább hajnali öt óra ötventől négyórás edzés, benne másfélórás erőfejlesztő tornával, délután jó kétórás edzés jön, összesen pedig 15 kilométer úszás a penzum naponta. Változott-e valamit a napi rutin mostanság, amikor energiakrízis van, korlátozások léptek-lépnek életbe és uszodabezárások is előfordulnak?

– Ahogyan hovatovább félévszázada, én ma is hajnalban kelek, valamivel öt előtt, az úszás már csak ilyen úszónak, edzőnek egyaránt, korán kezdődnek a napjaink... Szóval ebben nincs változás, az uszodai menetrend is ugyanaz, annak pedig örülünk, hogy egyáltalán működünk, működik az uszodánk, amely állami irányítás alatt van, s mivel ez egy nemzeti sportközpont, nem zárták be, hála istennek. A helyünk tehát megvan, a változás annyi, hogy a víz hőmérséklete, ahogy a medencetéré is, csökken, de ez igazából minket nem zavar a felkészülésben. 

Kiemelt képen: Az utánpótlás-nevelésben is élenjáró Kőbánya SC-ben az utódjelölteket pallérozza Güttler Károly (bal szélen)  Forrás: Facebook 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik