Úszás: Győrben most éppen válságmenedzselés folyik

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.18. 19:29
Címkék
A GyőrI Úszó SE-nél klasszikus szakosztálymodell működik, amelyben a tanfolyamosoktól kezdve az olimpikonig megpróbálják a versenyzőket menedzselni, a tehetségeket kiválasztani. „Vagyis versenyistálló vagyunk, ahol alapvetően tehetséggondozásról van szó” – bocsátotta előre honlapunknak adott interjújában Petrov Árpád vezetőedző, azonmód hozzáfűzve: most viszont leginkább válságmenedzselés zajlik náluk...

Az ország legeredményesebb egyesületei közé tartozik a Győri Úszó SE, ahol a Petrov fivérek, Árpád és a szakosztályt vezető Petrov Iván irányításával folyik sportszakmai értékteremtő munka – napjainkban azonban jócskán megnehezült körülmények közepette.Petrov Iván irányításával folyik sportszakmai értékteremtő munka – napjainkban azonban jócskán megnehezült körülmények közepette.

– Ha azt nézzük, hogy az ob-n legutóbb is mind a gyermek-, mind a serdülőbajnokság pontversenyét megnyertük, többet tán nem is kell mondani az utánpótlásban végzett tevékenységünkről – jelentette ki a szakember, aki bő három esztendeje érkezett Győrbe.

A korosztályos válogatottakban a teljes spektrumban jelen vagyunk, az EYOF-ra, a serdülők és ifjúságiak  mindenféle világversenyeire küldünk versenyzőket, méghozzá viszonylag nagy számban, s jelenleg nyolc utánpótlás-válogatott úszónk van, ami tényleg egészen jó... Az úszásnemeket tekintve a nyílt víztől a sprintig, az úszást globálisan próbáljuk lefedni

– sorolta a hátországra vonatkozó nyitókérdést megválaszolva Petrov Árpád.

– Kit lehet a talentumok csapatából kiemelni?

– Senkit! A rengeteg csodagyerek közül nem akarok nagy súlyt rakni senkire, már pusztán azért sem, mert korosztályos bajnokból is rengeteg van nálunk.

– Akkor támasszuk alá a „nevesítési kényszert” másképpen... Nemzetközileg, a világversenyeken mutatott produktumuk alapján kik a legjobbak?

Andor Benedek döntős volt a tavalyi ifjúsági világbajnokságon, Zámbó Virág pedig az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, az EYOF-on érmet szerzett. Vagyis ők már tényleg megmutatták oroszlánkörmeiket nemzetközileg is... Rajtuk kívül több, bőven tinédzserkorú úszónk is jó úton jár afelé, hogy ő legyen az új Jakabos Zsuzsanna, vagy az új Szabó Szebasztián, hogy a győri színekben versenyző legnevesebb felnőtteket, az igazi húzóembereket említsem.

Andor Benedek döntős volt az ifi vébén. Forrás: gyorplusz.hu

– A győri úszást mennyire viselte meg az energiamizéria?

– Nagyon is megviselt bennünket! Az infrastruktúra méreg drága lett, többszörösébe kerül a pályabér, mint amennyi reálisan kigazdálkodható. Reméljük, hogy ez a helyzet mielőbb rendeződik, és hát rendeződnie is kell, mert nyilvánvalóan ezt a terhet egyetlen klub sem tudja elviselni. Mi itt, Győrben lemondtunk a fizetésünk feléről, minden edző így tett, emellett pedig a versenyzők is, a profik hasonlóképpen cselekedtek, Jakabos pedig fizetése teljes egészéről mondott le... Tehát most

egyfajta krízisről lehet beszélni, válságmenedzselés folyik, de bizakodunk, hogy záros határidőn belül vége lesz ennek az állapotnak.

– Ilyen körülmények között hogy zajlik az edzésmunka?

– Az Aqua Sportközpontban egy tízpályás, 50-es, meg egy 13 pályás, 25 méteres medence áll rendelkezésünkre normál esetben, ám most a kismedencébe kényszerültünk, a nagymedence egyelőre le van zárva. De örülünk, hogy van hol edzenünk. Az ötvenest, ha a világítás korszerűsítésével végeznek, várhatóan május tájékán kinyitják. A vízminőség viszont rendben van, a vízhőmérséklet is rendben van, nem ez az aggasztó, hanem inkább az energiaárak okozta pályabér-növekmény...

 

(Kiemelt kép: Petrov Árpád és a legifjabb győri úszópalánták egy csoportja. Forrás: gyorplusz.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik