Úszás: Jól néz ki a válogatott! – Sós Csaba

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 17:03
Címkék
Thaiföldi „továbbképzésen” van túl úszóválogatottunk, amely három hetes edzőtáborozáson vett részt a délkelet-ázsiai ország híres üdülőközpontja, Phuket közelében.

A legjobb magyar úszók rendre külföldi edzőtáborral kezdik az év elejét, ahol azonban a legkevésbé sem könnyed szórakozás, hanem nagyon is embert próbáló, kőkemény alapozó munka vár rájuk.

 A tételt megerősítette Sós Csaba szövetségi kapitány is, aki a hazatérés után osztotta meg gondolatait honlapunkkal. 

„Meleg égövre azért megyünk el, mert magyar viszonyok között novemberben és februárban leginkább betegek az úszók, de azt hiszem, az átlagemberek is így vannak ezzel. Kint a versenyzők ez idő tájt feltöltődnek, napfényben edzenek. Az edzőtábor jelentősége, hogy

ilyenkor az úszónak nincs más dolga, meg nem is tud mással foglalkozni, csak az úszással,

s teljes, napi 24 órában ellenőrzött körülmények között készül. Ez bizony nehéz időszak, nem egzotikus nyaralás, hanem nagyon szigorú edzőtábor, most is kemény munka folyt” – mondta a szakvezető, aki kitért az utánpótlásra is, merthogy legígéretesebb képviselői szintén ott voltak a thaiföldi edzőtáborban. 

Pádár Nikolett Fotó: Magyar Úszó Szövetség / Derencsényi István

„Az ifiknél zajlik az a kritikus időszak, amikor eldől versenyzői sorsuk. Náluk ez az egy-két év dönti el azt, hogy felnőttben is világklasszisok lesznek-e vagy sem. A mieinkről azt tudom mondani továbbra is, hogy reményteljesek. Az egyformán 2006-os születésű Ábrahám Minna, Molnár Dóra és Pádár Nikolett ifjúsági Európa-bajnok, ifi világbajnok, ketten, Pádár és Molnár egyéniben is az, és mindegyik nagyon jó adottságú lány, aki fizikumban is felveszi a versenyt bárkivel. Mindhárman nagyszerűen dolgoztak az edzőtáborban, úgyhogy érdeklődéssel várom a továbbiakat.”

A kapitány szakmai álláspontjának véglegesítéséhez támpontot, érdemi segítséget kínál az úszók előtt álló több esemény, amely egyúttal bizonyítási lehetőség is. 

„Lesz még egy edzőtábor, Tenerifén, áprilisban pedig jön a magyar bajnokság, amely után teljes egészében kijelölöm a világbajnoki csapatot. Az említett mindhárom fiatal jó eséllyel pályázik rá, hogy benne legyen a vb-csapatban. A thaiföldi tapasztalatok alapján összességében pedig azt kell mondjam:

jól néz ki a válogatott!”

(Kiemelt képen: Molnár Dóra is okkal pályázik a világbajnoki csapattagságra Forrás: MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik