Asztalitenisz: András Csaba két győzelemmel kezdett az U21-es Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.04.07. 09:07
Címkék
A szarajevói U21-es asztalitenisz Európa-bajnokság második napján már András Csaba is ütőt ragadott, aki az első két csoportmeccsét egyaránt megnyerte.

A szarajevói U21-es asztalitenisz Európa-bajnokság második napján a párosok küzdelmei is megkezdődtek.

A hazai szövetség beszámolója szerint kiemeltként András Csabának nem kellett játszania csütörtökön a férfi egyes első csoportkörében, a második szakaszt pedig két győzelemmel kezdte. A szlovák Adam Klajber ellen 3:1-es szetthátrányból állt fel, a lengyel Mateusz Zalewskit már könnyebben verte meg, és kényelmes helyzetből várhatja a pénteki utolsó csoportmeccsét.

Dari Helga a francia Agathe Anne Avezou elleni vereségét követően a román Elena Zaharia ellen javítani tudott, így pénteken a horvát Dora Cosic ellen kiharcolhatja a nyolcaddöntőbe jutást.

A páros versenyszámokban az első találkozóján (a legjobb 32 között) kieső András, Dari vegyes pároson kívül a mieink más ország fiával, illetve lányával próbáltak szerencsét.

Férfi párosban András és a horvát Ivor Ban első kiemeltként csak pénteken mutatkozik be a nyolcaddöntőben. Rajtuk kívül Lei Balázs a vele tavaly decemberben U15-ös világbajnokságot nyerő szlovák Samuel Árpással is ott van a legjobb 16 között, valamint a svájci Barish Moullet-vel induló Kishegyi Ákos is. Szántosi Dávid a horvát Borna Petekkel az első körben búcsúzott.

A hölgyeknél Dari Helga a görög Malamatenia Papadimitru oldalán nagy csatában jutott tovább.

Vegyes párosban a már említett András, Dari duón kívül még három magyar érdekeltségű kettősért szoríthattunk. Közülük Kishegyi és a bolgár Cvetelina Georgieva párosa ment egy kört, de a 32 között ők is befejezték szereplésüket.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ
FÉRFI EGYES, 2. CSOPORTKÖR
C-csoport

András Csaba–Klajber (szlovák) 4:3 (3, –9, –10, –8, 5, 5, 9)
András–Zalewski (lengyel) 4:1 (6, 8, –7, 7, 5)

NŐI EGYES, 2. CSOPORTKÖR
E-csoport

Dari Helga–Avezou (francia) 3:4 (8, –4, –6, 8, 6, –7, –7)
Dari–Zaharia (román) 4:2 (–9, –4, 10, 8, 7, 8)

FÉRFI PÁROS
A 16 közé jutásért

Lei Balázs, Árpás (magyar, szlovák)–Pejic, Zijadic (bosnyák) 3:0 (8, 7, 7)
Kishegyi Ákos, Moullet (magyar, svájci)–Green, Camara (angol, holland) 3:1 (8, 2, –5, 4)
Szántosi Dávid, Petek (magyar, horvát)–Bessa, Gomes (portugál) 1:3 (7, –8, –8, –9)

NŐI PÁROS
A 16 közé jutásért

Dari Helga, Papadimitriu (magyar, görög)–Georgieva, Sadikovic (bolgár, luxemburgi) 3:2 (–9, –9, 9, 8, 7)

VEGYES PÁROS
A 32 közé jutásért

Kishegyi, Georgieva (magyar, bolgár)–Pons, Sastre (spanyol) 3:0 (8, 7, 9)
Szántosi, Pinto (magyar, portugál)–Belik, Hrabicová (cseh) 1:3 (–9, 11, –8, –10)
Lei, Matyunyina (magyar, ukrán)–Van Oost, Van Hauwaert (holland, belga) 2:3 (–5, 7, –12, 9, –17)
A 16 közé jutásért
Kishegyi, Georgieva–Istrate, Mitrofan (román) 0:3 (–8, –4, –3)
András, Dari–Tretyak, Jevtodij (ukrán) 1:3 (3, –7, –11, –13)

(Kiemelt képünkön: András Csaba Forrás: MOATSZ) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik