Tékvandó: három magyar aranyérem a bukaresti EJ-selejtezőn

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 18:15
Címkék
A Márton ikrek, Luana és Viviana, valamint Csáki Hanna is bravúrosan szerepelt a mögöttünk hagyott hétvégén azon a bukaresti tekvondós selejtező tornán, amelynek kategóriagyőztesei kijutottak a nyári Európa Játékokra, Krakkóba.

Éppenséggel nem az ünnepi étkek fogyasztásával, vagy éppen a locsolkodók fogadásával töltötték el az idei húsvétszombatot és –vasárnapot a magyar tekvondó-utánpótlás legkiválóbb hölgytagjai. Már csak azért sem, mert a hétvégét szinte végig a küzdőtéren töltötték, méghozzá Bukarestben, ahol az „euronyuszi” kölni vagy csapvíz helyett leginkább ütéseket és rúgásokat hozott mindannyiuknak, bár sokkal inkább adták, semmint kapták ezeket a mieink. Akik a nyári, lengyelországi Európa Játékok (EJ) selejtező tornáján indultak azzal a céllal, hogy kvótát szerezzenek a krakkói viadalra. Ez három leányzónak sikerült csapatunkból a román fővárosban: a 17 éves ikreknek, Márton Luanának és Márton Vivianának, valamint a szintén 2006-os születésű Csáki Hannának.Márton Luanának és Márton Vivianának, valamint a szintén 2006-os születésű Csáki Hannának.

A nővérek, noha onnan nem jutottak tovább, már egy jó héttel korábban, a kínai Vuhsziban rendezett és az első helyezetteknek párizsi olimpiai indulást garantáló Grand Slamen, színtiszta felnőtt mezőnyben igazolták – sokadszorra –, hogy nagy jövő előtt állnak, de zsenge koruk dacára már a jelenben is ott vannak a koreai eredetű ötkarikás sportág nemzetközi élbolyában. Erről frissiben a román fővárosban tettek tanúbizonyságot.

Elébb a Madridban élő, és az ottani elitklubban készülő magyar testvérpár néhány perccel fiatalabb tagja, Viviana a 67 kilósok között menetelt aranyéremig

úgy, hogy az odavezető úton bolgár, dán és – a fináléban - ukrán vetélytársnőt vert egyformán két menetben, mindvégig megingathatatlan magabiztossággal.

A nővér, Luana az 57 kilogrammosok között használta a kezét és a lábát szintén ellenállhatatlanul.

Ő a negyeddöntőben montenegrói riválissal bánt el, persze 2–0-ra, ahogyan kétszer két perc elegendő volt a számára arra is, hogy a legjobb négy között ukrán, a döntőben pedig francia ellenfelet intézzen el hasonlóképpen roppant simán. Adalékul: a legerősebbnek gondolt Kanelya Carabin összesen két pontot tudott csinálni rajta, míg Luana a 9–0 után a második menetben 11–2-re iskolázta le finalista vetélytársnőjét.

Harmadikként Csáki Hanna csatlakozott a kvótatulajdonos magyarokhoz.

Amennyire vártuk – már-már elvártuk – Mártonék selejtezős sikerét, annyira minősíthető váratlanul kellemes meglepetésnek az ő szintén parádés remeklése. Az MTK-s tekvondós ilyen minőségű tornán korábban még nem győzedelmeskedett, bár utánpótlásunk reményteljes képviselőinek egyikeként már letette névjegyét, amikor tavaly, majd már az idén is megnyerte a Szlovén Opent súlycsoportjában, a junior korosztályban. Bukarestben a 46 kilósok kategóriájában, a negyeddöntőben egy montenegrói lányra mért 2–0-s vereséget, a legjobb négy között egy grúzt szomorított el szintén 2–0-val, egyedül a fináléban maradt alul az egyik menetben, de a döntő, harmadik két percben – a három a magyar igazság jegyében is – megint ő volt a jobb, bezsebelve a kvótát a június végi Európa Játékokra. Afféle saját húsvéti külön ajándékaként is az érte szorítóknak.

(Kiemelt képünkön: a Márton ikrek, Luana (jobbra) és Viviana a tőlük megszokott módon aranyat harcoltak ki az EJ-selejtezőn is Forrás: wtftaekwondo.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik