Tenisz: Kincses közel járt a duplázáshoz a máltai junior ITF-tornán

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 12:29
Címkék
Az MTK Budapest 16 éves teniszezője, Kincses Kolos egyesben a döntőig menetelt, míg párosban meg sem állt a tornagyőzelemig a máltai J60-as besorolású, korosztályos ITF-versenyen.

Az U16-os fiú teniszezők európai ranglistáján 22. helyén álló Kincses Kolos két hetet töltött Máltán, előbb Paola, majd Marsa városába utazott edzője, Babos Csaba kíséretében. A második helyszínen az egyes verseny mezőnye a megszokottnál nagyobb volt, így hat meccset kellett nyerni a győzelemhez: ebből Kolosnak ötöt sikerült is abszolválnia, a döntőben viszont két szettben (6:0, 6:1) alulmaradt – az egy héttel korábban ugyancsak tornagyőztes – francia Jean-Karim Olivier de Sardannal szemben – számolt be a hazai szövetség (MTSZ).Kincses Kolos két hetet töltött Máltán, előbb Paola, majd Marsa városába utazott edzője, Babos Csaba kíséretében. A második helyszínen az egyes verseny mezőnye a megszokottnál nagyobb volt, így hat meccset kellett nyerni a győzelemhez: ebből Kolosnak ötöt sikerült is abszolválnia, a döntőben viszont két szettben (6:0, 6:1) alulmaradt – az egy héttel korábban ugyancsak tornagyőztes – francia Jean-Karim Olivier de Sardannal szemben – számolt be a hazai szövetség (MTSZ).

Ugyanakkor párosban az orosz Makar Krivoscsekov oldalán összejött neki a végső siker. A fináléig vezető úton nem vesztettek szettet, majd a döntőben meccst-tiebreakben (2:6, 6:3, 10-4) nyertek az Erwann Bouchet, Timothee Lustig francia kettős ellen.

Kincses ezzel pályafutása első junior ITF-tornáját nyerte.

(Kiemelt képen: Kincses Kolos (jobbra) és Babos Csaba / Forrás: MTSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik