Kajak-kenu: beindult a magyar éremgyár az U23-as és ifjúsági vb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 21:30
Címkék
Az olaszországi U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokság első döntős napján beindult a magyar éremgyár, a fiatalok tizenöt érmet, köztük nyolc aranyat szereztek.

Elérkezett az első döntős nap az olaszországi U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon, a magyar csapat pedig kiváló teljesítménnyel, már a délelőtti programban 13 érmet szerzett. A déli órákban tartott eredményhirdetések során összesen hatszor csendült fel a magyar himnusz, ebből öt alkalommal olimpiai számban aratott sikernek örülhettünk.

Az MKKSZ beszámolója szerint a magyar négyesek taroltak, hiszen mind az ifjúsági (K4 500: Samu Péter, Kollek Bálint, Hidvégi Zalán és Tamás Gergő; Bauer Zita, Tölgyesi Flóra, Horváth Kata és Szegedi Angelina), mind az U23-as korosztályban (K4 500: Szellák Szabina, Rugonfalvi-Kiss Janka, Dráviczki Dóra és Csikós Zsóka; Opavszky Márk, Szendy Maximilián, Keller Gergő, és Tamási Zsombor) férfi és női vonalon is a mi egységeink diadalmaskodtak. Címvédés született ifjúsági női C2 500 méteren, Szeged után Auronzóban is szenzációs versenyzéssel lett aranyérmes a Kiss Ágnes, Molnár Csepke alkotta kenu páros. A nap hatodik aranyérmét Zagyvai Borka szerezte. A váci kenus elsőéves U23-asként győzött a női kenusok egyik legkeményebb számában, C1 1000 méteren. 

A délelőtt során további hét dobogós helynek is örülhettünk az ifjúságiaknál Juhász István és Sárkány Réka C1 1000 méteren, a Szegi Zsombor, Soltész Péter páros pedig C2 1000 méteren lett második. U23-ban az Opavszky Réka, Gönczöl Laura egység is ezüstérmes lett.

A magyar küldöttség első érmét az U23-as Fodor Nicholas, Horváth Márton páros szerezte, C2 1000 méteren a harmadik helyen értek célba. Ugyancsak bronzérmes lett U23 K2 1000 méteren a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás egység, valamint ifjúsági korosztályban a serdülőkorú Gazdag Marcell, Mircse Zoltán kettős.

A délutáni programot leginkább előfutamok alkották, ám két döntő is bekerült: az idei korosztályos világbajnokságon először rendezték meg a mixváltó ötezer méteres számokat, amelynek lényege, hogy kajakban és kenuban egy férfi, illetve egy női versenyző 1250 méterenként váltja egymást. A szám pikantériája, hogy a váltást a futószakasz során teszik meg a versenyzők. Az ifjúsági kajakosok között Kaed Ádám Said és Debreczeni Lora Szkarlett, míg a kenusok között Lugosi Gergely és Benkucs Kíra állt fel a dobogó legfelső fokára.

A magyar csapat tehát tizenöt éremmel, köztük nyolc arannyal fejezte be a pénteki napot.

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

(Kiemelt képünkön: Samu Péter, Kollek Bálint, Hidvégi Zalán és Tamás Gergő, az ifjúsági K4 500 méter nyertesei Forrás: MKKSZ)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik