Úszás: huszonnégy magyar fiatal méret meg a kedden kezdődő ifi Eb-n

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 09:00
Címkék
A múlt év végén döntött úgy a kontinentális szövetség, a LEN, hogy az úszók 2023-as ifjúsági Európa-bajnokságát a szerb főváros rendezheti meg, amely 2008 és 2011 után harmadik alkalommal lesz a házigazdája ilyen eseménynek.

Július első teljes hetében, keddtől vasárnapig bonyolítják le Belgrádban az úszósport legnagyobb múltú korosztályos Európa-bajnokságát, jelesül az ifikét, a hazai medencék világában előszeretettel junior Eb-nek is nevezett viadalt, amelyen huszonnégy fős magyar válogatott próbál szerencsét.

Fortuna kegyeit nem jobb híján, hanem nagyon is megalapozottan keresik a mieink, akik a mázli helyett okkal bíznak abban, hogy meglesz a jutalma a komoly felkészülésnek és a már megszerzett tudásnak.
 
Fortuna kegyeit nem jobb híján, hanem nagyon is megalapozottan keresik a mieink, akik a mázli helyett okkal bíznak abban, hogy meglesz a jutalma a komoly felkészülésnek és a már megszerzett tudásnak.

A legutóbbi hasonló kontinensversenyen, amelyet Bukarestben bonyolítottak le csaknem napra pontosan egy esztendővel ezelőtt, a magyar csapat hosszú idő után szerepelt ismét minden rivális válogatottnál jobban, és szerezte meg az első helyet az éremtáblázaton.

A bravúros összteljesítményből oroszlánrészt vállalók közül – s ez különösképpen táplálhatja az erős honi optimizmust: – többen is helyet kaptak a jelen ifi csapatában is, akikre húzószerep vár a szerb fővárosban, de nem egy reménységünk mutathatja meg most első alkalommal, hogy ő maga is a jegyzett európai korosztályos úszók élbolyába tartozik. 

Az idei – sorszáma szerint 49. – ifjúsági kontinenscsúcson a legnagyobb várakozás idehaza a tavaly Eb-elsőséget – s nem mellesleg világbajnoki címet is – kiérdemelt leányváltónk fellépését övezi, amelynek tagjai valamennyien ott vannak a Belgrádba utazók között. Vagyis az elfogultság vádja nélkül bízhatunk okkal a négyes közös, amellett egyéni sikereiben egyaránt. A 4x100 és 4x200 gyorson egyformán Európa-bajnok kvartettből a múlt évben aranyakat halmozó Pádár Nikolett és Molnár Dóra szólistaként is megint sokra viheti a híres pólókapus, Milan Gale Muskatirovic nevét viselő uszoda vizében, ahogy a váltó másik két tagja, Ábrahám Milla és Gyurinovics Lili sem csak a staféta diadalához teheti hozzá a magáét. 

Már csak azért sem kell alacsonyra állítani derűlátásunk fokmérőjét, mert

a négyesből hárman – az egyformán tizenhét éves, és már felnőtt Eb-érmet is felmutató Pádár, Molnár és Ábrahám – bekerültek a magyar felnőttválogatottba is, amely az ifi Eb után jó egy héttel kezdődő fukuokai világbajnokságon indul.

Mivel a vb az esztendő fő sportági eseménye, a tiniknek is Japánban kell majd igazán nagyot alakítaniuk, vagyis ott lesz szükség az igazi csúcsformára, ezzel együtt azért a belgrádi korosztályos randevún is oda kell érniük a dobogós helyek valamelyikére, még „félgőzzel” is – legalább is a szurkolói szerepbe átváltó újságíró szerint... És a legjobbak közé várjuk a felnőttek szövetségi kapitányának, Sós Csabának a bizalmát szintén kiérdemlő, ugyancsak fukuokai utazóvá előlépett további két 17 évest, Flück Nórát és az ifi világbajnok Komoróczy Lorát egyaránt. 

A nagy vébén rajtoló együttesből kimaradtak viszont kihegyezett formában a szerb fővárosban igazolhatják Eb-jelenlétük jogosságát. Konkrétabban: szomorúan vennénk tudomásul, ha nem láthatnánk a medálért harcolók között példának okáért a 2021-ben ifi Európa-bajnok váltóban helyet kapott Veres Laurát, vagy éppen a 2008-as születésű nem hétköznapi tehetséget, Jackl Vivient, akinek Bukarestből van már Eb-bronza, és a magunk részéről bízunk a fiúkban is. Belgrádban remek Eb-produktummal letehetik a névjegyüket többen is, így például Kováts Alex, Bagi Zoltán, vagy a nyílt vízen már bizonyított Hartmann Máté és Kovács-Seres Hunor. Persze örömmel fogadjuk az itt nem említettek bármelyikét, aki gondoskodni képes arról, hogy róla is okkal írjunk-írjanak – legalább utólag...

A magyar ifik Eb-csapata – Belgrád (július 4-9.):
Fiúk:
Ángyán Máté, Bagi Zoltán, Balogh Levente, Harsányi Mátyás, Hartmann Máté, Kakuk Koppány, Kis Noel, Kovács Seres Hunor, Kováts Alex, Magda Boldizsár, Sámóczi Milán
Lányok: Abonyi Tóth Glenda, Ábrahám Minna, Barna Bianka Dorottya, Csulák Lia, Dapsy Hanna, Elekes Tamara, Flück Nóra, Gyurinovics Lili, Jackl Vivien, Komoróczy Lora, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Veres Laura

(Kiemelt képünkön: a 4x100-as és 4x200-as ifi Európa-bajnoki címvédő, amellett korosztályos világbajnok gyorsváltó (balról jobbra): Molnár Dóra, Ábrahám Minna, Gyurinovics Lili és Pádár Nikolett Belgrádban ismételhet Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik