Mesterfogások: Juhász Zsolt így hozta fel csapatát a víz alól

Szeretném előre leszögezni, hogy hasonló helyzetben még sosem voltam, és úgy gondolom, nagyon kevesen éltek át ilyen szituációt.

Tavaly júliusban az U15-ös fiú vízilabda-válogatottal mint szövetségi edző vettem részt a korosztály Montenegró fővárosában, Podgoricában rendezett Európa-bajnokságán. Az Eb-t már az új lebonyolítás szerint rendezték, amely szerint a papíron legjobb nyolc válogatott két kiemelt csoportban kezdett. Innen az első kettő automatikusan továbbjutott a nyolc közé, a harmadik és a negyedik helyezett pedig a nyolcaddöntőben folytatta egy alacsonyabban jegyzett csoportból továbbjutó ellenféllel.

Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy bár ez első három mérkőzést is fontosnak tartottuk, tudtuk, hogy azoknak nincs igazi, komoly tétjük, hiszen a csoportkör után a négyesünkből egyetlen csapat számára sem ér véget az Eb. Figyelembe véve mindezt,

hanem a torna végén tudjuk kihozni magunkból a legtöbbet. A lebonyolítási rendszer lehetőséget adott erre az ütemezésre.

Természetesen minden mérkőzésen nyerni szerettünk volna, de számoltunk azzal a forgatókönyvvel is, hogy esetlegesen ez nem sikerül. Viszont azt nem gondoltuk volna, hogy az első három meccsünket elveszítjük.

Az első, montenegróiak elleni vereség után úgy éreztem, hogy sok van még a csapatomban. A második, spanyolok elleni vereség már engem is megviselt, mert úgy gondoltam, őket úgy is le tudjuk győzni, hogy nem járunk még a tökéletes gyorsasági szinten. És miután kikaptunk az olaszoktól is, padlóra kerültünk.  A gyerekek nem tudták, hogy mi miért történik velünk, síró, kétségbeesett fiúkat láttam a medence szélén. Ki kellett jönnünk a gödörből, és mindezt úgy próbáltam elérni, hogy felhívtam a fiúk figyelmét:

Elmondtam, lehet, most úgy érzik, itt a világ vége, de nagyon keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy ilyen mélypontról indulva mutassák meg: igenis ők a legjobbak! Biztatásként kiemeltem: ahhoz, hogy hatalmasat lépjünk felfelé, jó mélyre kellett ereszkednünk, de az fog csak igazán nagyot szólni, ha innen képesek vagyunk talpra állni. Hangsúlyoztam, egyetlen vereséggel is fantasztikus teljesítmény Eb-t nyerni, de ha mi hárommal is megcsináljuk, arra mindenki felkapja a fejét.

Négy nappal később Európa-bajnokok lettünk.

A vereségek után az egyik legfontosabbnak azt tartottam, hogy megőrizzem a játékosok motivációját, mert ők az elejétől kezdve nyerni akartak, éhesek voltak a sikerre, és nem is játszottak rosszul, viszont a helyzeteink kimaradtak. Az egyik játékosom nagyon jól megfogalmazta a csapat legfőbb célját, miszerint ők Eb-t akartak nyerni, nem pedig mérkőzéseket.

De elkezdtünk az aktuális napi, apró célokra is koncentrálni. Ha szünnap volt, akkor azon csak jól akartuk magunkat érezni, a másnap délelőtti tréningen pedig csak szerettünk volna edzeni egy jót. A hollandok elleni nyolcaddöntőben olyan dolgokat tűztünk ki magunk elé, mint például hogy menjen jól a védekezés, lőjük be a ziccereket.

Ez azért volt fontos, mert az Eb előtt már mindenki az éremről beszélt. A fiúk megértették, hogy a célunk elérése felé lépésről lépésre kell haladnunk, és az vezet eredményre, ha mindig a következő feladatunkra összpontosítunk.

Igyekeztem továbbá helyre tenni az egókat. A játékosoktól egyesével is azt kértem, hogy kezdjék el feszegetni a határaikat. Játsszanak jobban, mint valaha játszottak. Legyenek jobbak, mint az az ellenfél, akivel külön harcot vívnak a vízben. Mert ha összességében eggyel több párharcot nyerünk a medencében, mint a másik a csapat, akkor jó eséllyel a meccset is megnyerjük. Mindezt viszont úgy kellett szorgalmazzam, hogy a játékosok jókedvét, pozitív hangulatát ne vegyem el, mert annak megléte az egyik legfontosabb ebben korban. Természetesen azt is kiemeltem, hogy az egót csak a vízben kell érvényesíteni, a parton nem. Csak az az együttes tud csapatként eredményes lenni, amelynek a játékosai képesek erre. Ha ebből a szempontból a vízben és a parton is egymáshoz hasonló szemléletben működünk, az nagyon kártékonyan hat a csapategységre. A szándékom értő fülekre talált, és nem a végeredmény miatt állíthatom ezt örömmel, hanem azért, mert úgy érzem, hogy

A negyeddöntőben ki-ki meccsen az addig százszázalékos horvátokat vertük meg, az elődöntőben a szerbeket győztük le öt góllal és remek játékkal, a döntőben pedig szintén kiválóan, koncentráltan pólózva vágtunk vissza a házigazda montenegróiaknak, és 10–8-ra nyertünk, egyúttal Európa-bajnoki címet szereztünk.

Nem titok, hogy a sikertelenség ideje alatt a gyerekekben is nagy volt a feszültség, viszont sikerült mindenen felülkerekedniük, és az Eb végén nagyon jóleső érzés volt látni, ahogyan őszintén, felhőtlenül örülnek egymás blokkjainak, góljainak és minden apróbb részsikerének.

Ez az Európa-bajnokság visszaigazolást adott arról, hogy nem szabad kételkedni önmagunkban. Ha elvégeztük a munkát, akkor nincs más feladatunk, mint teljes lelkesedéssel és önbizalommal tenni a dolgunkat.

A három vereséget követően is azt gondoltuk, hogy ennél többet és jobban dolgozni nem lehetett, mint azt tettük a felkészülés során. És ha egy meccset sem tudunk nyerni, akkor is tiszta lelkiismerettel köszönünk el az Eb-től. De az elvégzett munkának végül meglett a gyümölcse, hiszen aranyéremmel, Európa-bajnokként jöttünk haza.

Juhász Zsolt
A 2023-ban Eb-győztes U15-ös fiú vízilabda-válogatott szövetségi edzője

(Kiemelt képünkön: Juhász Zsolt eligazítást tart az U15-ös Eb-n Forrás: LEN)