Kézilabda: Nagyon magyar fiatal párti vagyok – Elek Gábor

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 18:51
null
Megkezdte a felkészülést az NB I-es idényre az Esztergomi Kézilabda Club, amelynek vezetőedzőjét, Elek Gábort a szakosztály utánpótlásáról kérdeztük.

A bő egy évvel ezelőtt a Ferencváros vezetőedzői posztjáról távozó, és – némi meglepetésre – az Esztergomi Vitézek női kézilabdacsapatának a szakmai vezetését átvevő Elek Gábor a 2023-2024-es évadnak NB II helyett NB I/B-sként futhatott neki az MKSZ adminisztratív döntése értelmében (a Siófok licencproblémái idézték elő a helyzetet), a csapat pedig nem tétlenkedett a másodosztályban, és az eredeti célokat is felülírva a feljutást érő második helyen zárt a Szombathely mögött.

A klub a felnőttcsapat mellett az utánpótlás fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet, aminek kulcsszereplője az FTC-vel kétszeres magyar bajnok, BL-ezüstérmes, korábban a magyar válogatottat is irányító, azzal a legutóbbi, tokiói olimpián hetedikként záró szakember.

„Elég nagyszabású projektbe vágtunk bele itt egy évvel ezelőtt. Sokan mosolyogtak azon, amiről akkoriban beszéltünk, de az első lépést megtettük a céljaink felé, amiket viszont az utánpótlás-nevelés, az utánpótlás megfelelő felépítése nélkül nem fogunk elérni – mondja az Utánpótlássportnak Elek, aki a 2024-2025-ös évadban már vezetőedzőként irányítja az élvonalbeli gárdát. – Ez legalább annyira fontos, mint a felnőttcsapatunk megerősítése. Az előző évadban még az utóbbi élvezett prioritást, hiszen az NB I-es gárdánk alapján tudjuk majd bevonzani a fiatalokat; ez szerencsére jól halad, novembertől telt házzal játszottuk a bajnokikat, ami a gyerekeknek óriási vonzerő, ők pedig folyamatosan érkeznek a klubhoz, bővül a szakosztály. Mellette persze kellenek az infrastrukturális és a személyi fejlesztések is, hogy minden jól működjön.

Nyilvánvaló, hogy minden felnőttcsapatba kellenek a rutinos emberek, a fiatalokat viszont így lehet megfelelően felnevelni, ha vannak körülöttük példaképek.”

Forrás: Esztergomi Vitézek

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a csapathoz a nyáron három utánpótláskorú játékos is igazolt: a junior-vb-n nemrégiben ezüstérmet szerző Faragó Lea és Horváth Fanni, illetve Kármán Luca – előbbi a NEKA-tól, utóbbi kettő a Ferencvárostól érkezett. A szakosztály NB I-es együttese a közelgő évadban Esztergomi Kézilabda Club, az utánpótlás és a megyei vonal pedig az Esztergomi Vitézek néven versenyez majd.

„Leának remek idénye volt (az elmúlt NB I-es évadban a legeredményesebb góllövők közé tartozott, a junior vb-n pedig a torna All Star-csapatába is beválasztották a 2005-ös születésű átlövőt – a szerk.), ám már régebb óta követtem a pályafutását; fontos volt a leigazolása. Lucával dolgoztam együtt a Fradinál, nálam lett a felnőttkeret tagja, nagyon jó véleménnyel vagyok róla, Fanninak pedig azóta is emlékszem az első ferencvárosi ifjúsági bajnokijára, amelyen tíz percet játszott – már ott feltűnt, különlegeset láttam benne, bízom abban, hogy idén már a felnőttek között is megmutatja a tudását. Rajtuk kívül is lesznek utánpótláskorúak a névsorban,

(Kiemelt képünkön: Elek Gábor Fotó: Földi Imre) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik