Konkoly Csaba: Erősíteni kell az összetartozást!

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 18:21
null
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Konkoly Csaba, a Győri ETO női kézilabdacsapatával négyszeres magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes, BL-döntős szakember – aki jelenleg a Vasas női NB I-es együttesének vezetőedzőjeként, a klub szakosztályának szakmai igazgatójaként tevékenyedik – osztja meg a gondolatait a korosztályos játékosok előtti példaképek fontosságáról, az utánpótlás- és a felnőttcsapat kapcsolatáról.

A győri éveim alatt utánpótlásedzőből váltam felnőttedzővé. Olyan rendszerben dolgoztam, szocializálódtam, amelyben alapelv volt, hogy nagyon szorosnak kell lennie az ifjúsági és a felnőttcsapat közötti kapcsolatnak.

Akkoriban általános iskolában is tanítottam és edzősködtem, azokat a gyerekeket pedig próbáltuk minél többször elvinni a felnőttcsapat meccseire. Érdekes, de kezdetben még más nézőpontból tekintettem erre a programra: azt járt a fejemben, hogy elmarad az edzés, így pedig hiányos lesz a felkészülésünk a fiatalokkal. Az akkori szakosztályvezetőnk, Jakab Lajos viszont azt mondta, higgyem el, hogy azon a kimaradt tréningen nem múlik semmi – az évek során ezt én is megértettem. Minden állomáshelyemen azt tapasztaltam, hogy rendkívül hatékony, ha a klubon belül az utánpótláscsapatok fölött áll egy példaképként szolgáló együttes, vagyis a piramis csúcsa, a felnőttcsapat. Annál jobb, ha NB I-es gárdáról van szó, hiszen akkor ez a szint lebeg reális célként a fiatalok szeme előtt.

Ebből következett az ötlet, hogy a lehető legtöbbször igyekezzünk bevonni a mérkőzéslátogatásba a gyerekeket, akik közül többen akár már a bevonulásnál is szerepet kaphatnak. Ez a mai napig meghatározza az edzői felfogásomat, ezért próbáltam hasonló módszert bevezetni a Vasasnál is. Ahogyan a klub szlogenje szól, „A család az első!”, a közösségbe a legkisebbek is beletartoznak, egy-egy ilyen meccsnézés pedig óriási élmény számukra.

Nem tartozunk az élcsapatok közé az első osztályban, ám azt a szurkolást, amit például az U10-es leánycsapatunk bemutat egy-egy hazai bajnokin, a legjobbak is megirigyelnék.

A végén pedig várják a pacsit, az aláírást, a közös képet. Ez biztos, hogy erősíti a kicsikben a közösséghez tartozás érzését, hosszútávon pedig segíthet abban, hogy a gyerekek egyszer – ezzel a motivációval felvértezve – akár a felnőttcsapatig is eljussanak. Arról nem is beszélve, hogy elleshetnek olyan mozgássorokat, amiket a következő edzésen már próbálgathatnak, és egyszer nekik sikerül is majd végrehajtani azokat.

Konkoly Csaba (jobbról a második) az Angyalföldi Sportiskola fiataljai között Forrás: Vasas

A meccslátogatás folyamatának kialakulásához persze idő kell és logisztikai oldala is van, de amint ezt megterveztük, szokássá, sőt várva várt eseménnyé vált. A gyerekek szívesen jönnek a nagyok mérkőzéseire. Természetesen a Fradi vagy a Győr vendégszereplése többeket mozgat meg, hiszen világsztárok, klasszisok érkeznek hozzánk, a legfiatalabb korosztályok képviselői viszont ellenféltől és eredménytől függetlenül lelkesek. Sosem felejtem el, amikor egy tízéves kislány a vereség után odajött gratulálni, mire én azt mondtam, hogy „de hát kikaptunk…” ,  ő viszont nagyra kerekedett, őszinte szemekkel úgy reagált: „legközelebb biztos nyer a csapatod, Csaba bácsi!” 

Erre a fajta naivitásra, gyermeki rajongásra lehet építeni a jövő csapatát.

A meccslátogatásnak utóhatása, második „felvonása” is van: felgyorsult világunk a hirtelen ingerekre épül, főleg a fiatalok esetében, akik könnyedén felejtenek el dolgokat, ám a mérkőzést követő első edzésen az összecsapás alapján akár memóriapróbát is lehet tartani, illetve a szabályok megismerésének is jó módszere lehet ez.

A következő szint az olimpia, amelyhez még a felnőttcsapatunk is igazodott. Úgy terveztük meg a nyári időbeosztást, hogy a magyar válogatottak meccseit közösen tudjuk majd nézni. Ekkor Balatonbogláron leszünk edzőtáborban, ráadásul az ifjúsági csapatunkkal együtt, így közösen szurkolhatunk az olimpikonjainknak. Biztos vagyok benne, hogy ez is jót tesz majd a morálnak, és az összetartozást erősíti. Valószínűleg a példát követik majd az U17-eseink és az U16-osaink is, akik szintén közösen készülnek és nézik a játékok mérkőzéseit azokban a napokban.

Konkoly Csaba
a Vasas NB I-es női kézilabdacsapatának vezetőedzője, a szakosztály szakmai igazgatója

(Kiemelt képünket készítette: Vasas Attila/Vasas)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik