Röplabda: eredményes heteken van túl a hazai utánpótlás az Eb-ken

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 14:10
null
Az U22-es férfi röplabda-válogatott hatodik, az U18-as leány nemzeti csapat nyolcadik lett a korosztály Európa-bajnokságán, ezzel az adott szakágban mindkét együttes az elmúlt évek legjobb magyar eredményét jegyezte az utánpótlás Eb-ket tekintve. Vatai Gabriellát, a hazai szövetség (MRSZ) ügyvezető igazgatóját kérdeztük a jó szereplések kapcsán.

Az elmúlt hetekben két korosztályos röplabda-válogatottunknak is Európa-bajnokságon volt jelenése: előbb az U18-as lányok Krétán bizonyíthattak, majd az U22-es fiúk Hollandiában szerepeltek. A Horváth András vezette U18-as leányegyüttes a nyolcadik helyet szerezte meg a 16 csapatos elitmezőnyben, míg Toronyai Miklós tanítványai a hatodikként zártak a legidősebb fiú utánpótlás-korosztály kontinensviadalán.

„A leányszakágban utoljára a 2021-es, részben hazai rendezésű U16-os Eb-n tudtunk ehhez hasonló remek helyezést elérni, amikor is a válogatottunk kilencedik lett Nyíregyházán – kezdte Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója az Utánpótlássportnak. –

Továbbá szintén kiemelendő, hogy ennek az eredménynek köszönhetően a korosztály legfrissebb európai ranglistáján feljöttünk az előkelő hetedik helyre, ami ugyancsak nagy fegyvertény. A fiúutánpótlásban kicsit más a helyzet, ugyanis válogatottunk ezt megelőzően már elég régen, még 2017-ben járt utoljára korosztályos Európa-bajnokságon, szóval ennek a fényében az U22-es válogatott hatodik helyezése várakozáson felüli, kiváló eredmény.”

Hatodik lett az U22-es férfiválogatott a hollandiai Eb-n Forrás: CEV/MRSZ

Vatai elmondta, az alapján, amit a lányok már a tavalyi U17-es Eb-n mutattak Békéscsabán, bízott benne, hogy idén is jól teljesítenek majd a kontinenstornán, és nagy örömére végül így is történt.

Hajszálon múlott, hogy nem jutottak be az elődöntőbe, hiszen a hollandoktól csupán döntő szettben 19:17-re maradtak alul. Ha legyőztük volna a házigazdát, akkor négy között találjuk magunkat, ami előzetesen teljesen elképzelhetetlennek tűnt, óriási bravúr lett volna a srácoktól. Végül hatodik lett az együttes, ami ugyancsak rendkívül dicséretes teljesítmény.

Ez mindenképpen bizakodásra ad okot a nagyválogatott szempontjából, mivel az U22-esek közül már jelenleg is jó néhányan a felnőtt nemzeti csapat keretét erősítik, és a mostani tapasztalatokból tényleg rengeteget profitálhatnak."

Hozzátette, örömteli látni, hogy megvannak azok a jó képességű fiatal játékosok, akiket hosszú távon be lehet építeni a felnőttválogatottba.

„Az elmúlt években a leányutánpótlásban határozottan látható az előrelépés nemzetközi színtéren. A hazai rendezésű világeseményeken való szereplésen túl a lányok háromszor is saját jogon vívták ki a helyüket az Európa-bajnokságra, ami a korábbi esztendőkhöz képest jelentős fejlődés, és mint látható, a nagy tornákon egyre jobb eredményeket is érnek el a lányok. A fiúknál is megindult egy pozitív folyamat, és bízunk benne, hogy idővel sikerülhet még közelebb zárkózni az európai elithez, és gyakrabban szurkolhatunk majd fiúválogatottnak is korosztályos Eb-n.”

(Kiemelt képen: az Európa-bajnoki nyolcadik U18-as leányválogatott Forrás: MRSZ/CEV)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik