Röplabda: túlszárnyalták a várakozásokat az U22-es fiúk az Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 18:18
null
Toronyai Miklós szövetségi edzővel az után beszélgettünk, hogy az U22-es férfi röplabda-válogatott a hatodik helyen végzett a hollandiai korosztályos Európa-bajnokságon, és csupán hajszálnyira volt az elődöntőbe jutástól.

Mint arról beszámoltunk, győzelemmel búcsúzott a magyar férfiválogatott az U22-es Eb-n, miután a harmadik csoportmérkőzésén három játszmában nyert a spanyolok ellen, és ezzel csoportja harmadik helyén zárt Groningenben, és lemaradt a négy közé jutásról. Az Európa-bajnoki nyolcas döntő korábbi meccsein a mienk előbb ki-ki meccset vívtak a házigazda hollandokkal, és csupán döntő szettben, 19:17-re kaptak ki az esélyesebb riválistól, majd a második találkozón 3:0-ás vereséget szenvedtek a későbbi csoportelső lengyelektől, akik egyébként szettveszteség nélkül hozták le a csoportkört.

Az Eb előtt Kormos Mihály, a hazai szövetség (MRSZ) szakmai igazgatója így nyilatkozott a várakozásokról.

„Már önmagában az a tény, hogy ott lehet a csapatunk az Európa-bajnokságon, hatalmas szó számunkra, hiszen a fiúszakágban ez ritkábban adatik meg számunkra, mint a lányok mezőnyében. 

Ennek fényében határozottan kijelenthetjük: az összesítésben elért hatodik helyével a magyar csapat túlszárnyalta az előzetes várakozásokat. (Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a válogatott szerencsés körülmények között vívta ki a kijutást a selejtezőben, ugyanis a koszovóiak legyőzése mellett az izraeliek – háború miatti – visszalépése is kellett ahhoz, hogy a mieink csoportmásodikként kvalifikáljanak a nyolcas döntőre.)

A spanyolok magabiztos legyőzésével zárta az Eb-t az U22-es férfiválogatott, amely így hatodik lett Hollandiában Forrás: MRSZ/CEV

– értékelt már Toronyai Miklós szövetségi edző a csoportkör után az Utánpótlássportnak. – Kizárólag a lengyelek elleni vereség miatt maradt bennem némi hiányérzet, azon a meccsen kicsit megilletődötten játszottunk, főleg az első két szettben, utána a harmadik játszma már jobban sikerült. Nyilván, a hollandoktól sem volt jó érzés kikapni, különösen ilyen drámai körülmények között, ugyanakkor azon a meccsen olyan produkciót nyújtottak a srácok, hogy nem érheti szó a ház elejét, tényleg mindent megtettek a sikerért. Egy ki-ki meccsen, az ötödik szett legvégén már apróságokon múlik a győzelem, és meccslabdáig is eljutottunk, de sajnos nem volt szerencsénk, ezúttal mi húztuk a rövidebbet. Míg zárásként azt a spanyol együttest  amely egyébként csoportelsőként jutott ki az Eb-re – sikerült három szettben felülmúlnunk, ami rendkívül értékes győzelem. A spanyol Európa legerősebb röplabdanemzetei közé tartozik felnőtt- és utánpótlásszinten egyaránt, szóval ellenük játszmaveszteség nélkül nyerni, hatalmas fegyvertény.

A nemzetközi közvéleményből is sokan megjegyezték, hogy mi csak a szerencsés körülményeknek köszönhetően jutottunk ki a tornára. Azt hiszem, most bebizonyította a válogatott, hogy ez nem csupán a véletlen műve volt, hanem a játékunk alapján is megérdemelten szerepelhetünk ebben a mezőnyben, és csupán karnyújtásnyira voltunk a legjobb négy közé kerüléstől. Mindent egybevéve, ez a hatodik hely nagyon szép eredmény, méltón képviseltük a magyar röplabdasportot, a játékosok pedig sok erőt meríthetnek ezekből a tapasztalatokból." 

A magyar válogatott kerete:
Bogdán Bence (Kecskeméti RC), Boldizsár Péter Andor (Kecskeméti RC), Cziczlavicz Dávid (GreenPlan-VRCK), Fenyvesi Barnabás (Quincy University), Fenyvesi Dániel István (MEAFC-Peak Bau), Garan Bálint (GreenPlan-VRCK), Kecskeméti Bálint Olivér (Kecskeméti RC), Kövessy Kristóf (Pénzügyőr SE), Miklósi-Sikes Zétény (GreenPlan-VRCK), Szalai Kristóf József (Pénzügyőr SE), Török Soma (Kecskeméti RC), Török Zsombor (Kecskeméti RC), Tóth Kristóf (Pénzügyőr SE), Varga Péter (Kecskeméti RC)
Szakmai stáb: Toronyai Miklós (vezetőedző), Beregszászy Szabolcs (edző), Szerencsés Ádám (statisztikus), Barna Márton (masszőr), Kamen-Juhos Ildikó (technikai vezető)

(Kiemelt kép forrása: MRSZ/CEV)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik